Skip to content

BLACK SABBATH – A klasszikus felállás újra a színpadon?

A Black Sabbath a klasszikus felállásának a háromnegyedével zárta le a színpadon a pályafutását: Ozzy Osbourne énekessel, Tony Iommi gitárossal és Geezer Butler basszusgitárossal. A dobos Bill Ward szerződéses viták miatt 2012-ben lépett ki a zenekarból, így sajnálatos módon nem vehetett részt a legutóbbi, 13 című album felvételeinél, sem pedig a Black Sabbath búcsúturnéján.

Az utóbbi időben történtek utalások egy utolsó, „igazi” Black Sabbath koncertre az eredeti felállással, és most úgy tűnik, hogy ez valóban megtörténhet. Ozzy benne van, Iommi benne van, Butler is egyetértését fejezte ki, és még maga Ward is azt mondta, hogy benne lenne az ötletben.

De hogyan valósulhatna meg a show? Geezer Butler egy vele készült interjúban elmondta, hogy Ozzy Osbourne azt szeretné, ha a Black Sabbath utolsó fellépésére az ő búcsúkoncertjén kerülne sor. De vajon ebben tényleg benne lennének a többiek?

„Én nagyon! – lelkendezett Geezer Butler. – Esetleg egy egyszeri show formájában. Ozzy arról beszélt nekem, hogy amikor megcsinálja a búcsúkoncertjét – amit még mindig meg akar csinálni, alig várja, hogy végre kiállhasson és játszhasson –, az elképzelése szerint az ő legeslegutolsó előadásán mi négyen felállnánk a színpadra, és mondjuk három-négy dalt előadnánk együtt. És ennyi lenne, ezzel befejeznénk. De több turné biztosan nem lesz! Ez csak egy egyszeri dolog lenne.”

Természetesen egyelőre Ozzy fellépéseiről is csak feltételes módban beszélhetünk. Az egyetlen dolog, amit ezzel kapcsolatban hallottunk, az Sharon Osbourne év eleji nyilatkozatából származik, miszerint két este kerülhetne rá sor a birminghami Astonban, az Aston Villa stadionjában, a Villa Parkban.

Vajon megoldható lenne, hogy a két estét két külön fellépőre osztják? Az egyik este csak Ozzy Osbourne, a másikon csak Black Sabbath? Nos, egyelőre ne legyünk telhetetlenek – csak reménykedjünk a dolgok bármilyen formában való megvalósulásában!

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw