Skip to content

Az ember is változik, nem? – Megjelent a Stula Rock harmadik nagylemeze

Bő öt évvel az Örökifjú után megérkezett a Stula Rock harmadik nagylemeze, az Őrláng. Az Omen énekes Molnár Péter ‘Stula’ vezette rock csapat 12+1 tételes új albuma számos vendégzenész közreműködésével készült, zeneileg pedig az eddigieknél kissé karcosabb, keményebb kötésű, valamint színesebb zenei világot átfogó anyag – mindemellett egy kiforrott folytatása az előző lemezeknek.   

Stula az elmúlt évek történéseiről:
„Voltak a zenekarban változások, aminek a zenénkben is volt hozadéka, ez pedig hallható is. Igazából még az első lemez, de talán még a második is egyfajta szárnybontogatás volt, most kezdtünk el bátrabban dalt írni. Az első két album között kevesebb idő telt el, ez a harmadik egy kicsit tovább forrta magát úgymond.”

„Hangszerelés terén is gazdagabb lett az összkép. Amikor anno eldöntöttük, hogy nem két gitárral, hanem gitárral és billentyűvel dolgozunk, nagyon örültem. Jobb szeretek úgy dolgozni, hangszerelni, ha billentyű is van. Most is jót tett a végeredménynek, és nem csak szőnyegezünk, hanem tényleg kihasználjuk a hangszert.” – folytatta a szövegeket is jegyző Horváth Ádám.

STULA ROCK – Őrláng
(12/12 – H-Music)

1. Hülyék háza
2. Karomra szárnyat
3. Bennünk az őrláng
4. Szívdobbanás
5. Hess, Vészmadár
6. Legyél büszke rá
7. Morális szex
8. Mindig a cél felé
9. Bemindenezve
10. Égben végigmérnek
11. Analóg generáció
12. Kényszerfelszállás
Bonus:
13. A szép nő (akusztikus verzió)

Közreműködők:
Csintalan Márk – gitárszóló (1, 3, 5, 6, 7)
Kosztin László – gitárszóló (2, 13)
Vigyinszki Máté – akusztikus gitár (13), gitárszóló (4)
Berczelly „Beró” Csaba  – basszusgitár (13), vokál (2, 13)
Benko Kristian Reinhold – akusztikus gitár

Hangfelvétel: Horváth Ádám stúdió
Keverés, mastering: Vanek Gábor – Zovaa Music Studio, Ipolyság
Zenei rendező, hangszerelés: Horváth Ádám, Zsigmond Albert

Stula Rock:
Molnár Péter „Stula” – ének, vokál, csörgő
Velősy Flóra – ének, vokál
Bánfalvi Csabi – gitárok
Zsigmond Albert – billentyűs hangszerek
Jakus Kristóf basszusgitár, ének, vokál, scream, hörgés
Horváth Ádám – dobok, gitárok, akusztikus gitár, vokál

Az albumról – videoklipként és szöveges videóként – is bemutatott dalok:
Bemindenezve – www.youtube.com/watch?v=F7n11gAKaSo
Kényszerfelszállás – www.youtube.com/watch?v=Gv0xseGG1Fo
Hülyék háza – www.youtube.com/watch?v=8MfJStafdDY
Karomra szárnyat – www.youtube.com/watch?v=sKUJzhKEoEg

A CD a MediaMarkt üzletekben, a lemezboltokban, és a zenekar koncertjein érhető el, valamint a kiadói shopból is rendelhető: https://hmusic.hu/eloado/stula-rock

Az Őrláng album az online felületeken: https://bfan.link/orlang

Stula Rock FB-oldal: https://www.facebook.com/stularock

nka