Skip to content

A DAL 2021 – Két rockbanda is továbbjutott tegnap – ilyenek voltak

A nyíregyházi Tortuga és a Mudfield is továbbjutott tegnap A Dal 2021 első válogatójából.

A Duna Televízióban sugárzott műsorban tíz előadó és dal hangzott el, közülük négyet a zsűri juttatott tovább négyet az elődöntőbe. Szőke Nikoletta 35 pontot kapott a produkciójára, Galda Levente az Eredő című dalával végzett másodikként 33 ponttal, a Tortuga és a Törnek az ablakok 31 ponttal a harmadik lett, Hajdu Erik a Szürke madárral, 29 ponttal a negyedik.

Az ötödik továbbjutót a közönség választotta ki a szavazataival, a legtöbb voksot a Mudfield zenekar és a Nincsen szerencsém című dal kapta, amely szintén bekerült az elődöntőbe.







A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta.

Az első válogató extra produkcióját Vincze Lilla és Ember Márk adta elő: a két énekes a közelmúltban elhunyt zenészre, Bergendy Istvánra emlékezett a Bergendy együttes slágereinek csokrával. A műsor elején egy szintén nemrég elhunyt zenész, Balázs Fecó emlékére hangzott el egy dala a versenyzők előadásában.



TORTUGA – Törnek az ablakok (A Dal 2021, válogató)


MUDFIELD – Nincsen szerencsém (A Dal 2021, válogató)



nka
KERESÉS
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM
2025. augusztus
RÉGI LAPSZÁMAINK
PARKWAY DRIVE - Trailer
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma