Kiadó: Century Media Sony / Írta: Gáti Viktor / 9

Tizenharmadik lemezéhez érkezett az idén harmincéves(!) Arch Enemy. A csapat felállásában fontos változás következett be, ugyanis a roppant tehetséges, ám igen szűk mozgásteret kapott Jeff Loomis gitáros távozott a bandából (és újabban feltámasztani igyekszik a fenséges Nevermore-t). A helyére Joey Concepcion lépett még 2023-ban, és vele készítette el a csapat az Alissa White-Gluz-éra negyedik albumát.

A felvezető dalok – Liars & Thieves, Dream Stealer, Paper Tiger – alapján nyomatékosítva lett az az alapvetés, mely szerint Mike Amotték nem lépnek bele kétszer ugyanabba a folyóba, miközben a végeredmény összetéveszthetetlenül Arch Enemy-s lesz. Az előd Deceivers filmzenés, grandiózusabb megközelítését – amellyel sokadjára is meggyőztek – ezúttal földhöz ragadtabb, a klasszikus heavy metal értékeire jobban reflektáló megoldások váltották fel. Ezzel együtt a kvintett nagyon hasonló módon alkotott most, mint legutóbb, a tekintetben, hogy komoly hangsúlyt fektettek a gondosan kidolgozott dalszerkezetekre, a technikailag visszafogottabb, egyúttal hatásos hangszeres részletekre, amelyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a dalok nem kiszámíthatók, sőt nagyon ötletes fordulatokat, ebben a kontextusban kifejezett különlegességeket rejtenek. Mindemellett pedig a sound vaskos, zord, mondhatni gonosz, a nóták mégis egészséges módon slágeresek.

Fentiekre jó példa a death/thrash aprításokra épülő Dream Stealer, amelyben például a karcos és fogós refrént egy fellazult téma vezeti fel, Amott mester pedig több rövidebb, de értékes szólót rakott bele ebbe a darabba (is). Az Illuminate The Path egy pőrén döngölő tétel, a szerkezete és a motívumai ismerősnek hatnak, ám Alissa – hozzá mérten kissé szürke – tiszta éneke, a hörgéssel váltakozva, végig kíséri. Még csak a harmadik dalnál járunk, de már most bővelkedünk a csemegében, mi több, a March Of The Miscreants képében elérkeztünk a lemez (egyik) csúcspontjához: a kinyilatkoztatásnak is beillő szám muzikális oldalról egyszerre harapós és megragadó, Daniel Erlandsson dobos/társ-dalszerző tűpontos, sokoldalú patterneket pakol a szigorú és változatos power/thrash/death témák alá, amelyek közé egy igazán meglepő, lebegős középrész illeszkedik. Külön figyelmet érdemel a Vivre Libre, amely eredetileg a francia Blaspheme szerzeménye, és Alissa csodásan énekli, sokadszorra bizonyítva, hogy az extrém mellett a tiszta ének terén is az élvonalba tartozik. A további dalok szintén bőven rendelkeznek erősségekkel, és vélhetően bármelyik megállná a helyét a koncert programban.

A fanyalgókat ezúttal sem biztos, hogy meg tudja győzni az Arch Enemy, de a rajongók örülhetnek: a brigád továbbra is a kreativitása csúcsán van.

–

(Daniel Erlandsson dobossal készült interjúnkat megtalálod a márciusi digitális különszámban.)

–

„Minden bizonnyal a legslágeresebb Arch Enemy-album, ami valaha is készült. Sok tekintetben más, mint a Will to Power, a War Eternal vagy az angelás klasszikusok. Ettől függetlenül mestermű, ez zenei szempontból elvitathatatlan.”
– Kánya Ferenc

„Minden idők egyik legkönnyebben befogadható Arch Enemy-albuma, még akkor is, ha nincs rajta olyan kaliberű ‘sláger’, mint az Eagle Flies Alone, a War Eternal vagy a We Will Rise. Viszont tele remek témákkal, nagyszerű gitárjátékkal, a Vivre Libre feldolgozás pedig óriási meglepetés. ”
– Gyuricza Ferenc

„Nyilván sokan sajnálják Jeff Loomis távozását, de az album hallatán azt mondom, hogy Joey Concepcionnel sem lett gyengébb a felállás. Alissáék a megszokott színvonalon szállítják le a melodikus death metal szerzeményeiket, néhány kellemes aláfestéssel vagy éppen váratlan kiállással megspékelve azokat.”
– Zubor Olly

„Mindig is nagy húzás volt az AE metaljában. Brutál riffek, jó kis komplett, változatos dalok. De azt sajnálom, hogy Alissa állandóan hörög. Pedig csodálatos dallamének hangja van, amit itt csak hihetetlenül ritkán villant meg. (De végre megvillant.) Engem zavar, sőt idegesít az állandó hörgés, károgás… Kár…”
– Cselőtei László

„Az Alissával készült albumok közül ez tetszik legjobban, jó húzás volt végre komolyabban teret adni a tiszta énekhangjának. Ezt már korábban megléphették volna. A dalok kompaktságával együtt is elég változatos most az anyag zeneileg, Mike Amott pedig igen jókat gitározik már megint.”
– Schmidt Péter

„A March of the Miscreants széttördeltsége marha jó, a Dream Stealer meg pofátlanul nagy sláger. Ettől függetlenül az Arch Enemyvel is úgy vagyok, mint az Epicával. Egyesével oké, de több dal egymás után már sok. ”
– Kiss Gábor

„Határozottan jobb, mint Alissával eddig bármikor, de nekem még mindig nem az igazi. Sosem voltam rajongó, de itt kivételesen én is inkább a korai lemezeket kedvelem.”
– Szénégető Richárd

„Korrekt anyag. Nem idegesítő, de nem is fog meg igazán.”
– Uzseka Norbert