Július 29-én ismét Magyarországra érkezik az black metal egyik legígéretesebb új csillaga, a portugál Gaerea, akik legújabb lemezüket mutatják be a Dürer Kertben.
Az új lemezével visszatérő zenekar egy egészen más világba enged betekintést a negyedik stúdióalbumával. A Coma címre keresztelt lemezt a világ számos pontján megmutatják a közönségnek, Amerikától, európai fesztiválokig, de játszanak két legendás együttes, a Behemoth és a Testament társaságában is. Magyarországon legutóbb a Wolves In The Throne Room lemezbemutatóján jártak az Analog Music Hallban, még a legutóbbi albumok megjelenése előtt.
2016-os színre lépése óta egy EP-vel és négy albummal a háta mögött a Gaerea gyorsan kitűnt az underground zenekarok tömegéből. A hangzásukat dübörgő black metal robbanások és némi elgyötört, reflektív vágyakozás keveréke adja, ezzel pedig hamar komoly rajongótáborra tettek szert a sötét művészetekre fogékonyak körében. A pandémiás időszakban kerültek igazán az emberek látókörébe egy fajta álarcos szenzációként bukkantak elő, egy olyan black metal vízióval, amelyet nem a mítoszok vagy pogány hiedelmek, hanem az érzelmek megtisztítása vezérelt.
Az új albumuk, a 2024 októberében megjelent Coma már kiléptette őket a kizárólagos black metal kategóriából, jelenleg pedig minden igyekezetükkel az extrém metal élvonalába törnek. Az új albumuk producere Miguel Tereso, már korábban is dolgozott a zenekarral, az új lemez mégis két látszólag ellentétes irányba tereli a jellegzetes hangzásukat. Több az intenzív szépségű pillanat a lemezen, amik csak fokozzák az ezt követő erőteljes csapásokat, így teremtik meg a különleges extrém metal hangulatot. A felbukkanásukkor, majd a pandémia miatt is igen jellegzetes egzisztenciális rettegés még mindig ott lüktet a portugál banda vérében, de a negyedik albumuk már egy pszichológiai változást jelez.
A nem csak zenében, de külsőleg is erős, egyedi maszkjaitól soha meg nem váló zenekar már biztos, hogy elhozza ezt a változást Magyarországra is, a Dürer Kert kistermében július 29-én élhetik át a rajongók az intenzív szép pillanatokat, és az azt követő erőteljes csapásokat. A jegyértékesítés január 29-én indul a www.livenation.hu oldalon.