A különböző horrorfilmek egyik elengedhetetlen kelléke a régi, csöves rádió, amely természetesen mindig akkor kapcsol be magától, amikor arra egyáltalán nem számítanánk. Aztán recsegve-ropogva szól belőle valami régi-régi nóta. Nos, pont ugyanilyen hangzást kell elképzelni a svéd apokaliptikus rockzenekar, az Alfahanne ötödik stúdióalbumához is. Amelyen természetesen réges-régi típusú, vagy ha úgy tetszik, hagyományőrző dalok sorakoznak fel.

De nem csak a megszólalás van minimálisra véve, hanem – a korábban megszokottaknak megfelelően – a dalok bonyolultsága is. Niklas Åström például kis túlzással úgy dobolja végig a lemezt, mintha csak odaültették volna a szerkó mögé, és azt mondták volna neki, hogy kizárólag ezt vagy azt a témát ütögesd a szám elejétől a legvégéig. És ehhez a fajta punkos attitűdhöz természetesen a húros szekció tagjai is előszeretettel betársulnak.

A középtempósan haladgató albumról csak a När allt faller – Kaiken Kaatuessa című dal lóg ki egy picit. A Spellgoth (Trollheims Grott, Horna) vendégszereplésével megerősített kompozíció ugyanis jóval sebesebb, sőt, mondjuk ki, black metalosabb a többinél. Illetve, a címadó dal is felvonultat néhány olyan epikus témát, amihez hasonlóval a korong nagy részében egyáltalán nem találkozhatunk. Mellesleg, ebben Nattfursth (Sorhin) hangját is megcsodálhatjuk.

A két említett vendégen kívül szerepel még a lemezen Doedsadmiral (Doedsvangr, Nordjevel) és Nattefrost (Carpathian Forest) is. De a javarészt punkos húzású dalok nem tőlük lesznek érdekesek. Hanem attól, hogy a maguk egyszerű valójában is kellemes hallgatnivalóval tudnak szolgálni.