Gábor András, az Ozone Mama gitáros-zeneszerzője szólóalbummal jelentkezett Bigfoot Preston néven. A Light Up My Darkness című anyag olyan fajta countrys, southern rockos amerikai muzsikát tartalmaz, amilyet idehaza ritkán hallani. Ennek kapcsán kérdeztük Andrist.

Szöveg: Uzseka Norbert · Fotó: Máté Évi

–

Kezdjük ott, hogy mi történt az Ozone Mamával? S miért döntöttél úgy, hogy szólóban folytatod?

„Az Ozone Mamával töltött időszak számomra nagyon fontos volt. Az utolsó pár évben viszont úgy éreztem, hogy mást is szeretnék csinálni, azután pedig a körülmények is úgy alakultak, hogy a zenekar leállt, és ekkor belefoghattam a szólóprojektem megvalósításába. A lemezen hallható dalok önazonosak, lényegében kiírtam magamból az érzéseimet, és jól esik, hogy a lemez megjelenése óta pozitív visszajelzéseket és sok szeretetet kaptam. Az egyik legszebb dolog a világon, amikor adni tudsz valamit a zenéddel másoknak.”

Mit jelent, honnan jött a Bigfoot Preston név?

„A Bigfoot onnan jött, hogy édesapám iskolás koromban nagylábúnak hívott (nem alaptalanul). A Preston név pedig az egyik kedvenc rock, funk, R&B előadóm, Billy Preston nevéből ered. Sokan az ‘ötödik Beatles-tagként’ emlegették, mivel több híres slágerükben is játszott elektromos zongorán.”

Honnan jött ez a zenei irány neked?

„Olyan amerikai country-, blues- és rockelőadók lemezein nőttem fel, mint a The Allman Brothers Band, a Creedence Clearwater Revival, a Grateful Dead, Neil Young, vagy Bruce Springsteen. Korábban keményebb zenéket írtam, ahol inkább a fuzz pedálok és a hetvenes évekre jellemző pszichedelia dominált. Itt a dalok finomabbak, kicsit más a hangszerelés, sokkal több bennük az akusztikus elem, és a refrének például több szólamú vokálokra épülnek.”

A lemezen, illetve koncerten játszó muzsikusok hogy kerültek melléd?

„A zenészek, akikkel most együtt játszom, egyúttal barátok is. Némelyikükkel korábban is zenéltem már együtt, de van, akivel most először. Nagyon élveztem a lemezfelvételt és a próbákat is, mert mindannyian remek zenészek és csodálatos emberek.”

Hogy zajlott a dalszerzés, a stúdiózás?

„A dalok otthon születtek nyugalomban, és otthon is demóztam fel őket, majd a próbákon persze még finomodtak és alakultak egy kicsit. A stúdiózás zökkenőmentes volt, hiszen egy remek szakemberrel, Garcia Szabolccsal dolgozhattunk együtt, és mire a felvételek elkezdődtek, már jól kigyúrtuk a dalokat és szépen összeérett a lemezanyag. A demózás és a stúdiózás közötti időszakban azért ‘elszaladtam’ énektanárhoz is, hiszen korábban kizárólag a vokálokat énekeltem, a főének mindig másé volt. A keverés után a mastering Amerikában készült, így nyerte el a lemez a végleges, nekem leginkább tetsző hangzását.”

Mi mindenről szólnak az album dalai?

„A dalok olyan érzésekről szólnak, amelyek szerintem nagyjából mindenkit foglalkoztatnak a korosztályomban. Ez egy nagyon szép időszak, ahol meglehetősen komoly kérdésekre keresi az ember a válaszokat. A sötét gondolatok és a néha mélybe rántó érzelmek mellett azért mindig ott van a remény is. Szerintem érdemes felismerni azt, hogy mindannyian ‘kölcsönkapott időt’ tölthetünk a bolygón, ami véges, ezért érdemes az általunk fontosnak érzett dolgokra koncentrálni.”

Vannak az albumon dalok, amelyekben a várost is megénekled, de más számok inkább a nyílt terep, a vidék hangulatát keltik. Melyik mit jelent neked?

„A város számomra a baráti kapcsolatokat, a találkozásokat, a nyüzsgő hangulatot jelenti, amire mindig is szükségem volt. A nyílt terep, a fejemben megszülető, megálmodott tájak pedig inkább az elvágyódást, és az ismeretlen folyamatos keresését jelentik, hiszen a nagyvárosból a mai napig szeretek kicsekkolni, és ismeretlen, akár ritkán lakott, szép természeti kincsekkel rendelkező területeket felfedezni.”

Mik a további tervek? Lesznek még koncertek a márciusi, Muzikumbeli lemezbemutatót követően?

„A lemezbemutató koncert után is megmaradt a lelkesedés a csapatban, és már beszéltünk arról, hogy szívesen folytatnánk ezt a projektet együtt. Semmi sietség vagy teljesítménykényszer nincs bennem. A lemez még friss, a fellépések pedig majd alakulnak, ez az egész amúgy is inkább valamiféle örömzenélés számomra.”

Koncerten előkerülnek nem Bigfoot Preston-dalok is?

„Igen, a saját dalaimon kívül szívesen játszom egyet-egyet a kedvenc, engem inspiráló előadóimtól is. A március 22-i bulin egy Tom Petty, egy Alice In Chains és egy Led Zeppelin számmal bővítettük a setlistet. Ezek az átdolgozások majd folyamatosan bővülnek, hiszen sok olyan kedvenc dalom van, amiket öröm lesz előadni.”

A korábbi zenekaroddal külföldön is elértetek ezt-azt. A szóló formációddal feleleveníted ezeket a szálakat?

„A Bigfoot Prestont próbálom kicsit más irányokba elindítani, mint annak idején a korábbi zenekaraimat. Az engem ért változásokkal együtt változtak a preferenciáim is, kicsit más lett a fókusz, de persze jólesik, hogy a régi kedves arcok is feltűntek körülöttünk. Annyira azért nem áll távol a Bigfoot Preston stílusa az előzőleg képviselt zenei világtól, hogy a korábbi kapcsolatok ne élnének, illetve ne éledhetnének újra. Nagyon várom a folytatást, és örülök annak, ha a Light Up My Darkness album dalai régi és új barátokat is elérnek majd.” 

–

(Az interjú eredetileg a 2025. áprilisi digitális különszámunkban jelent meg.)

Havi Metal – A Jó, a Rossz és a Csúf (Alex Skolnick) – Udo Dirkschneider – Omen – De Facto – In The Woods… – Liv Kristine – Hangpróba – Sokkoló Korongok/Extra – Epica – Eluveitie – Crownshift – Bigfoot Preston – Odion – Dynazty – Enforcer – Élő Fém (Enforcer, Tribulation, Airbourne, Rivers Of Nihil, Godsmack) – Alien Weaponry – Continoom – Deathless Legacy – Médiaradar – Old School – Koncertmenü