ASKING ALEXANDRIA – Két új dallal hoztak ki egy EP-t: Never Gonna Learn

Tavaly ősszel az Asking Alexandria egy új fejezetet nyitott a See What’s On The Inside című hetedik albumával, az idei évet pedig egy 4 dalt tartalmazó EP-vel indították. A Never Gonna Learn EP-re két eddig kiadatlan dal is felkerült, a Miles Away, valamint a New Devil, amelyben vendégük is van, az In This Moment énekesnője, Maria Brink.

Ben Bruce gitáros: 2021 egy újabb furcsa év volt mindenki számára, ezért szerettünk volna valami különlegeset nyújtani a rajongóinknak, és egy nagy durranással indítani az új évet. Szuper izgatottak vagyunk, hogy kiadhatjuk a Never Gonna Learn EP-t. Ahelyett, hogy csak egy új kislemezt adnánk ki, szerettünk volna valami kis extrát, így két vadonatúj dalt is felvettünk erre az EP-re. Az egyik egy szívünkhöz igen közel álló dal, a másikat pedig jó barátunkkal, Maria Brinkkel, az In This Moment énekesnőjével közösen készítettük. Alig várjuk, hogy hamarosan találkozhassunk veletek, és reméljük, hogy ti is annyira szeretitek ezeket az új dalokat, mint mi!

Íme a vadonatúj dalok:


ASKING ALEXANDRIA feat. Maria Brink – New Devil (a 2022-es Never Gonna Learn EP-ről)




ASKING ALEXANDRIA – Miles Away (a 2022-es Never Gonna Learn EP-ről)




ASKING ALEXANDRIA – Never Gonna Learn EP

01. Never Gonna Learn
02. New Devil (feat. Maria Brink)
03. Find Myself
04. Miles Away






ASKING ALEXANDRIA – See What’s On The Inside (a 2021-es album)


01. Intro
02. Alone Again
03. Faded Out
04. Never Gonna Learn
05. If I Could Erase It
06. Find Myself
07. You’ve Made It This Far
08. See What’s On The Inside
09. Misery Loves Company
10. Fame
11. The Grey






KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 344 – 2022/5
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 344 – 2022/5
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FOZZY
    Boombox
  2. BLACK SWAN
    Generation Mind
  3. DARE
    Road To Eden
  4. IBARAKI
    Rashomon
  5. RONNIE ATKINS
    Make It Count
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. SLAYER
    South Of Heaven
  2. GHOST
    Impera
  3. RONNIE ATKINS
    Make It Count
  4. DESTRUCTION
    Diabolical
  5. DECAPITATED
    Cancel Culture
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Lateralus
  2. MARK LANEGAN
    Phantom Radio
  3. AIRBAG
    Identity
  4. MALEVOLENCE
    Malicious Intent
  5. IGNITE
    Ignite
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Black And Gold címmel augusztus 19-én jelenik meg a dögös, metalos rock’n’rollt nyomató svéd Thundermother ötödik albuma, a 2020-as Heat Wave lemez utódja, második előzetesként pedig a klippel kísért I Don't Know You dallal lehet barátkozni.
Övergivenheten (kb. elhagyatottság) címmel augusztus 19-én jelenik meg az új Soilwork album, a 2019-es Verkligheten lemez utódja, első előzetesként pedig a klippel kísért címadó dallal lehet ismerkedni. A svédek legutóbbi kiadványa a 2020 végén megjelent A Whisp of the Atlantic EP volt.
Még 2018 végén vált netes szenzációvá a metalt tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadó The Hu zenekar, az első lemezük pedig The Gereg címmel jött ki 2019 szeptemberében. Úgy volt, hogy a Sabaton vendégeként hozzánk is eljutnak majd, de a pandémia nem csupán ezt a tervüket tette tönkre.