Kiadó: WormHoleDeath / Írta: Kánya Ferenc / 9
Érdekes volt visszanézni a dél-alföldi régióból származó Atrox Trauma legutóbbi, 2022-ben megjelent On the Line of Nothing and Something című albumára és az azzal kapcsolatos írásomra. A zenei kritika mindig szubjektív, hiszen ahogyan a zenét, úgy a hallgatói élményt is érzelmek, személyes ízlés és egyéni tapasztalatok határozzák meg. Az évek során formálódunk mi is, és formálódhatnak az érzéseink is egy adott lemez kapcsán. Három esztendeje eléggé elragadott az album energiája. Ha most újrahallgatom, ma is működnek ezek az energiák, de másképp hatnak és úgy érzem, úgy látom, hogy voltak olyan elemek, amelyeket akkor kicsit túlértékeltem.
Mi változott? Rengeteg dolog, ebben a perspektívában alapvetően talán az, hogy elkészült és megjelent – ismét az olasz WormHoleDeath kiadásában – a Where Death Hunts, ami kicsit átrendezi a nézőpontokat. Ha ezekben a percekben az On the Line lemezről írnék, ezt-azt máshogy fogalmaznék, másképp is értékelnék, de ettől függetlenül ma is azt gondolom, hogy egy jól sikerült lemezről van szó, ami fontos része a zenekar munkásságának. Ahogyan a Where Death Hunts is az, sőt, talán azt is mondhatjuk, hogy még fontosabb, hiszen a debüttel feltett léc ezúttal magasabbra került. Kicsit el is kellett távolodni, hogy a szintugráshoz meglegyenek az impulzusok. A banda muzsikájában nagy változások nem történtek, talán annyi csak, hogy a Where Death valamivel korszerűbb és szikárabb, ugyanakkor sötétebb és szigorúbb is, mint az elődje.
Ennek a fajta muzsikának a velejét talán úgy lehetne leírni, hogy Cavaleráék Psychosis korszaka keveredik benne a Machine Head direktebb dolgaival, mondjuk a The Blackening érából, mindezt megöntve bőven death metallal – nekem a Jungle Rot-féle jön belőle, nem túl régről. Első hallásra úgy éreztem, hogy a zenének az esztétikai oldalát kicsit elengedték a pusztítás javára, de aztán a Where Are the Graves, a Problem, Reaction, Solution, majd a Freedom Is the Life szólói meg a gyakorlatban outroként szolgáló instru When You Enter the Hall of Oblivion meggyőztek, hogy azért foglalkoztak ilyen tekintetben is a nótákkal. Hozzá kell tennem azonban, hogy a szólók általában ugyanabban a dimenzióban mozognak technika szempontjából. Ugyanebből a szempontból a dalszerkezetek viszont erősek és változatosak, a témaváltások érzésre a legjobb helyekre pozicionáltak. A komplett anyag ettől tud mozgalmas lenni és érdekes maradni, de érzésem szerint a balansz lehet, hogy végül nem szándékkal billent pozitívba. A lényeg, hogy iszonyú erők mozognak a nótákban, de ha pusztán csak a tempók és súlyok dominálnának, az agyoncsapná az egész cuccot. Ettől azért messze voltunk.
Az album erősségeit nekem a Where Are the Graves, az Emptiness és a Raise the Level jelentik, olyan tételek, amik inkább a death/thrash profilt domborítják ki, a lassabb groove-olás meg a törzsi varázslás annyira nem jött be, utóbbi lehet már lerágott csont. Agyaltam, hogy a vége nyolcas vagy kilences legyen, végül a produkció minősége miatt lett utóbbi. A streamingeken fent van, hallgasd meg te is!
–
A lemezkritika eredetileg a 2025. májusi digitális különszámunkban jelent meg.
–
„Bivalyerős, deathbe hajló thrash metal. Az öblös dobhangzást szokni kell, de már elsőre is átjön, hogy messze nem csak őrlés. Lehet, hogy nem újítja meg a thrasht, de van benne annyi fantázia és erős téma, hogy kijárjon neki a magasabb pontszám.”
– Uzseka Norbert / 9
„Ahogy múltkor a Benediction, úgy most az Atrox Trauma az e havi mezőny old school death metal csapata. A minőség hasonlóan erős, és külön öröm, hogy ezúttal egy hazai brigád képviseli ezt a zord irányzatot. Különösen tetszetősek az időnként egészen dallamos gitárfutamok, de úgy összességében is teljesen okés a lemez.”
– Schmidt Péter / 8
„A felületes belehallgatás a hódmezővásárhelyi banda új lemezének esetében nagyon veszélyes lehet! Ez az anyag ugyanis csak maximális odafigyelés mellett kínálja fel az ínyencségeit. Nekem nagyon tetszik, hogy a ritmusszekció sokszor egészen egyszerű(nek tűnő) játéka mellett milyen finom hangulatok, váltások, betétek bukkannak fel a dalokban. És ezek a fifikás kis megoldások bőven átlökik a hanghordozót a thrash metal műfaj határain.”
– Zubor Olly / 8
„Veretes hazai thrash kíméletlen riffekkel, barátságtalan acsargással, pusztító csépeléssel, a végletekig való kompromisszummentesség jegyében. Nekem kicsit már sok, de az érdem elvitathatatlan.”
– Gáti Viktor / 7
„Retro death/thrash a hódmezővásárhelyi srácoktól. Kétségtelenül jól zenélnek, megvan a sound is. A műfaj rajongóinak szerintem bejön majd. Kevésbé az én zeném.”
– Cselőtei László / 6
„A thrash/death műfaj sztenderdjei szerint összerakott album, különösebb meglepetések nélkül. A stílus hazai hívei közt biztosan megtalálja a maga táborát, de nemzetközi szintet még nem üti meg.”
– Gyuricza Ferenc / 6
„Műfajon belül korrekt lemez a Where Death Hunts, de egy-egy váratlanabb zenei megoldást szívesen hallottam volna a bandától. Érdemes-e mondjuk a korán érkező, For Whom the Bell Tolls-szerű riff miatt bosszankodni, amikor mondjuk a Malevolance éppen a New Levellel csinálja ugyanezt?”
– Pintér Miklós / 6
