Skip to content

AMAROK – A veszteség másik oldala

Az Amarok bemutatta Charred (X) című masszív alkotását, amelyben a Neurosis-os Dave Edwardson is közreműködik.

„Ez a dal szimbolikusan reprezentálja egy csomó családtagunk és barátunk otthonának majdnem teljes elvesztését, beleértve a gitárosunk gyerekkori otthonát is a Camp Fire-ben – mondta Brandon Squyres, az Amarok basszusgitáros/énekese. – Ez volt a leghalálosabb és legpusztítóbb erdőtűz Kalifornia történetében. Egy olyan esemény, amit nem igazán lehet szavakba önteni. Az ilyen fájdalmat még barátok között is nehéz megosztani, ezért ebben a dalban kimondjuk a veszteség igazságát. Mint a lemez összes dalának, a veszteségnek is van egy másik oldala. A gyász erőt adhat, a tűz megtisztít, a hamuból és a romokból pedig új hajtás bújik elő. Az az áldás ért bennünket, hogy a Neurosis-os Dave Edwardson vendégvokálozik ebben a számban. Dave a zenekar jó barátja, és egy olyan ember, akire zenei inspiráció tekintetében mindannyian felnéztünk. Mivel ő is Kaliforniában él, jól ismeri a tragédiákat és a bánatot, ami a Kaliforniát rendszeresen sújtó tüzeket kísérheti. Nehéz itt úgy élni, hogy ne érintsenek bennünket ezek a tüzek. Az, hogy a hangjával egészült ki a szám, igazán különleges élményt jelentett, hiszen oly sok érzelem van a vokális előadásában.”

A szerzemény a Resilience című albumról származik, amely június 28-án kerül napvilágra.

AMAROK – Resilience
(06/28 – Vulture Print/Vendetta Records)

1. Charred (X)
2. Ascension (XI)
3. Interlude
4. Penance (XII)
5. Legacy (XIII)

https://amarok.bandcamp.com/album/resilience

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw