Kiadó: PROPHECY RECORDS / Írta: MILÁN PÉTER / 8
A nemrég nálunk is vendégeskedett Austere az úgynevezett depresszív black metal egyik fontos alakja. A Desolate és Sorrow által életre hívott és életben tartott duó első időszaka 2005-2010 között bonyolódott. E röpke öt év és persze a két album (Withering Illusions And Desolation, To Lay Like Old Ashes) meghozta a csapatnak az underground-renomét. Természetesen a nevük a feloszlást követően is rendre felbukkant szuicid-black körökben, mely alzsáner rettentő mennyiségű elvarázsolt kóborlót számlál, akik azonban sokszor csak ődöngenek a nem túl izgalmas hangok között, míg az Austere valóban zenével támasztotta alá a kiábrándultságot, fásultságot. A 2021-ben visszatért csapat az erőgyűjtést követően roppant intenzíven vette fel a zenélés fonalát, hiszen a 2023-as visszatérő Corrosion Of Hearts óta évente érkezik egy-egy újabb album. Tavaly jelent meg a Beneath The Threshold – pontosan egy évvel a Corrosion Of Hearts után -, az idei nyarat pedig a The Stillness Of Dissolution segítségével szeretné a duó felhőkkel bevonni.
Óriási változásokra nem kell elkészülni a sorrendben az ötödik Austere-album hallatán, aki tud kapcsolódni ehhez a szomorkás, mélabús, ám roppant hangulatos zenéhez, a hat új dalban sem fog csalódni. A zene továbbra is olyan, mintha a svéd depresszívek (Katatonia és követői) elegyednének black metalos tendenciákkal, s legfeljebb apróbb eltéréseket tapasztalhatunk a lassan hömpölygő folyam áradása közepette. A korai Katatonia hatása most is nagyon erős: néha mintha a svéd alapcsapat korai zenéjének egy rétegzettebb, töményebb, black metalosabb változatát hallanám az Austere tolmácsolásában, és a déli félteke zenészei ebből kiindulva kezdeményeznek kirándulásokat, s teszik hozzá a magukét ehhez a nyomott hangulatú zenéhez.
A lendületes tempók – pl. Rusted Veins – újfent a Katatonia nevét csalják elő, de itt a Paradise Lost is eszembe jutott. Desolate a vaskos gitáráradatok előadása közepette dallamokat is produkál, mint az előbb említett Rusted Veinsben hallhatjuk. Korábban is előfordultak énekdalamkezdemények az ausztráloknál, de most mintha több lenne ezekből és mintha bátrabban eresztené ki a hangját Sorrow, aki a nem túlbonyolított, pulzáló dobritmusokat is szállítja – ezen a téren is füllel hallható a Katatonia hatása.
Tán túl sokszor szerepelt e cikkben a svéd zenekar neve, de nem kétséges, hogy az Austere duójának van identitása; a kissé zajos, tömör hangzás, a folyamatosan tovagörgő gitárfolyamok, Desolate szenvedélyes extrém éneke egészen epikus magasságokig jut el, sőt, a záró Storm Within My Heart szélsebes tempójával lepett meg. Komor hangulatú zene, de sem minőségileg, sem hangulatát tekintve nem reménytelen. Épp ellenkezőleg.
–
(A lemezkritika eredetileg a 2025. júniusi digitális különszámban jelent meg.)
