Skip to content

AURORA – TESZT ALATT A TÜRELEM (LEMEZKRITIKA)

Az Aurora Teszt alatt a türelem című lemezéről Szénégető Richárd írt kritikát a HammerWorld Magazin júniusi számában. A győri punk legendák új kiadványáról Szilvás Gergő is véleményt alkotott.

Az Aurora intézmény a hazai punk színtéren, lassan negyvenévnyi karrierrel igazi veteránok. A Viszlát Iván óta együtt öregedtünk, és bár igazán soha nem távolodtunk el, voltak azért időszakok, amikor erősebben fogtuk egymás kezét – ez mostanában jó ideje újra így van. Az öregedés persze relatív, ahogyan lélekben magamat is kortalannak érzem, úgy az Aurora sem képes valójában megkopni.

Mivel Vigiék egyet jelentenek a fiatalságommal, más szemmel, picit más mércével is tekintek talán rájuk, de e „szigort” figyelembe véve is egyfajta második aranykort látok náluk. A tavalyi akusztikus anyag, a Más világ azt is megmutatta, hogy az innováció sem hiányzik, a Teszt alatt a türelem pedig túlzás nélkül az elmúlt bő húsz év legjobb albuma.

A Se fájdalom se félelem lemez már öt éve jelent meg, és mivel dupla volt huszonegy dallal, léptéke okán adott lehetőséget a renitenskedésre is, megvolt a kellő punkos lendület, de belefért a balladás könnyedség, az elérzékenyülős lassulás is, összességében mégis inkább a hossza miatt kellett talán picit több idő hozzá. A Teszt alatt a türelem most jóval direktebb: tizenkét dal, amiből Az élet zsoldosa már a tavalyi akusztikus albumon debütált (van olyan jó, hogy megérdemelje a zajos verziót is), és mind lelkületében, mind hangulatában a csapat legszebb pillanatait idézi vissza. Ezúttal végig a kaptafánál maradnak, igazi Aurora eszencia ez, főként a lendületes, tempósabb vonalon, görcsmentesen, gördülékenyen, sokszor a kilencvenes évek közepi énekdallamokat, sőt, néha szinte akár a Viszlát Ivánig visszamutató zenei ötleteket felvonultatva, úgy önazonosként, hogy véletlen sem mondható, önismétlőek volnának.

A picit gitárgazdagabb hangzás is nagyon kellemes, kifejezetten jól szól, ami megint csak külön dicséret, lévén a felvételek „home office-ban”, házistúdióban készültek. Sok év után ez az első album amúgy, amely nem Pusztai Zoli szövegeivel készült, ezúttal Vigi maga írta ezeket is, és kétség kívül kiváló munkát végzett. Ha nem tudom, meg nem mondtam volna, hogy bármi változott – ez pedig nagy szó, mert az a léc elég magasan volt.

A személyes kedvencem jelenleg a Gyári hibás, az Utolsó buszra és az Üzemmódot váltok, de kis túlzással a teljes lemezt felsorolhatnám. Régen nem hallgattam ennyit egy épp aktuális Aurora albumot. Kiváló lemez!

10/10

Szilvás Gergő









AURORA – Teszt alatt a türelem
(05/21 – H-Music)

01. Nem érdekel
02. A mi időnk
03. Gyári hibás
04. Helló, szia
05. Füredi emlék
06. Húszezredik
07. Olajra lépek
08. Üzemmódot váltok
09. Falánk a hatalom
10. Teszt alatt a türelem
11. Utolsó buszra
12. Az élet zsoldosa





nka
KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FIREHOUSE
    Firehouse
  2. XYZ
    XYZ
  3. RATT
    Invasion Of Your Privacy
  4. DOKKEN
    Under Lock And Key
  5. HURRICANE
    Over The Edge
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE PINEAPPLE THIEF
    Your Wilderness
  2. SEPULTURA
    Beneath The Remains
  3. HALF GRAMME OF SOMA
    Slip Through The Cracks
  4. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  5. ROTTING CHRIST
    Pro Xristou
HAJÓGYÁR x hw