Skip to content

AUSTRIAN DEATH MACHINE – Nem feledni Ahhnold szavait!

Az As I Lay Dying énekese, Tim Lambesis bejelentette, hogy az Austrian Death Machine projektjének következő albuma, a Quad Brutal február 23-án fog megjelenni, a Napalm Records gondozásában.

„A Govournator megbízásából a ’80-as évek akcióinak, a testépítésnek és az ítéletnapnak a brutalitását egyetlen albumba foglalni nagy felelősséggel járó feladat – mondta Tim Lambesis az új lemezről. – Először is, természetesen brutálisnak kellett lennie. Aztán gondoskodnom kellett arról, hogy legyenek benne refrének is, nehogy az emberek elfelejtsék Ahhnold szavainak nagy bölcsességét. És mivel ez a negyedik album, nagyon sokat kellett dolgoznom a quad izmaimon az edzőteremben, mert egy nap készen kell állnom arra, hogy a lemezborítón látható világ súlyát cipelni tudjam, amikor az reám száll. Végeredményben egy sokkal változatosabb album született, mint amilyen bármelyik ADM-lemez volt, amit eddig írtam, és a súlyosság spektrumán belül messze ez a legbrutálisabb, ha mind a tíz dalt meghallgatjátok.”

Ha mind a tíz dalt egyelőre nem is hallgathatjuk meg, a második kislemezt máris megismerhetjük róla, amely a Don’t Be Lazy címet viseli.

AUSTRIAN DEATH MACHINE – Quad Brutal
(02/23 – Napalm Records)

1. No Pain No Gain (feat. Craig Golias, Angel Vivaldi)
2. Conquer (feat. Hellbørn, Clayton King)
3. Hey Bro Can You Spot Me? (feat. Craig Golias, Joey Alarcon)
4. Judgment Day (feat. Ov Sulfur)
5. Everybody Pities The Weak (feat. Hellbørn)
6. Don’t Be Lazy (feat. Craig Golias)
7. Get Down (feat. Craig Golias)
8. Destroy The Machines (feat. Dany Lambesis)
9. MeatGrinde (feat. Hellbørn)
10. I Never Quit (feat. Kill Rob Bailey, Craig Golias, Bleeding Through)

KERESÉS
Hammer 354
megjelenik március elején!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPÍR OLDALÁN!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  2. SULDUSK
    Anthesis
  3. ALFAHANNE
    Vår tid är nu
  4. BORKNAGAR
    Fall
  5. ECCLESIA
    Ecclesia Militans
HAJÓGYÁR x hw