Skip to content

ANNIHILATOR: Alice In Hell (1989)

Kisebbfajta csatározás után sikerült megkaparintanom a jogot ahhoz, hogy a kanadai Annihilator első albumáról kritikát írhassak. Nem kisebb thrash-szakértővel, mint Boz Cordollával kellett felette összecsapnom. Szerencsére Boz megbékélt a Mortal Sin új albumával.

Egy kis Annihilator-történelem: a csapat Jeff Waters gitáros nevéhez fűződik, aki 1985-ben tűnt fel metalberkekben az Annihilator-demóval. A nagy siker ellenére rengeteg zenészcsere és új demók sora után csak 1988-ban szerződtek a Roadrunner céghez. Jeff mindössze 22 évesen az egyik legtehetségesebb zenész, akivel a thrash/speed stílusban találkozni volt szerencsém. Az Alice In Hell szövegein, teljes zenei anyagán kívül a fantasztikus gitárjáték, a keverés és a hangzás is az ő nevéhez fűződik. Csoda, hogy a borítót nem ő rajzolta!

A klasszikus gitárbevezető is már Metallica-régiókba helyezi a csapatot. És az még csak a kezdet! Abban a műfajban, mely lassan már egy éve önmagát ismételgeti, az Annihilatornak sikerült valami klasszikust alkotnia. Jeff nemcsak átkozottul jó dalokat ír, hanem minden egyes nótájában egyszer csak felbukkan a Dallam, ami bizony a legtöbb thrash csapatnál hiánycikk. Randy Rampage énekesnek (ex-DOA) mind hangterjedelme mind pedig hangereje iszonyatosan nagy – sajnos nem mindig használja ki kiváló adottságait! Azonban az egész LP-vel kapcsolatban mindössze ezt az apró kifogást tudom tenni.

Jeff változatos témái az Annihilatort egyből a Metallica és a Metal Church mellé helyezik. És értesülve Mustaine drogproblémáiról, biztos vagyok benne, hogy a Megadeth-hívek is csapatostul állnak majd Jeff mögé. Az Alice In Hell röviden, pont olyan tökéletes bemutatkozó album, mint a Bonded By Blood volt annak idején.

Kedves Olvasónk! Az utóbbi években már találkozhattál a magazinunkban az Old School rovattal, amelyben a harminc éve megjelent lapszámok tartalmából szemezgetünk érdekességeket. A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával most elkezdtük feldolgozni az első (még Metal Hammer Hunga­rica, majd Új Metal Hammer H néven kiadott) évfolyamokat, amelyek ma már szinte kivétel nélkül elérhetetlenek papír formátumban. Akár nosztalgiából olvasod, akár információgyűjtés céljából, reméljük neked is legalább annyi örömet okoznak ezek az archív anyagok, mint nekünk. Jó szórakozást! 

METAL HAMMER HUNGARICA No. 3 (1989/3) – TARTALOM
HAVI METAL – Újságtéboly
METALLICA – Kar és láb nélkül
MÖTLEY CRÜE – Fő az egészség
RUNNING WILD – Rejtvény – Csak szakértőknek!
HÍREK – Forró Drót
HANGPRÓBA – Győztesek és vesztesek
SOKKOLÓ KORONGOK – Black Sabbath, Accept, Lord és még több
LEATHERWOLF – Kaliforniai farkasok
HELLOWEEN ÉS KAI HANSEN – Felek válás után
NICKO McBRAIN – Mr. Lapos Orr, a dobosok legdobosabbika
POKOLGÉP – A titkosítás ideje lejárt
METAL HAMMER FESZTIVÁL – Szerény szülinapi szórakozás
BLACK SABBATH – A legenda folytatódik
ÉLŐ FÉM – Manowar, Zed Yago és mások
SEPULTURA – Brazil srácok
WHIPLASH – Új lemez új címmel, új énekessel
DEMONSTRÁCIÓ – Szalaghegyek
GITÁRMÁNIA – Szekeres-tanfolyam
TELEGRAM – Rossz hírek és jó hírek a „táviratban”
KREATOR – A gyűlölet zászlaja az Akropoliszon
KREATOR – Amit Mille gondol a friss lemezről

Régi lapszámaink digitális kiadását keresd a laptapir.hu rendszerében!
https://laptapir.hu/magazinok/hammerworld

A honlapon ezen a címkén keresztül éred el a kapcsolódó bejegyzéseket:
http://hammerworld.hu/tag/hw003/

nka
KERESÉS
Hammerworld No. 350
kapható országszerte!
GYŰJTŐI KIADÁSOK
korábbi lapszámainkból
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. SUMO CYCO
    Bystander (dal)
  2. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  3. SET IT OFF
    Punching Bag (dal)
  4. FIFTH ANGEL
    When Angels Kill (dal)
  5. SHALLOW SIDE
    The Worst Kind (dal)
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. THY ART IS MURDER
    Join Me In Armageddon (dal)
  2. FUTURE PALACE
    Malphas (dal)
  3. KALLIAS (feat. OLE BØRUD)
    Mouthless Embassy (dal)
  4. HEART OF A COWARD
    Decay (dal)
  5. THE 69 EYES (feat. KAT VON D)
    This Murder Takes Two (dal)
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Pushit (dal)
  2. LAST IN LINE
    Ghost Town (dal)
  3. METALLICA
    Too Far Gone? (dal)
  4. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  5. C.O.C.
    On The Hunt (Lynyrd Skynyrd cover) (dal)
HAJÓGYÁR x hw