Skip to content

BETTER LOVERS – Megtalálni a közös vonásokat

A Greg Puciato énekes, Jordan Buckley és Will Putney gitárosok, Steve Micciche basszusgitáros és Clayton „Goose” Holyoak dobos felállásban dolgozó Better Lovers váratlanul egy új kislemezzel jelentkezett. A szerzemény a Two Alive Amongst The Dead címet viseli, és a nyáron megjelent debütáló EP, a God Made Me an Animal folytatásának tekinthető.

„A Two Alive… a nyári turnénk alatt született meg – osztotta meg a legfontosabb tudnivalókat a Fit for an Autopsyból ismert Will Putney. – Jól éreztük magunkat a nagy energiájú, agresszív anyagunk élő előadása közben, és ez a katartikus hangulat átragadt erre a dalra is. Ez egy olyan zenekar, ahol nincs leállás ötletek terén, és szeretjük a kihívásokat, hogy élőben mutassunk be új zenéket a rajongók számára. Így ezt a dalt is az őszi turnéink során adtuk elő és finomítottuk, majd a turnék között azonnal felvettük a stúdióban, hogy a zene tüze megmaradjon. Nincs jobb érzés annál, mint a villámot a palackba zárni.”

„Ez a dal arról szól, hogy mutassunk be a társadalmi és intézményi nyomásnak, valamint annak, hogy bedőlünk az ‘én ellened/mi ellenük’ megosztó taktikáknak – tette hozzá a The Dillinger Escape Plan egykori énekese, Greg Puciato. – És arról, hogy rájövünk, erősebbek vagyunk, ha emlékszünk arra, milyen módon vagyunk egyformák, és megpróbáljuk megtalálni a közös vonásokat a különbségek helyett. Megértjük egymást és együttérzést tanúsítunk egymás iránt ahelyett, hogy hagynánk, hogy elkülönítsenek és irányítsanak bennünket. Testvérek és nővérek. Ugyanazon tudat darabjai.”

A Better Lovers januárban visszatér a stúdióba, hogy elkészítse bemutatkozó nagylemezét, amely a SharpTone Records gondozásában fog napvilágra kerülni.

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw