BIPØLÄRIS – Jön a győri brigád első albuma, videóval a harmadik új nóta: Éber

Sagittarius A* címmel és 13 számmal érkezik majd a tavasz folyamán a 2018 novemberében alakult győri Bipøläris első albuma. Az új gitárossal megerősített hardcore punk bandától már lehet is ismerkedni a videóval kísért Éber című előzetes dallal, amely már a harmadik a sorban.

A Bipøläris első demója 2018-ban született meg, 2019-ben pedig két EP-vel is jelentkeztek.


Új dalunk az éber/lucid álmodásról, vagyis annak kivetüléséről szól. Aki valaha átélt ilyet, az soha nem felejti el, akit folyamatosan gyötörnek, az próbálja elviselni vagy uralni… akárhogy is, fogadjátok sok szeretettel!





www.facebook.com/BPLRSHC


Németh Attila (Soma) – ének
Kis Ádám – basszusgitár
Szűcs Dávid – dobok
Gede Adrián – gitár


BIPØLÄRIS – Éber (a 2021-es Sagittarius A* album előzeteseként)


Az első saját gyártású animált videónkat sikerült hamarabb befejezni, mint gondoltuk. Fogadjátok hát sok szeretettel a Lidércfény című legújabb nótánkat a hamarosan teljesen alakot öltő Sagittarius A* lemezről. Hamarosan jelentkezünk további friss hírekkel, videókkal! Hatalmas kösz még egyszer Sebő Krisztiánnak az artworkért!


BIPØLÄRIS – Lidércfény (a 2021-es Sagittarius A* album előzeteseként)


Ez az első új szám a tavasszal megjelenő, az előző 3 évet magába foglaló Sagittarius A* című albumunkról. A lemezfelvételt mi csináljuk (a keverést és a mixet is), valamint Sebő Krisztián (Shape From Hell) szolgáltatta a lemezborítót. Javában zajlik a csinosítgatás, szépítés, készülnek a videófelvételeink.



BIPØLÄRIS – Øperencia (a 2021-es Sagittarius A* album előzeteseként)






KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 344 – 2022/5
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 344 – 2022/5
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FOZZY
    Boombox
  2. BLACK SWAN
    Generation Mind
  3. DARE
    Road To Eden
  4. IBARAKI
    Rashomon
  5. RONNIE ATKINS
    Make It Count
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. SLAYER
    South Of Heaven
  2. GHOST
    Impera
  3. RONNIE ATKINS
    Make It Count
  4. DESTRUCTION
    Diabolical
  5. DECAPITATED
    Cancel Culture
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Lateralus
  2. MARK LANEGAN
    Phantom Radio
  3. AIRBAG
    Identity
  4. MALEVOLENCE
    Malicious Intent
  5. IGNITE
    Ignite
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Black And Gold címmel augusztus 19-én jelenik meg a dögös, metalos rock’n’rollt nyomató svéd Thundermother ötödik albuma, a 2020-as Heat Wave lemez utódja, második előzetesként pedig a klippel kísért I Don't Know You dallal lehet barátkozni.
Övergivenheten (kb. elhagyatottság) címmel augusztus 19-én jelenik meg az új Soilwork album, a 2019-es Verkligheten lemez utódja, első előzetesként pedig a klippel kísért címadó dallal lehet ismerkedni. A svédek legutóbbi kiadványa a 2020 végén megjelent A Whisp of the Atlantic EP volt.
Még 2018 végén vált netes szenzációvá a metalt tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadó The Hu zenekar, az első lemezük pedig The Gereg címmel jött ki 2019 szeptemberében. Úgy volt, hogy a Sabaton vendégeként hozzánk is eljutnak majd, de a pandémia nem csupán ezt a tervüket tette tönkre.