Az Autopilot második albuma a napokban jelent meg It Might Be Gone Forever címmel. A progresszív és posztrock elemeket pörgősebb témákkal elegyítő, sajátos muzsikát rejtő anyag lemezbemutató koncertje március 23-án szombaton lesz az A38 Hajón. Uzseka Norbert Rátkai Márton gitárosnak tette fel kérdéseit.

Kezdjük az alapokkal: hogy lett az Autopilot, s mi fontos történt azóta?

„Az Autopilot egy véletlen folytán alakult. Elmentem egy Turbo koncertre egyedül, ahol véletlenül összefutottam egy ismerősömmel, aki bemutatott az új barátjának. Ez a srác volt Kőrös “Köge” Gergely, akiről elég gyorsan kiderült, hogy nagyon hasonló zenéket hallgatunk, illetve, hogy magáról a zenélésről is nagyon hasonló az elképzelésünk. Nem sokkal később Köge felhívott, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy zenekart, amibe megpróbálhatnánk belesűríteni minden közös rezgésünket. A mi kettősünkhöz csatlakozott Fekete Andi dobolni. A Turbo koncert csak azért érdekes, mert fontos referenciapont az ő zeneiségük az Autopilot életében.

2013-ban, nemsokkal a zenekar hivatalos indulása után (2012) már a Muzikumban játszottunk, aztán kipörgettük talán az összes underground koncerthelyet, ahol olyan zenekarok játszhatnak, akiknek alig vagy nincs közönsége. 2014-15 környékén aztán volt egy kis megtorpanás, a dobos posztra érkezett Magda Zsolt, akinek az érkezése egyfajta reboot is volt, akivel egyszerre kezdtünk el új dalokat írni és a meglévőeket koncertképessé próbálni, ami azért sok időnket emésztette fel. Mire összeállt minden, rájöttünk, hogy a trió felállással egy olyan kalitkát zárunk magunkra, ami indokolatlanul beszűkíti a banda zenei ambícióit. Természetesen kellett egy énekes, Farkas Balázs a The Royal Freak Outból jött kettős igazolással az Autopilotba 2016 végén, amivel a teljes dalírás és koncertprogram-próbálás folyamat újraindult. A rengeteg munkából aztán 2017-ben 2 anyag is született: 2 régebbi és 2 friss AP számból, az énekesi feladatokat Kögével megosztva, született meg a Practices for Slowing Down Time kislemez, ami azért a korábbi rockos-punkos irányhoz képest már postrockosabb, atmoszférikusabb lett. Még szintén 2017-ben jelent meg aztán az első önálló nagylemezünk, a Half the Pressure, Twice the Speed, amiben már Balázs volt a teljesértékű énekes és dalszövegíró, mi többiek pedig végre fókuszálhattunk arra, hogy lehetőleg minél nagyobb mélységet tudjunk adni a zenénknek. A nagylemezt nagyon jól fogadta a közönség és több helyen (továbbra is kis klubokban) volt szerencsénk pörgetni a dalokat róla.

Mivel a zenekar ilyen értelemben régivágású, nekiálltunk új dalok írásának, de továbbra is lemezformátumban gondolkoztunk, viszont különböző nehezítő tényezők miatt aztán ezekből kézzelfogható dal csak 2018 végén lett (Where the Sky Begins single), amit aztán 2019 elején az Animals Near to Exctinction (szintén single) követett. Akkor azt gondoltuk, a dalok egyesével kihozása jobban igazodik a változó zenefogyasztási szokásokhoz, így örömmel vágtuk bele magunkat a folyamatos dalírás-próba-stúdiózás szentháromságba… amíg sajnos el nem adták a zenekar feje fölül az akkori próbatermünket/stúdiónkat. A ‘19-es év szinte teljes egészében az új hely keresésével, felépítésével és belakásával telt, így újra tettre készen futottunk neki a 2020-as évnek, amit aztán a koronavírus-járvány húzott teljesen keresztbe – ahogy mindenki másét is.

Ez az időszak igen megterhelő volt mindenki számára, a sok magánéleti és zenekari bizonytalanság nem volt a legmegfelelőbb táptalaja a kreatív munkának. Időközben ketten is édesapák lettek, amik szintén adtak egy új síkot a zenekar működésének. 2022-ben ültünk le beszélgetni nagyjából, hogy ebből a tetszhalott állapotból hogyan és miként kéne a zenekart feléleszteni. Ebből a beszélgetésből szökkent szárba az ötlet, hogy írjunk meg újra egy nagylemezt, de 3-as csokorban hozzuk ki a dalokat, amik aztán majd egy nagylemezzé és egy teljes koncepcióvá állnak össze. A rengeteg próba és stúdiózás után jelent meg a visszatérő(?) kislemez, a háromdalos AENA 2023 nyarán, majd a szintén háromdalos Moods for Waiting for Life to Happen kislemez 2024 januárjában. Ehhez érkezett még 3 dal, hogy aztán az egész egy nagy egésszé, az It Might Be Gone Forever c. nagylemezzé álljon össze.”

.
Miért lett ez a zenekar neve?

„Ez Köge és Andi ötlete volt, ha jól emlékszem egy Queens of the Stone Age dal címe, amit mindketten nagyon szerettek. Egyfajta hommage a banda felé.”

Ha könyvekkel meg filmekkel kellene körülírni a zenéteket, mik lennének azok?

„Nekem elsőre az Alapítvány trilógia ugrik be a maga különleges, korszakokon, civilizációkon átívelő univerzumával. Ezzel persze nem a zenénket szeretném arra a hihetetlen magasan lévő polcra feltenni, ahol az Alapítvány is szerepel, de hangulatában vannak hasonlóságok. Ha filmet kéne említenem, elsőre nekem a Star Wars ugrik be (a régiek!). Gyerekként rám nagyon nagy hatással volt pl. a 4. epizódban a kocsmajelenet a Tattooine bolygón. Az a rengeteg karakter a háttérben, mindegyik felcsigázta a kíváncsiságomat, hogy vajon honnan jöttek, kik ők – mind egy elmesélésre váró történet szereplői. A saját zenénkben is történeteket szeretnénk átadni, hol szövegében, hol hangulatában, hol mindkettővel.”

Össze tudnád foglalni az album koncepcióját?

„Az AENA koncepciója a megismerés volt. Ekkora szünet után nekünk is keresnünk kellett magunkban, hogy akkor kik vagyunk, mint zenekar. Visszatértünk az eredeti ideához, ami mindig is fontos volt számunkra, hogy olyan zenét csináljunk, ami többszöri meghallgatásra is ad valamit a hallgatónak. Amivel egy kicsit dolgozni kell, bele kell tenni az energiát, hogy megismerd minden zugát. Az első nagylemeznél (Half the Pressure, Twice the Speed, 2017) koncepció volt, hogy úgy rögzítsük a dalokat, amiket négyesfogatként is hűen vissza tudunk adni élőben. Ezzel most szakítottunk és azt mondtuk, mindent meg szeretnénk valósítani, amit belehallunk a dalokba és majd később vekengünk azon, hogy ezt élőben hogyan játsszuk el. Ennek megfelelően AENA egy képzeletbeli hely, amit megismerhetsz. A lemezborító is ezt a világot adja vissza a maga bujaságával. A színes burjánzó kert tökéletes szimbóluma volt ennek a megismerésnek, mint amikor egy arborétumban vagy épp egy erdőben sétálsz, és csak figyelsz a környezetedre. Érdekes adalék, hogy (a lehetőségeink miatt) AI-jal készült a borító, ami miatt kerültek apró anomáliák is a borítóra, amiket észrevenni is egy külön kis kaland, ami egyrészt hozzátesz a megismerés koncepcióhoz, másrészt a zenélés, zenekarozás, dalszerzés is olyan, amibe belecsúsznak hibák, sőt, sokszor benne is maradnak – így az egész kerek egésszé állt össze a fejünkben.

A második kislemez (Moods for Waiting for Life to Happen) szintén a felfedezést állítja középpontba, de ezúttal ez egy belső felfedezés. Hogy felfedezd magadban, hogy a világ milyen hatással van rád, és ha úgy érzed, magadra csuktad a cellaajtót, akkor abból van ki út – de ez az út a megismeréssel kezdődik. A dalokat és a dalszövegeket is a szorongás és depresszió inspirálta – még a könnyedebb dalokat is. Az az érzés, amikor úgy érzed, a világ csak elmegy melletted és mások élik azt az életet, amit szerinted neked kéne. Ehhez az érzéshez társul egy fásult tehetetlenség, amit a múlton és a kiszámíthatatlan jövőn való merengés tesz még szorongatóbbá. A lemezborító is ezt a megfagyott állapotot jeleníti meg, a hullám mozdulatlansága egyrészt egy jó vizuális kulcs volt ehhez a lelkiállapothoz, másrészt hűen szimbolizálja ezt a lehetetlen, néha reménytelen, folytatás nélküli állapotot.

És akkor ehhez érkezik meg az It Might Be Gone Forever lemez, ami a fenti kislemez 6 dalát, illetve 1 intrót, egy átvezető atmoszférát, 2 teljesértékű dalt és egy záró narrációt tartalmaz. Továbbra is a megismerés-felismerés tengelyen mozgunk, de ez már egy külső megismerés. A lemezborítónak olyan artworköt szerettünk volna, ami egyszerre lehet atomi és univerzális skálán is értelmezhető. Így alakult ki ez a furcsa, absztrakt borító, amit a tárgylemezen, mikroszkóp alatt vizsgált anyagok textúrái és old school űrtávcsövek távoli bolygók felszínéről és gyűrűiről készült fotói inspiráltak. A lemez teljes koncepcióját az utolsó “dal” foglalja össze a legjobban: az “idő illúziója” arról szól, miért hibás az, ahogyan most az időre gondolunk. Azt képzeljük, ez egy lineáris vonal, amin haladunk, ami egy téves felfogás, ami miatt a modern társadalom is sokat szenved. Nincs múlt és nincs jövő, hanem  most van. Meggyőződésünk, hogy ez egy olyan gondolat, ami segít a hallgatónak úgy átkeretezni az életét is akár, amivel nemcsak önmagát ismerheti meg jobban, de a világot is, ha rájön, hogy el kell engedni a múltat és a jövőt is egyaránt. A lemez címe is erre utal: minden, amit elveszettnek hittél, nem biztos, hogy elveszett, hiszen a mostban, ha felismered, tehetsz, hogy valósuljanak/megtörténjenek.”

Az A38 Hajón lesz a lemezbemutató, mire lehet számítani?

„Több mint egy éve dolgozunk ezen a lemezen, sokszor párhuzamosan próbáltuk a számokat, a meglévő dalokat ÉS ültünk a stúdióban, hogy minden olyan legyen, amilyennek megálmodtuk. Azt hiszem, nekünk ez egy óriási megkönnyebbülés lesz (jó értelemben), lehetetjük az alkotás, a feszített tempó és a lemezkészítéssel járó operatív kihívások terhét és végre csak élvezhetjük azt, amit létrehoztunk együtt. A stúdióban többször éreztem úgy, de különösen a lemez címadó dalának munkálatai során, hogy megállt a levegő, amikor csak némán néztünk egymásra, hogy itt most valami varázslatos történik, és reméljük mások is ezt fogják érezni, amikor a dalokat hallgatják majd. Ennek jön most el az ideje. A teljes lemezt eljátsszuk az elejétől a végéig, ráadásul, hogy hűek legyünk a lemez megszólalásához, a zenekar egyik legközelebbi barátja Sipos Andris (Dead Gray, ex-Strong Deformity) végig kísérni fogja a zenekart, hogy a lehető legátfogóbb legyen az élmény zeneileg is.”

Más koncertekre is van esély?

„Ezzel a koncerttel most kb. egy másféléves időszakot zár le a zenekar, ezért a nagy tervezgetéskor a lemezbemutató koncertjét jelöltük ki eseményhorizontnak. Ha a közönség szereti a lemezt, akkor persze, szuper lenne minél több helyen eljátszani, de ezzel egyelőre még nem foglalkoztunk.”

Külföld felé próbálkoztok?

„Nem. A zenekarban ketten is apukák már, ami sokszor komoly szervezési kihívások elé állítja a zenekart, így is iszonyatosan büszkék vagyunk a srácokra (és magunkra is), hogy a családozás mellett sem hagyták, hogy ezek a dalok egy fiókban tűnjenek el.”

Mivel foglalkoztok a civil életben? Hogy élnek ma Magyarországon az Autopilot zenészei?

„Köge és én is a reklámszakmában, Balázs egy telekommunikációs multinál dolgozik. Zsolti az egyetlen közülünk, aki hivatásos zenész: jazz szaxofonos.”

S hogyan tovább?

„Klisés leírni, de gőzerővel készülünk a szombati koncertre, utána pedig egy kicsit megállunk majd szerintem mindannyiunk megérdemel egy kis pihenőt, aztán meglátjuk majd, az univerzum melyik szegletébe érdemes elindulnunk.”

https://www.facebook.com/autopilotrocks
https://autopilot.band/