Június végén értesülhettetek arról, hogy szeptember 19-én egy speciális buli erejéig újra színpadra áll a ’90-es és 2000-es évek hazai underground metal színterének egyik meghatározó zenekara, a Neck Sprain. Eme bejelentést követően most egy újabb – az előzenekarokat és a speciális koncert különleges vendégét is felfedő – információval jelentkeztek Leviék:
„Mint többen sejtettétek, Mr. Janó Mihály Márk lesz az, aki több dalban is játszani fog velünk, így érdekességként két gitárral is hallhattok jó pár szerzeményt. Misuval már el is indultak a próbák, a megszokott vidám hangulatban és kellő mennyiségű ‘védőital’ fogyasztásával. A bulin pedig két fellépő lesz még rajtunk kívül, az estét Juhász Marci nyitja majd egy poénos akusztikkal, utána pedig az ősidők óta haver zenekar a Wackor fog pirítani. Köszönjük az eddigi érdeklődést, folytatjuk a felkészülést, hogy egy emlékezetes este kerekedjen!”
Az extrém / groove metalos csapat műsorának gerincét az idén 20 éves Heavyweight – 3rd Round című harmadik nagylemezük adja, de természetesen a többi albumról is szemezgetnek majd. A kb. 80-90 percesre tervezett brutál zúzdát a 2014-es felállás muzsikusai (Nagy Levente – basszusgitár, Bánfalvi Sándor – dob, Suplicz Gábor – gitár), valamint új frontemberük, Tóth Martin garantálja.
2026.09.19. NECK SPRAIN – 20 years of Heavyweight 3rd Round / Budapest, Barba Negra Blue Stage (Vendégek: WACKOR, JUHÁSZ MARCI)
Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/1591887748998392
Jegyek: https://jegy.rock1.hu/neck-sprain_20260919
A Heavyweight – 3rd Round album az online felületeken:
https://bfan.link/neck-sprain-heavyweight-3rd-round
Neck Sprain FB-oldal: https://www.facebook.com/necksprainbook

