A legendás Anthrax és a Kreator közös turnéra indultak, amelynek egyik állomásaként december 10-én Budapestre is ellátogatnak, különleges vendégként pedig a Testament is fellép. Ennek kapcsán beszélgettünk az Anthrax dobosával és a thrash metal egyik úttörőjével, Charlie Benantével, aki mesélt zenei életének korai éveiről New Yorkban, az új album terveiről és arról, mit jelent számára a Panterával való különleges együttműködés.

(szöveg: Kiss Daniella · Fotó: Ignacio Galvez, kiadói archívum)

Az Anthrax évtizedek óta a legmeghatározóbb thrash metal együttesei közé tartozik és New York kulcsszerepet játszott a zenekar korai éveiben. Mesélnél nekünk a New York-i zenei színtérről, amikor az Anthrax indult? Hogyan befolyásolta a város a banda hangzását?

„Amikor mi kezdtünk, New Yorkban nem igazán létezett kemény rock/metal színtér. Sok klub volt, ahol feldolgozásokat játszó zenekarok léptek fel, amelyeket most már tribute bandáknak neveznek, valamint olyan együttesek, akik próbáltak befutni. Akkoriban a leghíresebb New York-i zenekarok a Kiss, a Ramones és hasonlók voltak. Valahogy 1983 körül kapcsolódtunk be a hardcore-színtérbe és ez a zene igazán megfogott minket – inspiráló volt és nagyon élveztük. Vasárnaponként eljártunk a CBGB-be, hogy olyan zenekarokat nézzünk meg, mint az Agnostic Front, Adrenaline OD, Cro-Mags és a Murphy’s Law. Ez nagyon ösztönző volt számunkra, megnyitott egy teljesen új világot előttünk és ez fantasztikus érzés volt.”

Ha visszatekintesz a dobos karriered kezdetére, kik voltak a legnagyobb hatással rád? Gondolod, hogy ezek a hatások még most is tükröződnek a játékodban?

„Gyerekkoromban minden hatással volt rám, amit a családi autóban a rádióból hallottam, így innen-onnan felszedtem valamit. A Beatles hatalmas volt akkoriban, aztán jött a Kiss, a Led Zeppelin és így tovább. Először a dobosokat figyeltem meg, ahogy a gitárosokat is a gitár fogja meg a bandákban. Számomra mindig a dobolás volt a középpontban és emlékszem, milyen erős kötődést éreztem iránta. Ahogy idősebb lettem, egyre közelebb került hozzám a dobolás. Körülbelül 10-13 évesen már biztos voltam benne, hogy ez az, amit csinálni akarok. Peter Criss, Neil Peart, John Bonham, Keith Moon, később Simon Phillips és Terry Bozzio mind hatással voltak rám. Minden, amit szerettem, egybeolvadt és segített azzá a dobossá válni, aki ma vagyok.”

Ismert vagy arról, hogy úttörő szerepet játszottál a dupla lábdob használatában a thrash metalban. Hogyan fejlesztetted tovább ezt a technikát és mi inspirált arra, hogy ennyire beépítsd a stílusodba?

„1982-83 körül úgy döntöttem, hogy beszerzek egy másik basszusdobot a bal oldalamra, hogy el tudjam játszani a Motörheadtől az Overkillt, valamint Judas Priest-dalokat. Aztán jött egy német banda, az Accept és kiadták a Restless And Wild albumot, rajta a Fast As A Shark számmal, ami sokat segített a dupla lábdob technikám fejlesztésében. Onnantól kezdve új szintre emeltem ezt a módszert és ez az Anthrax hangzásának egyik meghatározó elemévé vált a gyors ritmusgitárjátékkal együtt. A dupla basszusdob kulcsszerepet játszott a zenei irányvonalunk kialakításában.”

Az Anthrax jelenleg új albumon dolgozik. Megosztanál valamit a zenei irányról és arról, hogy hol tartotok a felvételi folyamatban? Vannak már terveitek a lemez megjelenését illetően?

„Valóban dolgozunk új lemezen, bár már nagyon régóta készül, mivel szeretnénk igazán különlegeset alkotni. Az egész album arról szól, hogy honnan indultunk és hová tartunk. Nem tudom, hogy az utazás véget ért-e már, de ez a lemez egy igazi utazás volt számunkra. Rengeteg mindenen mentünk keresztül az elkészítése során, a pandémiától kezdve a tagok átmeneti távozásáig, hogy más projektekkel foglalkozzanak, majd visszatérjenek. Mindazt, amit tanultunk, beletettük ebbe a lemezbe. Gyakorlatilag megállás nélkül rögzítjük az új dalokat. (nevet) Ma is írtam egy új számot és elküldtem a demót a többieknek, szóval még mindig folyik a munka, de jövőre mindenképpen szeretnénk kiadni az új albumot, amit már nagyon várok.”

„Az egész album arról szól, hogy honnan indultunk és hová tartunk. Nem tudom, hogy az utazás véget ért-e már…”

Nemcsak zeneileg vagy kreatív, hiszen te készíted az albumborítókat is. Hogyan éred el, hogy a vizuális megjelenés tükrözze a lemezek témáit?

„Néhány számra szükségem van ahhoz, hogy megérezzem az album hangulatát. Körülbelül hat-hét dal után jön egy elképzelés, valamint egy cím és innen indulok el. Ezen az új lemezen több különböző koncepción és megjelenésen is dolgozom. Mindig arra törekszem, hogy remek albumborítót készítsek, hiszen nem akarom megfosztani a hallgatóinkat ettől az élménytől. Ma már nem annyira törődnek az albumborítóval és a kísérőszöveggel, de számomra ez továbbra is fontos, így érdekessé szeretném tenni a számukra. Szerintem nagyszerű, ha van valami kézzelfogható, amit hallgatás közben élvezhetnek. Nincs is jobb érzés annál, mint kinyitni egy lemezt és érezni a papír illatát – ez egy különleges élmény, amit mindenképp szeretnék megőrizni a rajongóinknak.”

Az Anthrax a Big Four turné során olyan zenekarok mellett lépett fel, mint a Metallica, a Megadeth és a Slayer. Mit jelentett számodra részt venni ezen a rocktörténeti eseményen és mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok ezekről a koncertekről?

„A Big Four turnén való részvétel életem egyik legjobb élménye volt a zenekarral. Nagyon különleges volt. Próbáltam a pillanatnak élni és értékelni mindent azokban a napokban és estékben. Bárcsak több ilyen koncertet adhatnánk, az fantasztikus lenne.”

Jelenleg a Panterában is dobolsz. Hogy jött ez a lehetőség és milyen érzés egy ilyen legendás örökségnek a részese lenni?

„Nagyon jó barátja voltam mindannyiuknak, különösen Dimebagnek. Mindig tartottam a kapcsolatot Philippel, Rexszel és természetesen Vinnie-vel is. Amikor eljött az idő, Phil felhívott és azt mondta, hogy egyedül engem akarnak erre a feladatra. Nem csak azért, mert el tudom játszani a számokat, hanem a köztünk lévő kötelék és szoros kapcsolat miatt is. Számomra a Panterával játszani olyasmi, amit sosem veszek magától értetődőnek. Minden pillanatát értékelem. Vinnie-t és Dime-ot tisztelem meg ezzel, de Philipet és Rexet is, hiszen ők is fontos részét képezik ennek az örökségnek. Nagyon élvezem ezt a szerepet és remélem, hogy folytathatjuk a közös zenélést, ameddig csak lehet.”

Amikor a Panterával játszol, van különbség a doboláshoz való megközelítésedben az Anthraxhoz képest?

„Igen, mindenképp más megközelítést igényel. Nem csak a gyorsaságról vagy az őrült fillekről szól, mint az Anthrax-dalokban. A Panterában a tér és a groove nagyon fontos, és van egyfajta agresszió is. Amikor ezt érzem, libabőrös leszek és ezt az érzést szeretném a közönségnek visszaadni.”

Korábban már játszottál Budapesten. Vannak emlékezetes élményeid az itteni fellépéseidről?

„Legutóbb a Panterával léptem fel Budapesten. Két koncertet is adtunk, így négy napot töltöttem ott. A város gyönyörű volt. Emlékszem, hogy a Def Leppard is ugyanabban a hotelben szállt meg, mint mi és együtt vacsoráztunk és iszogattunk, tényleg nagyszerűen éreztem magam. Imádtam Budapestet és az emberek kedvességét. Amerikai vagyok és már nem szeretek annyira utazni, mint régen, de amikor egy olyan helyre megyek, amelyhez különleges kötődést érzek, az nagyszerű élmény és csodálatos érzés.”

„Az emberek nem értékelik a zenét úgy, mint régen. Ha újra meg kéne vásárolniuk a dalokat, talán jobban megbecsülnék őket.”

Hogyan látod a thrash metal jövőjét? Vannak olyan trendek vagy változások a metal színtéren, amelyeket izgalmasnak találsz?

„Nem tudom biztosan megmondani, mert nem tudom, merre tart a zene jövője. Manapság a zene nagyon eldobhatóvá vált. Az emberek nem értékelik úgy, mint régen. Ha újra meg kéne vásárolniuk a dalokat, talán jobban megbecsülnék őket. De most már havi 14 dollárért minden elérhető, ami szerintem egyszerűen nevetséges. Lehet, hogy kicsit extrémnek hangzik, de ez olyan, mintha havi 14 dollárért bármit megvehetnék az Amazonon. Mi, zenészek voltunk az elsők, akik megszenvedték ezt a változást és frusztráló, hogy senki nem tesz semmit ez ellen. A Spotify nagyon kiszúr velünk. Valószínűleg több pénzt keresnék limonádét árulva egy sarkon, mint a Spotify streamjeiből.”

Végezetül, visszatekintve a karrieredre, mire vagy a legbüszkébb és hogyan szeretnéd, hogy az Anthrax öröksége megmaradjon a metal történelemben?

„Visszatekintve a karrieremre, szeretettel emlékszem mindenkire, aki segített nekünk az úton, akik közül sajnos néhányan már nincsenek velünk. Húszéves voltam, amikor turnézni indultam és azon gondolkodtam: »Mit csinálok?« (nevet) A karrierem egy hihetetlen utazás volt, amely még mindig tart. Nem tudom pontosan, hogyan definiálhatnám az örökségünket, kivéve azt, hogy a zenei munkásságunk megmarad és tovább él. Új rajongók fedezik fel a bandát, valamint a dalainkat és számukra ez új zene, hiszen most hallják először, még akkor is, ha az ő születésük előtt készült. Látni a fiatalabbakat a koncertjeinken, akár az Anthrax, akár a Pantera fellépésén, a legjobb érzés. A zene olyan nyelv, amely úgy szól az emberekhez, hogy megérinti őket és engem is minden nap mélyen megérint. Meghallgatok valamit, amit rég nem hallottam, vagy felfedezek valami újat és ez érzelmileg megérint, ami egy csodálatos dolog. Nagyra becsülöm és imádom a zenét és mindenkit, aki szereti, szóval alig várom, hogy játsszak mindenkinek az Egyesült Királyságban és Európában. Hamarosan találkozunk!” 

–

(Az interjú eredetileg a novemberi digitális különszámunkban jelent meg.)