Négy év után friss lemezzel jelentkezett a 2000-ben, Észak-Karolinában alakult Between The Buried And Me. A rendkívül sajátos karakterű, jobb híján progresszív metalcore meghatározással illetett zenekar augusztus elsején a Monolit Festival headlinereként lépett fel nálunk. A sűrű turnénaptár ellenére, a csapat frontembere, Tommy Giles Rogers énekes/billentyűs időt tudott szánni rá, hogy később átbeszélje Gáti Viktorral a zenekar körüli aktualitásokat, legfőképpen az –akkor még megjelenés előtt álló– új album kapcsán.
— Szöveg: Gáti Viktor · Fotó: Randy Edwards
A Blue Nowhere albumotok mostanában jelenik meg. Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig az anyaggal kapcsolatban?
„A szélesebb közönség eddig csak két dalt hallott, de az eddigi interjúkban elhangzott vélemények alapján az embereknek tényleg tetszik az új anyag. Valójában, több mint negyedszázados pályafutással a hátam mögött, annyi lemez után, már nem támasztok elvárásokat. De azt elmondhatom, hogy nagyon büszke vagyok erre az albumra, és szerintem különleges helyet foglal el a diszkográfiánkban. Megáll a saját lábán, és az a tény, hogy huszonöt év után még mindig feszegetjük a saját határainkat és kísérletezünk a hangzásunkkal, csak emel a jelentőségén. Ez egy szórakoztató lemez, és szerintem mindenkinek tartogat valami érdekeset – bárhol is hallgatod, találsz benne kapcsolódási pontot.”
Mesélj kérlek a kezdeti tervekről a dalszerzést, hangszerelést, koncepciót illetően. Mi jelentette számodra a legnagyobb kihívást és a legnagyobb örömöt, sikert az alkotói folyamat során?
„Őszintén, ez egy fantasztikus folyamat volt, az egyik legjobb dalszerzési időszakunk. Minden nagyon gyorsan történt, ami nálunk általában így van, ha egyszer fókuszban vagyunk, és minden szinten pörög a munka. Nem sok megbeszélés előzi meg a komponálást: mindannyian elkezdünk külön dolgozni, majd egy ponton megosztjuk egymással az ötleteinket. Miután áttekintjük, ki merre tart egy-egy ötletben, kiválasztjuk, mivel érdemes tovább dolgozni. Mindannyian nagyon válogatósak vagyunk, aprólékosan csiszolunk mindent, de ez a közös alkotói szellemünk része. És szerintem hallatszik a felvételeken, hogy rengeteg munkát tettünk bele, és emellett nagyon élveztük is.
Sokszor egy apró ötletből is hatalmas dolog nőhet ki. Ez az egyik izgalmas része annak, hogy ebben a zenekarban írhatok: behozol valamit, a többiek pedig teljesen más szemszögből értelmezik, és így akár teljesen új irányba mehet az egész. Én személy szerint addig nem gondolkodom koncepción, amíg nem állt össze egy hosszabb anyag. Most egyszerű megközelítésben dolgoztunk a dalokon, és azonnal éreztem, hogy mindegyik teljesen önálló egység, mintha saját tereik lennének. Évek óta szerettem volna írni egy hotelről — nem tudom miért, egyszerűen érdekes: a története, az építészete… És most úgy éreztem, hogy ez az a lemez, ahol mindegyik dal egy-egy külön térben élhet ezen a képzeletbeli helyen. Innen indultam el szövegileg.”
Korábban azt lehetett olvasni, hogy a Blue Nowhere koncepciójában kevésbé kötött, ugyanakkor zeneileg tudatosan fokozottan határfeszegető lesz…
„Igen, a koncepció szándékosan más, mint ezelőtt: nem akartam tipikus történetet írni, inkább egy teret hoztam létre, amiben a dalok az emberi tapasztalás különböző aspektusait járják körül, a szépségtől a borzalomig. Minden dalhoz adtam magamnak egy ’promptot’, hogy hol játszódjon, és ez alapján írtam a szöveget. Ez nagyon kifizetődő élmény volt. A munkám nehéz része az volt, hogy az egészet szövegileg és vokálisan is koherenssé tegyem, de élveztem a kihívást. A pályánk ezen szakaszában kifejezetten szeretjük, ha kihívások elé állítjuk egymást.”
Az első előzetes dal a Things We Tell Ourselves In The Dark volt, ami eléggé funkys hangulatú. Hogyan született?
„Kifejezetten egyszerűen: Dan írt egy demót, amin alig változtattunk, mindenki azonnal rákapott. Tudtuk, hogy a saját karaktere miatt egyedi lesz, mégis beleillik majd a BTBAM-univerzumba. Azért is ezt adtuk ki először, mert annyira más. Szerettünk volna rögtön bátran nyitni. Volt, aki emiatt megijedt, mert azt hitte, a teljes lemez ilyen lesz. De nagyon jó volt dolgozni rajta. Én személy szerint szeretek különböző stílusokban alkotni, unalmas lenne egy skatulyában maradni.”
A Things We Tell Ourselves’ még mindig nem annyira vad és kísérletező, mint a God Terror, ami már a címében eléggé meredeknek tűnik, zeneileg pedig egy drone/groove metal szörnyeteg, emellett valamelyest egyfajta visszatekintésnek gondolom a gyökereitekhez. Hogyan született ez a dal?
„Ez is viszonylag könnyen ment. A dal elejének nagy részét és a befejező szakaszt én írtam, eredetileg két külön zenei részletként. Aztán Dan megírta azt az őrült középső részt. Nagyon természetesen állt össze. Emlékszem, amikor elkezdtem dolgozni rajta, az volt a fejemben, hogy írni akarok egy industrial metal nótát. Egyébként egy turnén kezdtem el összerakni, évekkel ezelőtt. Aztán a szokásos módon együtt finomítottuk, és elég hamar készre formálódott. Ez és a Things We Tell Ourselves’ talán a legegyszerűbb szerkezetű darabok az albumon.”
A Beautifully Human című záródal pedig mintha reflektálna az előző album Human Is Hell című fináléjára. Valóban így van?
„Nem, egyáltalán nincs kapcsolat. Nagyon szeretem ennek az albumnak a folyását. Közvetlenül a Blue Nowhere dal előtt van egy intenzív szakasz, ahol szerintem a hallgatónak jól jön egy kis pihenés. Az utolsó két dal kivezet az albumból, olyan finoman enged el. A Beautifully Human is az emberi utazásról szól, arról az útkeresésről, amit mindannyian folytatunk. Én a Blue Nowhere-t úgy képzelem, mint egy békés, végső megérkezés helyét – azt a pillanatot, amikor az ember a legjobban érzi magát. A Beautifully Human pedig az, amikor végre megtalálod ezt a helyet, és nem akarsz kilépni belőle. Szerintem mindannyian éltünk már át olyan pillanatokat, amikor megállítanánk az időt – különösen, ha családunk van, vagy ha elveszítettünk valakit. Ez a dal erről szól: egész életedben ezt az érzést keresed, és amikor rátalálsz, benne akarsz maradni.”
Melyik a három kedven dalod az új albumról, és miért?
„A címadót muszáj idevennem, mert annyira más számunkra, és nem voltam biztos benne, hogy meg tudjuk csinálni, amíg tényleg el nem készült. Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy sikerült. Paul írta az alapját, és onnan közösen alakítottuk. A Slow Paranoia is fent van a listámon. Az a rész benne, ahol kicsit keringős, nagyzenekari hangulatú, nagyon szórakoztató volt. Az egyik legkeményebb dalunk, és nagyon szeretem. Az Absent Thereafter pedig egy igazi utazás: komoly, sötét, kicsit őrült, és valahogy összefoglalja a zenekar lényegét egyetlen dalban. Ezért is adtuk ki nemrég, második előzetesként. Ének szempontból is élmény volt dolgozni rajta.”
Augusztus elején a Colors LP-t játszottátok teljes egészében, itt Magyarországon is az EU turnétok részeként. A közönségnek ez egy igazán különleges élmény volt, mert ha nem tévedek, még soha nem adtatok elő komplett albumot nálunk. A Colors talán a legnagyobb mérföldkő a pályátokon. De miért éppen erre esett a választás most?
„Nem, szerintem sem játszottunk még nálatok teljes lemezt. Az USA-ban sokkal többször csináltuk ezt, itt Európában kevésbé. A Colors színpadra vitele ezen a turnén a szervezők ötlete volt. Szerintünk is kicsit random, de az ügynökünk mondta, hogy több promoter is ezt szeretné. Mi pedig rábólintottunk. Ez a lemez annyira belénk ivódott, hogy alig kellett próbálnunk. Van pár albumunk, amiknél mélyre kell ásnunk, hogy mindent felidézzünk, de a Colorst annyiszor játszottuk, hogy bármikor elő tudjuk venni. Ráadásul nagyon élvezetes az európai közönségnek játszani.”
Egy ideje már Tristan Auman is csatlakozik hozzátok a színpadon. Meglepően fiatal, és elképesztően tehetséges gitáros. Hogyan került a képbe, és milyen vele együtt dolgozni? Szerinted a jövőben állandó tag lehet?
„Igen, remekül teljesít, fantasztikus munkát végez. Az állandó tagságról még nem beszéltünk. Egyelőre csak a koncerteken van velünk. Nem keresünk új dalszerzőt, azt az évek során jól megoldottuk mi magunk. Tristan egyébként Paul gitárosunk révén került be: együtt dolgoztak egy kávézóban, ami Paul tulajdonában volt. Paul meghallotta Tristan zenekarát, és azt mondta, ez a srác nagyon jó. Amikor gitárosra volt szükségünk, hihetetlenül gyorsan megtanulta az anyagunkat — mostanra talán 4–5 lemeznyi dalt el tud játszani. Azonnal működött a dolog, nagyon szerencsések vagyunk vele. A napokban mondta, hogy a századik koncertjét játszotta velünk, szóval elég sok fellépésen van túl.”
Hallható az új albumon is a játéka?
„Nem-nem.”
Az augusztusi koncerten feltűnt, hogy a közönségben sok húszas éveiben járó fiatal is jelen volt. Gondolod, hogy már egy új generáció is csatlakozott a rajongótáborotokhoz?
„Nehéz ezt a mi szemszögünkből pontosan megmondani. Bizonyos esték alapján úgy tűnik, igen. Remélem is, hiszen ez az egyetlen módja a zenekarok számára a fennmaradásnak. Az a zenei világ, amiben mozgunk, eleve sok fiatal rajongót vonz. És mivel régóta itt vagyunk, egyre többen hallanak rólunk, és elmélyednek a zenénkben. Remélhetőleg sikerül kapcsolódnunk néhányukhoz. Jó látni, hogy a közönségünk korosztályban ennyire vegyes: vannak 65 évesek és 17 évesek is.”
Hogyan látod a zenekar és általában a zenei színtér jövőjét a streaming, a rövid közösségi média tartalmak és a mesterséges intelligencia korában?
„Minden gyorsan változik, de mi szeretünk zenét írni, és ezt folytatni is fogjuk. Mindig is a saját utunkat jártuk, sosem hoztunk döntést a zenei vagy média trendek alapján. A célunk, hogy jó dalokat írjunk, turnézzunk, a lehető legjobban játsszunk, és majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Ezen a ponton évről évre haladunk. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy még itt lehetünk, és büszkék vagyunk arra, amit elértünk. A rajongóink hálásak és hűségesek, mi pedig ezt nagyon megbecsüljük.”
Van bármi, amit megosztanál a magyar rajongókkal?
„Csak azt, hogy számomra még mindig hihetetlen, hogy ennyi év után is átjövünk ide Európába, hozzátok, és olyan közönség előtt játszhatunk, akik ennyire szeretik a zenénket. Nagyon értékeljük ezt, és remélem, a magyar rajongók is élvezik majd az új lemezt.”
Mi a helyzet a szólóprojekteddel? Vannak esetleg egyéb terveid?
„Eléggé halogatom… Van kb. hat kész dalom, és a célom, hogy jövőre befejezzem a teljes lemeznyi anyagot. Majd meglátjuk, hogy alakul…”
–
TARTALOM
–
AMORPHIS 100
ARJEN ANTHONY LUCASSEN 90
BETWEEN THE BURIED AND ME 18
DARK ANGEL 78
DIRTY HONEY 72
HEAVEN SHALL BURN 88
HELLOWEEN 6
HEMELBESTORMER 20
NOTHING MORE 98
OSSIAN 94
PARADISE LOST 10
SWEEPING DEATH 84
THE WARNING 14
VAN 70
VINTERSORG 27
WYTCH HAZEL 66
YNGWIE J. MALMSTEEN 74
+
ÉLŐ FÉM 104
HANGPRÓBA 30
HAVI METAL 5
KONCERTMENÜ 112
SOKKOLÓ KORONGOK / EXTRA 31
ZENÉSZFÜLLEL 24
–
Tervezett megjelenési dátumok 2025-ben:
október 6. – november 3. – december 8.
