Az elsőre különösen csengő névvel rendelkező A/Oratos a francia Wilhelm szülöttje, neveltje, aki további zenészekkel kiegészülve adta ki 2019-ben az Epignosis című bemutatkozó EP-t. Pár évre szükség volt ahhoz, hogy az első komolyabb teljesítményt is megalkossa a gárda, ahol a fő dalszerző, egyben a gitárosi poszt birtokosa maga Wilhelm. Két tagot a szintén új albummal jelentkezett Griffon delegált az A/Oratos csapatába.

Az „A/Oratos” kifejezés a görög hagyományból ered, jelentése: „láthatatlan”. Már a címből lehet következtetni a tematikára, a 43 percet kitevő album ugyanis a gnosztikus tanokkal foglalkozik – a hermetikus hagyománnyal, a Kabbalával, és a Krisztus születése utáni gnosztikus tanításokkal. Remélhetőleg kellő komolysággal tárgyalja a kérdést a zenekar. Mindenesetre a promó-szöveg, melyben a jelen társadalom materializmusa és szellemi üressége elleni harcot fogalmazzák meg, mindenképpen biztató.

Bármi is legyen a szövegi tartalom, zenei téren abszolút kompromisszummentes hozzáállásról tanúskodik Wilhelm kvartettje. Az Ecclesia Gnostica kortárs black metalt kínál, s ugyan a „kortárs” kifejezés nem mindig szerencsés, ez esetben úgy értendő, hogy a franciák konstruktívan alkalmazzák a black metal rég összeállt korpuszát, de ezt nemcsak ide-oda pofozgatják, görgetik, hanem megpróbálnak aktív, újra-alkotó módon hozzáállni. Még akkor is, ha ehhez nem kívánják felforgatni az építmény fundamentumát. Mondhatom, hogy a sorok között érződik némi disszonancia Wilhelm játékában, ugyanakkor a cirkalmas játékra is van hajlam, de végül csak az számít, hogy hallunk-e jó témákat, szerzeményeket. Néhány meghallgatás után kiderül, hogy igen.

Ami megnehezítheti az ismerkedést, az a frontember Aharon (lásd még: Griffon) egészen szélsőségesen acsargó hangja, ami számomra kimondottan megterhelő. Még akkor is, ha stíluskellék. Szerencsére Wilhelm gondoskodik arról, hogy minden dal tele legyen jobbnál-jobb dallamokkal, gitártémákkal. A francia black metal egyes ágai nagyon szeretik a dallamokat, az A/Oratos albuma is bővelkedik ezekben: sok a díszítés, a harmónia, a fülbemászó riff, sőt, riffköltemény. Egy-egy dal olyan, mint egy riffekből, dallamokból felépülő pazar várkastély. Az Ó roi des eons vagy a záró le septiéme sceau kellőképpen aláhúzza a remek témák meglétét. A hangzás tiszta, arányos, a basszust is hallhatjuk a sorok között, intenzív a dobolás, de a fókusz egyértelműen a gitáré. A LADLO nívós kiadványairól ismert, az A/Oratos digipak-CD-je is szép, elsőrangúak az illusztrációk.

„Mert ha mindannyian por vagyunk e földi káoszban, az isteni szikrát, ami az emberben szunnyad, fel kell ébreszteni.”