Skip to content

APOCALYPTICA – Klippel a The Unforgiven II

Június 7-én kerül napvilágra az Apocalyptica új albuma, az Apocalyptica Plays Metallica Vol. 2.

„Ez a legkirályabb dolog. Nem mi erőltettük – felajánlották – nyilatkozta a zenekar alapító-vezetője, Eicca Toppinen. – Az első albumot élőben játszottuk, és sokkal szórakoztatóbb és izgalmasabb volt, mint amire számítottunk. Innen jött az ötlet, hogy csináljunk valami olyasmit, mint amilyen az első album volt, de nem tudtuk pontosan ugyanúgy csinálni – kihívást akartunk állítani magunk elé, és egy teljesen új perspektívát kellett adnunk a Metallica eredeti energiájának és érzelmeinek.”

„Körülbelül 20 éve beszélünk arról, hogy csináljunk egy újabb Metallica albumot, hiszen még mindig annyi nagyszerű dal volt terítéken, amit el akartunk játszani – tette hozzá Pertu Kivilaakso. – Vártunk a tökéletes pillanatra, hogy megcsinálhassuk. Ha arra a tizenéves énemre gondolok, aki végre eljátszhatja a kedvenc számait, libabőrös leszek!”

A lemezről ezúttal a klippel kísért The Unforgiven II került bemutatásra.

„Szerettünk volna egyensúlyt teremteni a régi és az új között – folytatta Pertu. – A The Unforgiven II-nak olyan gyönyörű dallamai vannak. Nagyon élveztem, hogy ezt a lemezünket így össze tudtuk kötni az első albumunkkal.

APOCALYPTICA – Apocalyptica Plays Metallica Vol. 2.
(06/07 – Throwdown Entertainment)

1. Ride the Lightning
2. St. Anger
3. The Unforgiven II
4. Blackened
5. The Call of Ktulu (in memory of Cliff Burton)
6. The Four Horsemen (ft. Rob Trujillo)
7. Holier Than Thou
8. To Live Is To Die
9. One
10. One (Instrumental)

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw