Kiadó: Reigning Phoenix Music / Írta: Schmidt Péter / 7
A háború és a bölcsesség ókori görög istennőjéről elnevezett Athena 2001-ben alakult Olaszországban, énekesük pedig – néhány év kihagyástól eltekintve – az a Fabio Lione, aki ugyebár a Rhapsody (Of Fire) illetve az Angra frontembereként vált igazán ismertté. A zenekar egyébként nem tolta-tolja túl az aktivitást, 2002 és 2019 közt konkrétan nem is léteztek, három korai albumuk folytatására pedig laza huszonhárom évet kellett várni.
Az immáron Athena XIX-ként működő formáció új lemezén ismét Fabio énekel, a stílus pedig nem túl meglepő módon amolyan alapvetően kellemes-dallamos, helyenként azonban igencsak súlyosba forduló prog-power muzsika, nem kevés melodikus eurometal ízzel. Az olasz színtéren jó néhány banda műveli egész korrekt színvonalon ezt az irányvonalat, amire ez a lemez is kellő bizonyítékul szolgál. Azt, hogy Fabio torkában több ill. más is rejlik, mint amit a Rhapsody frontján mutatott magából, már a vele készült Angra-lemezek és például a kettes Spirits Of Fire-korong kapcsán is hallhattuk. És ahogy azokon, úgy itt is időről-időre előveszi hangja mélyebb, karcosabb, agresszívebb tónusait is, amik kifejezetten jól állnak neki, és színesítik a róla korábban énekesként kialakult képet. Nem mellesleg a zene is súlyosabb, modernebb hangvételű lett egy árnyalattal a régi albumok világához képest, ami az azóta eltelt közel negyed évszázad ismeretében persze valahol érthető is.
Mindez jól is van így – ami viszont kicsit mellényúlás, az bizonyos dalok illetve progos(nak mondott) dalrészletek túlhúzása, felesleges túlbonyolítása. A kevesebb néhol több lehetett volna az érintett helyeken. Szerencsére azért viszonylag ritkán tolják túl a biciklit, az összbenyomás egyértelműen marad a pozitív térfélen. Sci-fi tematikájú konceptalbumról beszélünk egyébként, és a vállalás valóban nem kicsi, tekintettel arra, hogy az anyagnak – a címéből sejthetően – folytatása is várható hamarosan. Feltehetőleg és remélhetőleg arra kevesebbet kell majd várni, mint erre a lemezre.
–
(Az albumot a 2024. decemberi digitális különszám Hangpróbáján pontoztuk és véleményeztük.)
„Nem hiába mondta Fabio Lione, hogy ez a lemez sokakat meg fog lepni. Egészen különleges zenei megoldásokat rejteget ez a sci-fi tematikájú cucc, amelyek közül engem még a diszkós/indusztriális betétek sem zavarnak. Minőségi munka!”
– Zubor Olly 9
„Az Inside Out kiadó ontotta az ilyen, jól fogyasztható euro prog albumokat a 2000-es években. Pont annyira földberúgós, hogy meglegyen a progresszív feeling, de pont annyira egyenes is, hogy ne legyen megterhelő hallgatni. Szép!”
– Cselőtei László 8
„Ha nem tudnám, akkor is leesne az első pillanatokban, hogy olasz muzsikáról van szó, amiben Lione énekel. A pont kizárólag a produkció megvalósításnak szól, ez az anyag egyébként semmivel nem színesíti ezt a progpower vonalat. Nem ad hozzá, de mondjuk el sem vesz belőle.”
– Kánya Ferenc 8
„A ’90-es évek második felében rengeteg hasonló anyag született. Akkoriban nagyon sok ilyen zenét hallgattam, és az Athena XIX is bejön, csak kicsit túl van húzva.”
– Kiss Gábor 8
„Meglepően jól működő cucc, a Roy Kahn feat-ért jár a plusz pont!”
– Szénégető Richárd 8
„Képes vagyok elmerülni a varázslatos harmóniáiban, élvezettel hallgatom a prog és jazz ihletésű megoldásait, érdeklődéssel figyelem a különböző zenei stílusok integrálását, s lekötnek a sci-fi témájú szövegek is, Mindeközben néha azt is érzem, hogy megerőszakolt, túlerőltetett, vontatott albumot készített az olasz csodaénekes, Fabio Lione hamvaiból újra fellobbanó régi zenekara.”
– Gyuricza Ferenc 7
„Nem Rhapsody, inkább Olaszország válasza a Dream Theaterre.”
– Uzseka Norbert 7
„Terjedelmét tekintve komoly vállalás, de minden erénye mellett nem egyszer kínosan vontatott, túlzottan erőltetett, mi több művi.”
– Gáti Viktor 6
„A milliószor hallott mezei ’prog’-power metalt megpróbálták djent-beszüremkedésekkel izgalmasabbá tenni, de összességében fárasztónak találom.”
– Milán Péter 6
