Skip to content

A Metallica kétrészes M72 koncertje a mozivásznakon!

A Pannónia Movie Kft. révén hazánkba is eljut a legendás együttes arlingtoni duplafellépésének mindkét része a texasi show-k másnapján.

A banda idei új nagylemezének megjelenése után kezdett világkörüli turnéba, amelynek egyik különlegessége, hogy a tartott két előadás menete teljesen más zenei listából áll. A Dallas Cowboys NFL csapat otthonában, a texasi Arlington AT&T Stadionjában augusztus 19. és 21. az M72 koncertsorozat két időpontja, melyet szerte Észak-Amerikában, valamint Közép-, és Dél-Amerika nagyobb részén teljesen élőben moziba is küldenek.

A többi földrészen, azaz a maradék Latin-amerikai országokban, Európában, Ázsiában, Afrikában, a Közel-Keleten és Óceániában a vágatlan felvétel pár óra csúsztatással az adott időzóna főműsoridejéhez igazítottan kerül szatellit sugárzásra augusztus 19-én és 21-én – de esetünkben magyar idő szerint az éjszaka közepén eleve már e napokon zajlódnak az események.

A több, mint 50 átvevő ország között kishazánk is szerepel, méghozzá a Pannónia Movie Kft.-nek köszönhetően. Az említett napokon a kétrészes, közel 3 órás koncertélmény 16:30-tól és ráadásként 20:00-tól is átélhető lesz a Cinema MOM, a Pólus Mozi, a GoBuda Mozi és a Lurdy Mozi termeiben.

A Metallica új lemezét, a „72 Seasons”-t eleve debütáló albumok, a „Kill ’Em All” 40. jubileumára időzítették, tehát az M72 turné nemcsak a friss dalokról szól, hanem 1981 óta íródó történtük egészéről, így a kétrészes esemény több, mint 30 számot vonultat föl a banda diszkográfiájából. A show egy különleges színpadelrendezéssel fut, amely 360 fokban lehetővé teszi a fellépés mozis közvetítését, ezáltal minden rajongó tényleg a legközelebb érezheti majd magát a történésekhez.

Az április közepén, sajátkiadásban megjelent „72 Seasons”-t a zenei szaksajtó kritikusai közül pl. a Rolling Stone is szép szavakkal illette. A James Hetfield és Lars Ulrich által vezetett együttes ezelőtt 2016-ban jelentkezett nagylemezzel utoljára, most pedig Gred Fidelman produceri segítségével született meg a 77 perces, 12 dalos album, melynek globális premierjét a Pannónia Movie Kft. szintén elhozta tavasszal.

Akár az akkori kimaradóknak, akár a már akkor is jelenlévő szerencséseknek ismét itt egy remek alkalom, hogy kiéljék nagyvásznas kép-, és hangrendszerrel Metallica rajongásukat. Jegyek már kaphatók az említett mozik weboldalán.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw