Skip to content

ARCH ENEMY – Dalpremier a nyári albumról: Sunset Over The Empire

Már három lemezelőzetes dalt is bemutatott az Arch Enemy az utóbbi hónapokban, a Deceivers című új albumuk pedig július 29-én jelenik meg. Most pedig már itt a negyedik új dal is, a Sunset Over The Empire. Ismerkedj meg vele!

Az Arch Enemy a Behemoth, a Carcass és az Unto Others társaságában október 16-án érkezik majd Budapestre.


Michael Amott gitáros:Kétségtelen, hogy kihívás minden alkalommal magasabbra tenni a lécet a dalszerzés és a produkció tekintetében, így a feladat egy kicsit ijesztőnek tűnhet, de ha már belevágunk a melóba, és teljesen belemerülünk a kreatív folyamatba, akkor tényleg olyan, mintha semmi más nem létezne a világon. És akár hiszed, akár nem, általában nagyon jól szórakozunk a felvételek közben! A Deceivers elkészítése sem jelentett kivétel. Ismét kizártuk a külvilágot, csakis az alkotásra koncentráltunk. Úgy gondolom, hogy sikerült is néhány igazán érdekes zenei és szövegi témát felszínre hoznunk a mélyből, amelyek közül néhány talán meglepő is lesz, miközben azért megtartottuk a zenekarunkra jellemző összes elemet. Végeredményben ez az Arch Enemy a legnagyobb sebességgel és teljes erővel.


www.facebook.com/archenemyofficial




ARCH ENEMY – Sunset Over The Empire
(a 2022-es Deceivers album előzeteseként)





Michael Amott gitáros:A Handshake with Hell néhány riffel és dallammal indult, amikről úgy gondoltam, hogy illenek egymáshoz, és amikor megmutattam ezeket a témákat részeket Danielnek (Daniel Erlandsson dobos), ő is érezte bennük a potenciált.

Dolgoztunk a demóján, együtt fejlesztettük tovább a nótát, és amikor úgy éreztük, hogy összeállt, elküldtük az instrumentális verziót Alissának Kanadába. Ő aztán egy igazán klassz megközelítéssel alakította ki az éneket és a szöveget, tovább emelve a szintet. Számomra ez egy kiemelkedő szám az új albumról, mert igazán megmutatja, hogy mire vagyunk képesek dalszerzőként és előadóként 2022-ben. Határozottan az egyik olyan új dal, amit alig várom, hogy élőben játsszam a turnén!


Alissa:Amikor Michaelék megmutatták a nóta instrumentális verzióját, rögtön rengeteg vokális ötletem támadt hozzá. Klasszikus heavy metal hangulata van a dalnak, és úgy éreztem, itt az ideje, hogy ehhez illő klasszikus heavy metal témákat énekeljek. Szerintem a végeredmény nagyon érdekes és fülbemászó lett!



ARCH ENEMY – Handshake With Hell (a 2022-es Deceivers albumhoz)








Michael Amott gitáros:Zeneileg ez egy olyan ötlet, amelyik már jó ideje kattogott a fejemben. Az egész az indító gitármotívummal kezdődött, ami természetesen vezetett a verzék galoppos, 80-as évekbeli metal hangulatához. Ahogy az nálunk mindig lenni szokott, elég sok különböző verziót és demót készítettünk ezzel a számmal, míg végül, merem azt mondani, hogy rohadt tökéletes lett!

Alissa White-Gluz:A House of Mirrors egy olyan dal, amely az emberi pszichébe ássa bele magát. A szöveget a szigorú, disztópikus bezártság sötét időszakában írtam, és azt hiszem, hogy sokan tudnak majd azonosulni azzal az érzéssel, amikor teljesen egyedül vagy – de sosem igazán egyedül… amikor önmagad múltbeli és jövőbeli változatai vesznek körül.



ARCH ENEMY – House Of Mirrors (a 2022-es Deceivers albumhoz)






ARCH ENEMY – Deceiver, Deceiver (2022-es Deceivers albumhoz)





ARCH ENEMY – Deceivers
(07/29 – Century Media)

01. Handshake With Hell
02. Deceiver, Deceiver
03. In The Eye Of The Storm
04. The Watcher
05. Poisoned Arrow
06. Sunset Over The Empire
07. House Of Mirrors
08. Spreading Black Wings
09. Mourning Star
10. One Last Time
11. Exiled From Earth







KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw