Skip to content

BETWEEN THE BURIED AND ME – Új dal: Absent Thereafter

25 év és 10 album után a Grammy-jelölt Between The Buried And Me egy új albummal tér vissza. A The Blue Nowhere című hanghordozó a csapat új kiadójánál, az InsideOut Musicnál fog megjelenni szeptember 12-én.

Az album második ízelítőjeként az Absent Thereafter single került bemutatásra. A dal néhány órával azután jelent meg, hogy a zenekar korábbi gitárosa, Dustie Waring nyilatkozatot tett közzé arról, milyen viszonyban áll a zenekarral:

„Elérkezett az ideje egy kis frissítésnek. Már egy ideje nem turnézom, ami egyáltalán nem könnyű, hiszen a zene az életem, amióta csak az eszemet tudom. Eddig nem beszéltem nyilvánosan a távollétemről, de úgy érzem, itt az ideje, hogy válaszoljak a zenekarral kapcsolatos kérdésekre. 20 évnyi albumok, turnék és csodás emlékek után a BTBAM és én hivatalosan is elváltunk egymástól. Az, hogy késlekedtem a nyilatkozattal, nem annak volt köszönhető, mert kerülni akartam a témát, hanem mert időre és némi magánéletre volt szükségem, és nagyon hálás vagyok a türelmetekért és megértésetekért. Szeretném megköszönni a BTBAM tagjainak, az összes rajongónak, a stábunknak, valamint a sok cégnek és együttműködőnek, akik az elmúlt két évtizedet olyan élménnyé tették, amiről gyerekként álmodni sem mertem. Veletek együtt felnőni, a színpadon és azon kívül is, életem egyik legnagyobb ajándéka volt. Köszönöm mindenkinek, aki érdeklődött felőlem vagy kedves szavakat küldött nekem ez idő alatt, a támogatásotok rendkívül sokat jelentett nekem és valóban megváltoztatta az életemet. Szép csendben sok új zenén dolgoztam, és alig várom, hogy a közeljövőben megoszthassam veletek. Bízom benne, hogy hamarosan találkozunk!”

BETWEEN THE BURIED AND ME – The Blue Nowhere
(09/12 – InsideOut Music)

1. Things We Tell Ourselves In The Dark
2. God Terror
3. Absent Thereafter
4. Pause
5. Door #3
6. Mirador Uncoil
7. Psychomanteum
8. Slow Paranoia
9. The Blue Nowhere
10. Beautifully Human