Skip to content

AVAR – Új klip született: Tűzön vízen

Tűzön vízen címmel egy klipes új dallal jelentkezett az Avar zenekar, egy hazai rock, metal, világzenés formáció.

Megjelent a metalt ősi dallamokkal vegyítő Avar zenekar legújabb videoklipje. A Tűzön vízen eredetileg koncert intrónak készült, de akkora erő volt benne, hogy kidolgoztuk és egy iszonyat videóval sikerült megkoronáznunk. Táncoljatok velünk!”


www.facebook.com/avarofficial


AVAR – Tűzön vízen (2022)







A Falak című dalt eredetileg egy lengyel énekes Jacek Kaczmarski írta 1978-ban, s hamarosan erős szimbóluma lett az akkori antikommunista mozgalmaknak, a ’80-as években megannyiszor csendült fel tüntetéseken, találkozókon. A dal, mint elődei évezredek óta, olyan spirituális tűzzel és erővel vértezte fel a változásra vágyó emberek lelkét, ami akkora érzelmi löketet adott, melynek hatására eszmék, és tömegek találtak egymásra.

A zenekar ezeknek a büszke szabadságharcosoknak állít emléket, és egyúttal tiszteleg a szerzemény előtt mely hatására a társadalom jogfosztott, és kizsákmányolt része azt mondta, elég egy olyan rendszerből, melynek pusztán kiszolgálásával csak szorosabbra húzzuk saját, és sorstársaink béklyóit.

A klipben a zenekartagok szimbolikusan a közösség fizikai, és szellemi munkásait, katonáit, illetve hazájukat elhagyni kényszerülő vándorokat személyesítenek meg. A videóklipet a zenekar basszusgitárosa, és a Mihaszna Film oszlopos tagja, Lerch Péter rendezte.



AVAR – Falak (2021)




Egy dal – két klip

Az első klipben az eredeti népdalhoz hűen törökül csendülnek fel az ősi dallamok, a másodikban angolul. A népdal jellegéből adódóan egyszerű nyelvezettel foglal össze univerzális gondolatokat. A dalban szereplő éjen és napon át tartó vándorlás mélyebb síkon életút toposz lehet, de mindenki úgy fogja föl, ahogy akarja. Talán leegyszerűsítve az életutunkról szól, ami halállal végződik, de ahogyan az éjszakát nappal követi, ez csak az átmeneti körforgás része. Élünk, menetelünk, megöregszünk, majd apáink nyomdokaiba lépünk ahogyan ezt ők is tették.

A dalban, és klipben ez a párhuzam vizuálisan ott teljesedik ki, amikor megjelenik Fábri “Jingis” András (Amigod) és Fábri Bence édesapja, Fábri Géza, akik valóban apa-fiaként tudják érzékeltetni ezt a különös transzformációt. Az már csak zárójeles plusz érdekesség, hogy ők együtt is zenélnek a Vágtázó Csodaszarvasban. A képanyagért mint ahogyan az eddigi klipeknél is, a Mihaszna film volt a felelős.



AVAR – Uzun İnce Bir Yoldayım (2021)




AVAR – Lonesome Road (2021)




AVAR feat. LEANDER – Bennem ég (2020)




AVAR – World To Stay (2020)










nka
KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw