Kiadó: Xtreem Music / Írta: Kánya Ferenc / 7
Régen foglalkoztam ezzel a texasi thrash bandával. Elég hosszú a sztorijuk, visszanyúlik egészen a ’80-as évek második felébe, számos tagcsere és feloszlás tarkította, kiadványaik viszont csak demók és demóértékű kislemezek voltak, ugyanazzal a néhány dallal. A ’90-es éveket egy Sufferance nevű bandában vészelték át páran a zenekarból. Ez a csapat annyira volt thrash, mint egy Sepultura-Pantera kombó lett volna a ’90-es években – mondjuk, gyakorlatilag a Sufferance is ennyi volt.
Az Anialatort 2015-ben támasztották fel, ami Alex Dominguez bőgős érdeme, aki ma egyetlen alapító tagja a csapatának. Az első új dalokat tartalmazó kislemezük 2018-ban jelent meg Rise to Supremacy címmel. Ez nem volt rossz anyag, tetszett annak idején. A korai Anialator pusztító thrash metalját még pusztítóbb, groove-os death/thrash irányba vitte, talán az Exhorder, a Demolition Hammer vagy a fiatal Sadus tolta ilyen brutális intenzitással. A fluktuáció sajnos a Rise óta sem állt meg a bandában. Az Anialator első igazi teljes lemezén ismét teljesen más a csapat Dominguez mellett. A frontember személye is változott, amit nem kicsit sajnálok, a korábbi torok, Angel Gonzalez azért eléggé hiteles volt ezen a súlyos vonalon.
A Death Is Calling a Rise-hoz képest mind hangzásában, mind stílusában visszarendeződést mutat a banda korai dalainak irányába. Az új „énekesʺ Tony Gomez leginkább hardcore modorban ordítja-köpi a szöveget, ami az anyag elején még nem, a végén meg már nem igazán tetszett, de közben tulajdonképp nem stílusidegen és szokható. Sok időt mondjuk nem adnak a megszokásra, a lemez igazából alig több mint fél óra, hét dalban. A muzsika tempós, ellentmondást nem tűrő, összetett és erőszakos thrash riffhányás, néhol kisebb-nagyobb elhajlásokkal a muzikalitás felé. Talán három tétel tetszett, leginkább a húzós, igen jó szólóval készült, kislemezes Memories of Terror a legerősebb, mellette a nyakat törő tempójú Battlefield Messiah és a nem kevésbé gyors, viszont hosszabb, kifejtősebb, témákban tobzódó Relentless.
Zeneileg sok kérdés nem marad a fejben a lemezt hallgatva, viszont Gomez üvöltése hosszabb távon a hallgathatóság ellen dolgozik. Nem tudom hogy alakul a banda sorsa a közelebbi/távolabbi jövőben, lesznek-e tagcserék, frontember-váltás esetleg, így annyit mondok csak, hogy ettől a felállástól nem rossz cucc ez, megnézhetjük legközelebb egy hosszabb anyaggal!
