Erős túlzás lenne azt mondani, hogy a finn A Lie Nation első nagylemezének borítója kedvet csinált volna ahhoz, hogy végre a bevezető riffeket is meghallgassam. Ez a minimalista ábrázolásmód ezzel a fura koponyával eléggé modern stílust képvisel, így várható volt, hogy a zenei hozzáállás sem éppen a hagyományőrző nézeteket követi majd.

Nos, nem is kellett csalódnom, a srácok még csak véletlenül sem állnak be a sorba, így a melodikus black korai csapatai által meghatározott útvonalat egyáltalán nem követik. Ezzel alapból nem lenne probléma – ha tartozna némi koncepció is az újító szándékhoz.

Ám, ahogy a horda öt évvel ezelőtti utolsó komolyabb kiadványán, a Begin Hate EP-n sem lehetett érezni, merre is akar tartani a tagság, úgy most is nagyfokú tanácstalanság érződik a próbálkozásokon. És ami még ennél is rosszabb: a lazaság is nagyon hiányzik az öt zenész játékából.

Egyedül a bőgős Joonas Kokkoniemi produkciója nélkülözi a görcsösséget, csak kár, hogy az ő játéka egyedül a God of This Age című dalban van jelentősebben előtérbe engedve. A többiek viszont mintha az összes idegüket megfeszítve markolnák a hangszereiket, vagy azok segédeszközeit, és vadul pengetve, csépelve járulnak hozzá a dalok előállításához.

A dobos Markus Leinonen többször is kényszeredett kalapálásba kezd, jó néhány témát a kukába hajítva ezzel. Például a While Our Wounds Gently Bleed vagy a már említett God of This Age többinél technikásabb kezdése egészen biztató lenne – ha nem követné minduntalan egy-egy görcsös ütlegelés.

A két gitáros, Jussi Tuomisto és Joni Moisanen úgy ragaszkodnak néhány témához, mintha örülnének neki, hogy végre el tudják játszani, ezért lépnek túl nehezen rajtuk. És sajnos Miikka Pyykkönen vokális teljesítménye is olyan, mintha a srácon a közelmúltban végeztek volna el egy hangszálműtétet.

Tudom, továbbra is szigorú vagyok a zenekarral. Holott én nem azt várom el, hogy átvigyék a sok-sok finn csapat által magasra tett lécet – csak azt, hogy legalább próbálják meg átvinni azt…