Skip to content

ANTHRAX – Komolyodó gördeszkások (1989)

Kedves Olvasónk! Az utóbbi években már találkozhattál a magazinunkban az Old School rovattal, amelyben a harminc éve megjelent lapszámok tartalmából szemezgetünk érdekességeket. A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával most elkezdtük feldolgozni az első (még Metal Hammer Hunga­rica, majd Új Metal Hammer H néven kiadott) évfolyamokat, amelyek ma már szinte kivétel nélkül elérhetetlenek papír formátumban. Terveink szerint ezek a régi lapszámok havi rendszerességgel kerülnek fel a digitális terjesztésbe. Akár nosztalgiából olvasod, akár információgyűjtés céljából, reméljük neked is legalább annyi örömet okoznak ezek az archív anyagok, mint nekünk. Jó szórakozást! 


TALÁN A LEGDINAMIKUSABB speed banda a földön. Azon kevesek egyike, akiknek dalait dúdolni tudod, s akiknek egyáltalán van valami közük a rock’n’roll világához. Ez New York tízlábú moshmasinája, az Anthrax. Egy ,,ökölnyi fémmel” kezdték pályafutásukat, akkori dalaik kétharmadrészt álltak heavy metalból és egyharmadrészt thrashből. Aztán keménykedő énekesük elszállt”, és következett a majdnem tökéletes metal/thrash vegyü- let, Spreading the Disease címmel. Majd ,,az élők között” megjelent a kissé dadogós, félig hatásos, félig elhibázott, de mindenképpen rosszul kevert 1987-es LP. A legfrissebb és legkellemesebb mosh-nótákat a State of Euphoria kínálja. Az Anthrax-szel nem érdemes ujjat húzni, hiszen láthatóan tudják, mit csinálnak és hogyan érjék el céljaikat. Azonban nem éppen eufórikus állapotot” tükröznek Anthraxék dalcímei: „A baj nem jár egyedül”, „Most sötét van” vagy a francia politikus-rockerektől, a Trusttól kölcsönzött ,,Antiszociális”.

Többféle lelkiállapotot tükröző legutóbbi albumuk sokakat meglepett, nem is néztek ki az emberek ilyen komoly gondolatokat ezekből a jópofa, gördeszkás” srácokból. Az újságok többsége sem tudja kiszámítani, hogy hova is sorolják a zenekart, ezért legtöbbször inkább megpróbálják „cikizni” őket. A zenekar nemrég mondta le európai turnéját, csupán egy-két brit koncertet tartanak meg tavasszal.

A lemez megjelenése óta még nem csináltak a srácok teljes európai koncertkörutat, a nyár végén játszottak pár Monsters fesztiválon, aztán a Kiss, majd Ozzy előzenekaraként „köszörülték fegyvereiket” Amerika-szerte. Szóval itt volt már az ideje, hogy az európai moshrajongók részt kapjanak az energikus Anthrax show-ból.

George Chin fotográfus kollegám stúdiójában üldögélünk Scott lan gitárossal, valamint Frank Bello basszusgitárossal és kíváncsian szemléljük a jó öreg George-ot, amint egy világos háttérre lábnyomokat produkál. Az első kérdés egyértelműen adja magát, vajon miért nem akar most az Anthrax Európában játszani? Scott, akinek New York-i akcentusa eltéveszthetetlen, egyszerűen ezt válaszolja: 

„Júliusban eljövünk. Sajnos nem volt több időnk, hiszen épp, hogy véget ért az Ozzy-turné, és hamarosan kezdjük a saját koncertjeinket. Egyszerűen nem tudtunk több koncertet beiktatni most, mint ezt a hatot Angliában. Arról szó sincs, hogy nem akarunk itt fellépni. Hat hétig játszunk az USA-ban, aztán hat hétre jövünk Európába is.”

Nem aggaszt titeket, hogy esetleg elszoktok a hosszabb koncertektől, hiszen Ozzyval csak 45 percet játszottatok esténként?

„Valóban kissé unalmas más zenekar előtt fellépni, hiszen eleve eleve meghatározzák, hogy mit tehetsz, vagy mit nem. Csak kevés időnk volt és ezt utáltuk is. Mostanra egy csomó spórolt energia felgyűlt bennünk és ezt egyszerre fogjuk kiengedni, szóval egyáltalán nem izgulunk ilyen dolgok miatt.”

Nem lehet túl egyszerű négy albumról kiválasztani a koncerten elhangzó nótákat. Nem szoktatok egymás között vitatkozni arról, hogy melyik dalt kellene játszani és melyi ket kihagyni?

„Mi azért tisztában vagyunk azzal, hogy melyik dalokat szeretjük” – mondja Frankie. – A saját turnénkra visszahozzuk a Caught in a Mosht, ezt már jó ideje nem játszottuk és most az Ozzy-turnén elég rendszeresen követelték tőlünk. Aztán ugyanígy visszahozzuk a a Metal Thrashing Madet, és talán a The Enemyt is. A vita általában a feldolgozásokon szokott folyni. A turné utolsó estéjén játszottuk a Sabbath Bloody Sabbathot, és Danny, a gitárosunk nem is emlékezett rá pontosan. De nem volt más választása, mert mi, többiek, azt akartuk elnyomni.”

A legutóbbi turnétokra a Testamentet hoztátok magatokkal, ők roppant népszerűek voltak. Vajon nem volt-e túl bátor, esetleg elhamarkodott lépés ezúttal a barna bőrű metal/funk bandát, a Living Colourt meghívni? Vagy netán Anthrax-rajongók tűrőképességét akarjátok kipróbálni? A Living Colour elég jó kritikákat kapott a sajtóban, de az Anthrax-rajongók talán nem a kritikák alapján ítélnek majd.

„Az egész úgy jött össze, hogy amikor a videónk hanganyagát kevertük, a Living Colourék a szomszéd stúdióban vették fel lemezüket. Ráadásul hangmérnökük dolgozott velünk már korábban. Ő hívott át minket, és mindannyiunknak nagyon tetszett, amit csinálnak. Korábban csak hallottam felőlük New Yorkban, de nem ismertem egy dalukat sem. Hallottuk, hogy többször játszottak már Angliában és a kritikáik nagyon jók voltak. Felhívtuk az ügynökségüket, van-e kedvük velünk tartani, s mivel nem volt ellenvetésük, így együtt jövünk. Egyébként ők is bőrdzsekiben járnak.”

Arra azért kíváncsi leszek, hogy az emberek elmennek-e megnézni két ennyire különböző bandát.

„Ezért is először inkább Európában próbáljuk ezt ki. Szerettük volna ugyanezt csinálni otthon is, ahol velünk tart még az Exodus is, de azt javasolták a lemeztársasági nagyokosok, hogy ezzel még várjunk, így a Helloween lesz a harmadik csapat az amerikai koncerteken. Reméljük a közönségünk, ha másért nem is, legalább azért elfogadja majd a Living Colourt, mert mi szeretjük a zenéjüket. Inkább maradjon otthon valaki, ha neki nem tetszik a párosítás, vagy esetleg jöjjön később és akkor nem kell megnéznie a srácokat.”

Úgy tűnik, az Anthrax-fiúk még félév távlatából is elégedettek az Euphoria albummal.

„Nem szoktam a lemezfelvétel után a saját zenénket hallgatni” – mondja Scott. – „De most úgy érzem, hogy ezt nem tudtuk volna ennél jobban megcsinálni. Teljesítményünk tetőpontját adtuk. Az LP hangzása pedig messze maga mögött hagyja az elődjeiét.”

Ezek szerint az Among the Living producere, Eddie Kramer nem sok dicséretet kaphatott munkájáért a fiúktól. Az új zenei rendező, Mark Dodson ráérzett a gyenge pontokra és könyörtelenül kijavította azokat, helyenként még meg is erősítve a dalok hangulatát. A témák is messze távolodtak a heavy metalban oly gyakori, túlzottan férfias, sőt helyenként erőszakos gondolatvilágtól. Még a korong borítója is a lehető legmesszebb áll, mondjuk a Derek Riggs által tervezett szörnyektől.

Azt szeretném tudni, van-e még valami átdolgozásra szoruló a csapat image-ében? Van még valami, amit ki lehet radírozni a HM kliségyűjteményből, anélkül, hogy a rajongók hiányolnák?

„Ezek nem előre eltervezett lépések, ilyenek vagyunk és kész.”

Arra a kérésre, hogy magyarázza el a csapat fejlődését az első és a legutóbbi lemez tükrében, Scott csak elhúzza a száját.

„Az egyik esetében 17 éves fejjel gondolkodtunk, a másiknál pedig már 25 évesen. Mindannyian változunk, és ráadásul az emberek szeretik elfelejteni, hogy akkor más volt az énekesünk. Az első LP ötleteinek túlnyomó része tőle származott. Amikor rájöttünk, hogy miképp szabadulhatnánk meg tőle, azonnal kirúgtuk. Korábban ez azért volt lehetetlen, mert ez a lépés az összes akkori lehetőségünktől megfosztott volna minket. De a Spreading számcímei is engem igazolnak. Az Armed and Dangerous és a Gung-ho származnak tőle, és nézd csak meg a többit, teljesen elütnek ezektől!”

Európában nem szokatlan dolog, ha egy heavy metal magazin borítójáról az Anthrax mosolyog vissza. Talán sokatokat meglep, de Amerikában nem kényeztetik el őket ennyire az ottani magazinok. Úgy tűnik, ők még csak most ébredeznek és ez Scottnak sincs ínyére.

„Két óriás magazin létezik: a Circus és a Hit Parader, de ők azon kívül, hogy eladják újságjaikat, semmivel sem törődnek. Ráadásul a náluk dolgozó emberek egy fikarcnyit sem foglalkoznak azzal, amiből élnek. Rendszerint egyszer interjúvolnak meg valakit, aztán legalább egy évig azt az egy beszélgetést közlik le havonta, egy kicsit megváltoztatott formában. A borítókon mindig ugyanazt a 3-4 bandát látod, és azt hiszem, felesleges neveket mondanom, hiszen te is tudod, hogy kik ők. Ez egyszerűen felháborít! Mostanában azért egyre gyakrabban megjelennek nálunk ezek az úgynevezett újságírók, de ilyenkor mindig az kattan be, hogy miért kellene abban segítenem nekik, hogy eladják a koszos újságjukat. Hol voltak két vagy három évvel ezelőtt? Ha aranylemezes vagy, akkor bekerülsz a lapba, de ha nem, akkor nincs rá esélyed. Hétről-hétre ugyanazokat a bandákat látod a magazinokban, és ráadásul még a cikkek is rég elavultak. Ha végre le is jön egy fotónk, akkor az biztos, hogy legalább három évvel korábban készült. Már bocsássanak meg! Ezek az óriási példányszámban megjelenő lapok semmit sem segítenek a zenekaroknak, inkább azokból élnek!”

És minek köszönhető, hogy az eddig nem jelentkező magazinok mostanában megkeresnek titeket?

„Először is, az Ozzy-turné segített rendkívül sokat. Az MTV is elkezdte játszani a klipjeinket, és persze egyre népszerűbbek vagyunk. A lemeztársaság is sokat dolgozik a reklámon, remélem a jövőben is folytatják, mi sajnos, azon kívül, hogy megcsináljuk a lemezt a legjobb tudásunk szerint, aztán turnézunk és turnézunk, nem sokat tudunk tenni. Sokkal könnyebb lenne, ha saját újságunk és tv-csatornánk lenne, de persze ez lehetetlen!”

Az említett Ozzy-turné azért nem olyan volt, mint korábban, hiszen Oz főnök a tervezettnél előbb befejezte a koncertezést, mivel belefáradt abba, hogy minden egyes városban külön meg kellett küzdenie a tiltakozó katolikus körökkel és elege lett a halálos fenyegetésekből is.

„Valóban más volt a turné, mint általában azt gondolják. Más Ozzyt ismertünk meg, mint azok a bandák, akik az utóbbi 7-8 évben játszottak vele. Most tényleg nem iszik és nem is kábítózik, sőt rendszeresen súlyt emel, kerékpározik. A dolgoknak ez a része teljesen nyugodt volt. A bulik is nagyon jól sikerültek. Még a kimondott Ozzy-fanatikusoknak is tetszettünk.”

Nem okoz már problémát óriási stadionokban játszani, ugye?

„A Donington Fesztivál előtt sosem játszottunk arénában. Körülbelül egy hónappal előtte volt egy szabadtéri fellépésünk a Whitesnake-kel és a Mötley Crüe-vel, úgy 20 ezer ember előtt. Egészen addig az volt a legnagyobb koncertünk. Aztán rá egy hónapra, 75 ezer ember! Nem szabad rágondolni, nem szabad, hogy kizökkentsen. A show-nak ugyanolyan jónak kell lennie, a nézőszámtól függetlenül.”

Az Anthrax híres arról, hogy szívesen turnézik kedvenc bandájával együtt, akár kisebb az náluk, akár nagyobb.

„Igen, ez körülbelül így van. Azért választottuk az Exodust, mert már 1987-ben turnéztunk együtt és roppant jól megértettük egymást. Ezenkívül az új albumuk nagyon klasszul sikerült, szerintünk jó összeállítás leszünk. Aztán mikor Európába jövünk, talán a Suicidal Tendenciest hozzuk át, de nem szívesen árulom el a terveket, mert addig még rengeteg minden megváltozhat.”

És kik azok a nagy bandák, akikkel még nem léptetek fel, de szívesen mennétek bármikor?

„Egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy a közeljövőben elmegyünk akárki elé is játszani. Az áprilisi amerikai koncerteken ugyanazokon a helyeken lépünk fel egyedül, ahol most az Ozzyval játszottunk. A következő album megjelenése után pedig már biztosan csak egyedül megyünk koncertezni. A Maidenék előtt a Monstersen játszottunk, az jó buli volt. A Priesttel még sosem játszottunk, de azt nem tudom, hogy az új lemezük hogyan fogy.”

Be kell vallani, hogy az Anthrax főbandának az igazi. Hihetetlen érzékük van a show-hoz, és ehhez szükséges a jó megszólalás, a saját világítás is.

„Ha azt akarod, hogy jó legyen valami, magadnak kell megcsinálnod. A bandával kapcsolatos összes dologba beleütjük az orrunkat. Mindenki érezheti, hogy a jó produkció nekünk is fontos. Nálunk a pénz a színpadi felszerelésre, a világításra megy el, mi mindig jobbat és jobbat akarunk.”

A MegaForce lemezcég ötéves születésnapi buliján újra összeállt a legendás S.O.D. egy kis zenélésre. Azt hallottam, hogy talán jobb lett volna hagyni, hogy mindenkiben a szép emlékek éljenek tovább.

„Nem, ebből pontosan az lett, amit eredetileg vártunk; nagy zűrzavar. Ha három és fél évig nem játszol együtt valakivel, és próba nélkül kiállsz a dobogóra, nem remélhetsz túl sokat. Én személy szerint élveztem, tudom, hogy Billy és Charlie is, feltételezem, hogy talán még Danny is, bár nem hiszem, hogy túl sokra emlékezne. A jelenlévők legalább fele nem is volt soha eredeti S.O.D.-koncerten, talán még a lemezt sem ismerték, néhányan nagyon furcsán néztek ránk.”

Az Anthrax-videó egyik nagy meglepetése volt, hogy még ti is hódoltok annak a régi rocksztár szokásnak, hogy illik egy-két szállodai szobát tönkretenni. Ezt nem kellene inkább a Guns N’Rosesékra hagyni?

„Most már késő, túl vagyunk rajta. De mi ügyesek voltunk, mert senki sem kapott még el bennünket. Megcsinálni mindenki tudja, de nem lebukni, az a tudomány.”

A múltban párszor kifejtettem kétségeimet az Anthrax várható óriási sikerével kapcsolatban. A State of Euphoria alaposan megváltoztatta nézetemet. De vajon a zenekar meddig akarja folytatni ezt az életet?

„Lehet, hogy csak holnapig, ugyanígy előfordulhat, hogy 20 évig, 25-ig is. Egészen addig, amíg olyan lemezeket készítünk, amiket az emberek meg akarnak venni.”

Ha továbbra is komolyodnak Anthraxék, semmi sem állhat útjukba! Remélem, a júliusi turnét már nem fogják elhalasztani!

Mark Day

METAL HAMMER HUNGARICA No. 1 (1989/1) – TARTALOM
HAVI METAL – Szerkesztői gondolatok
ANTHRAX – Miért maradt el az Európa-turné? Ian és Frank mentegetőzik
SKID ROW – New Jersey-ből jöttünk
MAGYAR HÍREK – Langyos drót
HÍREK
ÉLŐ FÉM – Koncertek és tapasztalatok
DORO – Miről is szól a szőke énekesnő szólóalbuma
EDDIE TÖRTÉNETE – Hogyan változott át a külvárosi csavargó robotrendőrré?
OSSIAN – Metal-kezelés alatt a sörivók
GARY MOORE – Egy háborús veterán emlékezik
DON DOKKEN – Don túlélési receptjei énekeseknek
VIVALDI – Egy olasz zeneszerző reinkarnációja
GITÁRMÁNIA – Hogyan fejlesszük gitárjátékunkat? Mindezt és még többet elárul Szekeres Tamás
SOKKOLÓ KORONGOK – Miért jó, ami szerinted rossz
DEMO
UDO – A smirglihangú törpe visszatér
BADLANDS – A Jake E. Lee Blues Band
EXODUS – A Zetrodus visszavág
JUDAS PRIEST – A Metal Istenek is halandókként kezdték


Régi lapszámaink digitális kiadását keresd a laptapir.hu rendszerében!
https://laptapir.hu/magazinok/hammerworld

A honlapon ezen a címkén keresztül éred el a kapcsolódó bejegyzéseket:
http://hammerworld.hu/tag/hw001/

nka
KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 348 – 2022/11-2023/1
GYŰJTŐI KIADÁSOK
korábbi lapszámainkból
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden vasárnap 19 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IRON ALLIES
    Blood In Blood Out
  2. LEATHER
    We Are The Chosen
  3. STRYPER
    The Final Battle
  4. CITIZEN SOLDIER
    Scarecrow
  5. ICON FOR HIRE
    The Reckoning
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. MANESKIN
    Rush!
  2. RIVERSIDE
    ID.entity
  3. OBITUARY
    My Will To Live
  4. CARCASS
    Necroticism
  5. ROTTING CHRIST
    Rituals
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. VISIONS OF ATLANTIS
    Clocks
  2. KING'S X
    Three Sides Of One
  3. PARKWAY DRIVE
    Darker Still
  4. ALEXISONFIRE
    Otherness
  5. ONE BAD SON
    Black Buffalo
HAJÓGYÁR x hw