Skip to content

ARJEN LUCASSEN – Armageddon, első osztályon (interjú)

A szeptemberi, 30. születésnapi koncertekre időzítette az Ayreon agytrösztje, Arjen Lucassen friss szólólemezének megjelenését is. A Songs No One Will Hear kapcsán pedig természetesen nem csak az aktuális lemez, hanem az Ayreon és Arjen egyéb projektjei is szóba kerültek.
—-Szöveg: Kiss Gábor · Fotó: Lori Linstruth

Szeptemberben jelenik meg az új szólólemezed, a Songs No One Will Hear, melynek sztorija szerint az emberiség megtudja, hogy egy meteor öt hónap múlva elpusztítja a Földet. Adja magát a kérdés: láttad a Ne nézz fel! című filmet?
„Ezt kérdezik tőlem a legtöbben. Elvégeztem a házi feladatomat, megnéztem tíz vagy tizenöt aszteroidás filmet, tudod, csak hogy ötleteket szerezzek. És hogy ellopjak néhányat. Ez is egyik volt közülük. A probléma a legtöbb ilyen filmmel az, hogy a végén mindig van egy hős, mint Bruce Willis, aki megmenti a világot. Én viszont nem ezt akartam, hanem azt, hogy tényleg eljöjjön a történetben a világvége. És számomra az emberi érzelmekről szólt az egész. Mit tennének az emberek, ha öt hónapjuk maradna élni? Azt hiszem épp ezért végül, csak egyetlen filmből merítettem ötleteket. Már nem is emlékszem, mi volt a címe, de valami olyasmi, hogy A világ vége.”

És te mit tennél? Dalokat írnál?
„Nem, nem hiszem. Nekem fontos, hogy az emberek hallják a muzsikámat, hogy boldoggá tegyem őket vele. De ettől még lehet, hogy azért írnék dalokat. A történet egy Sanctuary Island nevű helyen játszódik; ez az a sziget, ahová az aszteroida becsapódása várható. Van a történetben egy dr. Slumber nevű karakter, aki már az előző szólóalbumomon is szerepelt, és neki van a kék busza, amellyel elviszi oda az embereket. Azt hiszem, én is vele mennék. Első osztályú helyet szeretnék az utolsó útra. Komolyan, én azt szeretném, ha látnám az aszteroidát közeledni, és egyenesen a fejemre zuhanna, ezzel pedig vége is lenne. Nem akarok a világ másik felén lenni, ahol lassan halnak meg az emberek a szökőárak, a fosztogatók, a sugárzás vagy a franc tudja mi miatt. Én inkább ott lennék a szigeten, a többi hippi társaságában. Összekapaszkodva, dalokat énekelve, és élvezve az utolsó közös pillanatainkat.”

Anélkül, hogy nagyon spoilerezni akarnék, a lemez végén elhangzik az a bizonyos mondat, hogy „Mission accomplished!” („Küldetés teljesítve!”), ami alapján én gyanítom, hogy nem egy fatális véletlen okozza a kipusztulásunkat. Szerintem az Ayreon-lemezekről ismerős Forever állhat a háttérben.
„Minden lemezem esetében van egy gyönyörű, komoly történetem, amit aztán a végén mindig teljesen elrontok. Ezt csináltam a The Human Equationnel is, ami egy férfinak az érzelmeivel való szembenézéséről szól. Elvileg. De a végén kiderül, hogy az egész csak a Dream Sequencer programban történt szimuláció volt. És persze most sem tudtam megállni, hogy ne tegyem ugyanezt. Ha ismered az Ayreon-lemezeket, akkor tudod, hogy 65 millió évvel ezelőtt is ők lőtték ki azt a meteort a Földre, amivel kipusztították a dinoszauruszokat, és helyet csináltak az emberiségnek. Szóval úgy gondoltam, megint elhívom Peter Daltrey-t, aki az Into the Electric Castle-ön is szerepelt, mint Forever, és felmondatom vele ezt az egy sort, hogy ezzel is beindítsam az eszmecserét a lemezről.”

Mi dönti el amúgy, hogy egy dalodból Ayreon lesz-e vagy valami más projekthez használod fel?
„Rengeteg projektet csináltam mostanában: készítettem egy szólóalbumot Simone Simonsnak, aztán megcsináltam a Plan Nine-t, ami tulajdonképpen Robert Soeterboek énekesnek készült, hogy élőben is elő tudja adni a régi dalokat. Általában nem szoktam előre tervezni, de most úgy voltam vele, hogy ezúttal végre magamnak fogok írni valamit. És persze a legjobb dolog, amit az ember magának csinálhat, az egy szólólemez, hiszen az 100%-ig én vagyok. Szóval ezúttal már a kezdetektől tudtam, hogy szólóalbum lesz a vége. A legnagyobb különbség az Ayreonhoz képest az, hogy itt az énekes részek 80%-a az enyém. Az Ayreonban a legutóbbi lemezeken én már egyáltalán nem is énekeltem. Nem tudok persze úgy énekelni, mint Russell Allen vagy Jorn Lande, ami azt is jelentette, hogy a zenét a hangomhoz kellett igazítani, hogy a saját, limitált képességeimmel elő tudjam őket adni. Az Ayreont rockoperának tartom, ez viszont nem rockopera, hiszen itt csak egy szereplő van: én. A Songs No One Will Hear inkább egy konceptalbum.”

Most több kedved volt énekelni, mint általában?
„Imádok énekelni. Nem vagyok jó énekes, de nagyon szeretem csinálni, mostanra pedig kezdem kiismerni, hol húzódnak a határaim. Tudom, meddig mehetek el. Nem szabad például túl magasan énekelnem, mert az túl megerőltető a számomra. Azt hiszem, idősebb napjaimra egy kicsit még jobb is lettem.”

A választ már előre tudom, de azért meg kell kérdeznem: koncertek lesznek?
„Nem, nem, egyáltalán nem. Ha élőben kellene énekelnem, borzasztó lámpalázas lennék. Az Ayreonnal viszont az utóbbi években kétévente tartunk koncerteket. Az Electric Castle bulikon játszottunk is egy dalt az előző szólóalbumomról, a Pink Beatles in a Purple Zeppelint. Szóval az elképzelhető, hogy egy dalt előadunk majd valamelyik Ayreon-koncerten. Annyit még be tudok vállalni, de a turnézós napjaimnak rég vége van már.”

Két éve, az akkori Ayreon-koncertekhez kapcsolódóan Wudstik, Michael Mills és Damian Wilson is adott egy-egy rövid kis akusztikus szettet a merchárusító boltban. Ilyesmit sem vállalnál be?
„Nem, nem. Úgy értem, az olyan emberek, mint Damian, sokkal jobbak nálam az ilyesmiben. És Mike Mills is lenyűgöző. Még nem gondoltam erre, de idén biztos nem vállalom be. Talán legközelebb, ha elég bátor leszek hozzá. De igazából ezt még senki sem vetette fel, szóval ha belevágok és elszúrom, akkor az miattad lesz. Te leszel a hibás.”

Ha már áttértünk az Ayreonra, kérlek mesélj pár szóban a közelgő szülinapi koncertekről!
„Nos, azt hiszem, a részletek már ismertek, legalábbis azok, amiket el szerettünk volna árulni. Két részre osztjuk majd a műsort. Az első részben olyan dalok lesznek, amiket soha nem játszottunk még élőben. Szóval ezek deep cutok, azaz kevésbé ismert számok lesznek. Olyanok, amire senki sem számít, és borzasztóan várom, hogyan reagálnak majd rájuk az emberek. A második részben pedig a slágereket fogjuk eljátszani. Mondjuk soha nem voltak valódi, igazi slágereim, inkább fogalmazzunk úgy, hogy a második részben a közönségkedvencek lesznek. A szereplőgárda is ismert, szóval ott remélhetőleg nem lesz változás.” (Sajnos azóta kiderült, hogy Edward Reekers rákos megbetegedése miatt nem tudja végül vállalni a koncerteket. – KG)

Lesz egy új fiú is a családban, Dino Jelušić ugyanis még sosem énekelt a lemezeiden. Őt hogyan ismerted meg?
„Valóban nem, de az egyik Star One albumonhoz már felvettük vele a Year of ’41 dalt, amit sajnos végül nem engedtek felhasználni, mert Dinónak akkor éppen valami vitája volt a kiadójával. De ha minden jól megy, ezt ki fogják hozni a koncertek előtt, hiszen valamivel mégis meg kell indokolni, hogy miért van ott a szereplők között. Reméljük, még időben elkészíthetjük a videót. Szóval már dolgoztam vele, és tervezem, hogy még sokszor fogok, mert jelenleg ő az egyik legjobb. A Youtube-on láttam először, felvettem vele a kapcsolatot, és szerencsére ismert engem, és imádta a zenémet. A Trans-Siberian Orchestrában is énekelt, szóval ismerte Russell Allent, így pedig a közös ismerős is megvolt. Sokszor beszéltem vele telefonon, és zeneileg is nagyon passzolunk egymáshoz. Nagyon kedvelem őt. Kíváncsi vagyok, hogy fog teljesíteni a koncerteken, meg hogy reagálnak majd rá az emberek. Lehet, hogy még sírni is fogok, amikor elkezd énekelni.”

Ilyen könnyen meghatódsz?
„Ó, abszolút. Folyton ott pityergek a színpad szélén, amikor az énekesek belekezdenek, a tömeg meg megőrül tőlük.”

Van még valaki, akivel nagyon szeretnél együtt dolgozni, de sosem jött össze?
„Igen, persze. Természetesen olyan régi hőseimmel, mint Dio vagy Ozzy nagyon szerettem volna együtt muzsikálni, de ez sajnos már nem fog összejönni. Dio-val mondjuk majdnem sikerült. Találkoztunk, és tetszett neki a zeném. Még azt is mondta, hogy inspiráltam, amikor a Magica albumot írta. De aztán sajnos nem jött össze a dolog. Ian Gillan és Robert Plant mindig is a listámon voltak, és milliószor próbálkoztam velük, de nagyon nehéz eljutni hozzájuk. Viszont folyamatosan jönnek új énekesek, szóval mindig bővül azoknak a száma, akikkel szeretnék dolgozni valamikor.”

Azt persze mindenki tudja, hogy hatalmas meló van ezekben a koncertekben, de mégis hogy kell ezt elképzelnünk a gyakorlatban? Mennyi idő összehozni őket?
„Ahogy vége van az egyik koncertsorozatnak, már kezdünk is dolgozni a következőn. Szóval két évvel korábban elkezdődik a szervezés. A zenészeknek és énekeseknek mind megvan a saját bandájuk, úgyhogy két évre előre el kell kezdeni a tervezgetést, egyeztetést, hiszen nekik maguknak is lesznek turnéik. De aktívan körülbelül egy évvel az aktuális koncert előtt kezdünk dolgozni. Onnantól havonta tartunk megbeszéléseket is a produkciós csapattal, mert rengeteg dolgot kell megszervezni.”

Mióta vannak ezek a koncertek, az Ayreon népszerűsége is elég nagyot ugrott, nem?
„Nehéz ezt megmondani. Van egy borzasztóan hűséges rajongótáborom, és az valami elképesztő, hogy eladtunk 15 000 jegyet öt perc alatt. De nem vagyok biztos benne, hogy új rajongók is érkeznek a táborba. Az tuti, hogy sokan 20-30 éve követik a zenéimet, szóval úgy tűnhet, mintha nőne a népszerűségem, mert ezek az amúgy láthatatlan emberek a koncertek kapcsán hirtelen láthatóvá válnak, és egész Tilburg városa átváltozik hirtelen Ayreon Cityvé. Azt viszont nem tudom, hogy mennyi új, fiatal arc van, hiszen az én zeném a sokszor 8-10 perces dalokkal extra figyelmet igényel, és nem igazán illik a reelsek és a Tiktok világába. Ezen az új albumon is van egy 14 perces dal, és nem tudom, hogy a fiatalok hallgatnak-e még egyáltalán ilyesmi hosszúságú dolgokat.”

Rendkívül sűrű évek állnak mögötted, hiszen említetted Simone és a Plan 9 albumát is, de ezek mellett például The Human Equation kiadása is megjelent. Hogy tudsz időt szakítani minderre?
„Úgy, hogy nincs társasági életem és sosem megyek szabadságra. És gyerekeim sincsenek. Egy teljesen különc figura vagyok, aki a semmi közepén él, a saját stúdiójával. Az emberek mindig azt hiszik, hogy munkamániás vagyok, de igazából nem vagyok az. Sokszor egész délelőtt csak bolondozok a számítógépemen, este meg tévéműsorokat nézek. Viszont mivel mindig itthon vagyok, ezért ha beugrik egy ötlet, rögtön tudok rajta dolgozgatni.”

Tudom, hogy nagy sci-fi fanatikus vagy. Van még időd új filmekre, könyvekre, sorozatokra?
„Igen, igyekszem mindent megnézni, ami új. Most épp a Murderbotot néztem végig, ami tényleg nagyon jó. Alexander Skarsgård szerepel benne, és marha vicces. Imádom. Egy robotról szól, aki öntudatra ébred, de el kell ezt rejtenie az emberek elől. Érdemes megnézni.”

Esetleg a 3test problémát is láttad vagy olvastad? Az is beugrott a lemezed koncepciójáról.
„Igen, láttam a sorozatot és tetszett is. A könyveket viszont nem olvastam. Attól tartok az olvasás nem nekem való. Szörnyű ezt kimondani, de nincs türelmem hozzá. Ahogy beszélgetünk, most is állok, folyton csinálnom kell valamit, izgek-mozgok.”

Tavaly Simone Simonsnak is írtál egy komplett szólólemezt. Hogy tudott rávenni?
„Tudod, ő Simone. Felhív, beszélgetünk, látom a gyönyörű arcát, és ha megkér valamire, nem tudok nemet mondani. Öt évvel ezelőtt dobta be először a közös lemez ötletét, de akkor túl elfoglalt voltam hozzá. Azt mondtam neki, gondolkodom rajta. Aztán újra megkért. Épp turnén volt, egy hotelszobából hívott, és elkezdtünk beszélgetni. Ugyanazok az ötleteink voltak, ugyanabba az irányba akartunk haladni a dalokkal, és ez tette érdekessé számomra a projektet. Nagyon büszke vagyok arra az albumra. Simeone-val együtt dolgozni felemelő. Ötször vagy hatszor jött el a stúdiómba, és szuper könnyű vele a munka. Mindig felkészült és mindig nagyszerűen énekel.”

A Supersonic Revolution projektre is valaki más vett rá?
„Az az én ötletem volt. Onnan indult, hogy fel kellett vennünk egy feldolgozást a ZZ Toptól egy magazin számára, és ehhez kellett egy banda is. A dal a Heard it on the X volt, ami fel is került a lemezre bónuszként. Szóval fogtam a telefonomat, végigpörgettem a kontaktokat és 15 perc alatt össze is állt a zenekar. Egy hét alatt megvoltunk a feldolgozással, és olyan jól sikerült, hogy kedvet kaptunk egy teljes lemezhez.”

Tervezel folytatást?
„Sajnos nem lett sikeres a korong, úgyhogy nem valószínű, hogy lesz folytatás. Talán a ’70-es évek, aminek a zenei világában alkottunk, már túl rég volt a többségnek. Valahogy nem rezonált az emberekkel a muzsika. Egyébként is túl sok projektem van, és bármit is csinálok, az emberek mindig új Ayreont-albumot kérnek. Szóval lehet, hogy lassan kéne írnom egyet.”

Igen, a Transitus is öt éve volt már… Vannak már témáid?
„Csak egészen apró ötletecskék, de még semmi konkrét. Se zene, se koncepció.”

Idén áprilisban megjelent az egyik legnépszerűbb Ayreon-album, a The Human Equation újrakiadása is. Miért tartottad fontosnak újra megjelentetni?
„Azt hiszem, ez volt az utolsó olyan Ayreon, amivel nem voltam igazán elégedett, méghozzá a keverés miatt. Különösen a dobok hangzása zavart. Szeretem a dalokat, de nem szerettem a produkciót, szóval régóta terveztem újrakeverni azt az albumot. Épp befejeztem egy másik lemezt, és nem volt inspirációm valami újhoz, úgyhogy tökéletes volt az időzítés, hogy végre megtegyem. Az újrakeverés tényleg nagy munka, több hónapom elment vele, de örülök, hogy megtettem.”

A mindenféle újrakiadásoknak köszönhetően az Ayreon nagylemezek ma már könnyen beszerezhetőek, volt viszont az évek során mindenféle maxi, EP, ritka cucc, amiket nehéz felkutatni. Neked megvan minden?
„Igyekeztem mindenből megtartani legalább egy példányt, szóval remélem. De anno egy csomó cuccot elosztogattam, mondván, mit kezdjek velük. Ha valaki szólt, hogy régóta keres valamit és éppen volt, simán odaadtam.”

Tudom, hogy a Plan 9 igazából arról szólt, hogy Roberttel megjelentettétek a régi dalaitokat, de annak a projektnek lesz esetleg bármilyen folytatása?
„Robert most a gitárossal, Marcel Singorral dolgozik új dalokon, aki kiváló dalszerző. Engem is megkérdeztek, lenne-e kedvem beszállni a dologba, de most inkább az előbb említett Ayreon foglalja le a gondolataimat. És egyébként nem is igazán akarok beleavatkozni a projektjükbe. Úgy gondolom, hogy mára nagyon összeszokott csapat. Hallottam néhány témájukat, és szerintem nagyszerű munkát végeztek. Ha épp lesz egy jó ötletem, szívesen besegítek nekik, de nagyszerűen boldogulnak nélkülem is. Kicsit olyasmi a helyzet, mint anno a Stream of Passionnel volt, akik nélkülem is folytatták vagy a The Gentle Stormmal, amiből később Anneke a Vuur zenekart csinálta.”

És mi a helyzet a Star One-nal?
„Jelenleg úgy látom, hogy a Star One az egyetlen projektem, aminek van még jövője. De a Revel in Time még nagyon friss, szóval azért nem mostanában várható a folytatás. Néha szeretek valami heavy metalosabbat is csinálni, így valószínűleg az új Ayreon után a Star One következik majd.”

Van olyan kérdés, amire nagyon szívesen válaszolnál egy interjúban, mégsem kérdezték meg soha?
„Az biztos, hogy a »Milyen magas vagy?« nem ilyen. Ez egy jó kérdés amúgy. Alapvetően nincsenek titkaim, és szerintem az emberek már mindent megkérdeztek tőlem, és mindent meg is válaszoltam. Szóval nincs több titkom. Maximum a személyes véleményem maradt ki bizonyos dolgokról, de úgy gondolom, hogy zenészként nem feladatom például politikai kérdésekről állást foglalni. Az ilyesmitől igyekszem a lehető legtávolabb maradni.”

Oké, akkor azt mondd meg zárásként, hogy Elvis tényleg él, Paul McCartney pedig tényleg halott, ahogy az új albumon énekled?
„Ki tudja!? Emlékszem, mikor mutattam ezt a sort Lorinak, a barátnőmnek, az volt az első reakciója, hogy az emberek azt se fogják érteni, mire utalok. Annyi idő eltelt már azóta! Én viszont viccesnek találtam ezt a sort, úgyhogy maradt a lemezen. Készítettünk egyébként egy klipet is ehhez a Goddamn Conspiracy dalhoz, és ennél a sornál nagyon vicces képeket láthatsz benne.” 


TARTALOM

AMORPHIS 100
ARJEN ANTHONY LUCASSEN 90
BETWEEN THE BURIED AND ME 18
DARK ANGEL 78
DIRTY HONEY 72
HEAVEN SHALL BURN 88
HELLOWEEN 6
HEMELBESTORMER 20
NOTHING MORE 98
OSSIAN 94
PARADISE LOST 10
SWEEPING DEATH 84
THE WARNING 14
VAN 70
VINTERSORG 27
WYTCH HAZEL 66
YNGWIE J. MALMSTEEN 74
+
ÉLŐ FÉM 104
HANGPRÓBA 30
HAVI METAL 5
KONCERTMENÜ 112
SOKKOLÓ KORONGOK / EXTRA 31
ZENÉSZFÜLLEL 24

digitális különszámok

Tervezett megjelenési dátumok 2025-ben:
október 6. – november 3. – december 8.