Skip to content

ZZ TOP – Dusty Hill özvegye nyilvánosan mondott köszönetet a rajongóknak

A múlt héten, 72 éves korában elhunyt ZZ Top basszusgitáros, Dusty Hill özvegye, Charleen McCrory az alábbi üzenetet osztotta meg a közösségi médián keresztül:

19 csodálatos, házasságban töltött év után, amely túl korán ért véget, úgy döntöttem, hogy kilépek Dusty reflektorfényébe, hogy megköszönjem minden rajongójának, kollégájának és barátjának a The Dust iránti elsöprő szeretetet. Ez reményt ad nekem, hogy nem fogják elfelejteni. Ő volt a legkedvesebb, leggyengédebb és leggondoskodóbb férfi, akit egy nő valaha is remélhetett. Sokan nem hisznek a tündérmesébe illő házasságokban, de Dusty és én valóban egy ilyenban éltünk. Elválaszthatatlanok voltunk.

Nem lett volna szabad itt hagynia engem vagy titeket. Nem ez volt a tervünk. Egy újabb kör fizikoterápia volt a terv, más megközelítéssel, hogy segítsen a krónikus bursitisén. A terv az volt, hogy szeptemberben visszatér a turné második szakaszára.







Szerdán kora reggel elveszítettünk egy nagyszerű zenészt, én pedig a legnagyobb szerelmemet. Felébresztett, beszélgettünk, és miközben kedvesen csevegett velem, hirtelen elhallgatott, és azonnal elment. Bár bénultnak, elveszettnek és magányosnak érzem magam, millió darabbban vagyok, tudom, hogy a szívemben és a lelkemben mindig velem, és csatlakozni fogok hozzá, amikor majd az Úr hazahív, hogy velük legyek. Remélem, ti is mindig a szívetekben őrzitek majd őt. Szerette a rajongóit, és mindig tudatában volt annak, hogy rajongók nélkül a zene nem is lenne hallható. Tudnotok kell, hogy igazán nagyra értékelt mindannyiótokat.

Dusty lelkes tévé- és filmrajongó volt… mindig idézett sorokat, ezért utolsó szerelmeslevélként a This Is Us-ból származó csodás idézettel fogom utolsó útjára engedni.

Édes Dustym,

A legkülönlegesebb dolog, amit valaha is tettem az életemben, az volt, hogy hogy beléd szerettem. A legkülönlegesebb ajándék, amit valaha is kaptam az életemben, az volt, hogy megkérted a kezemet. Sosem voltam ennyire teljes, nem szerettek még ennyire szenvedélyesen és nem védtek még ennyire vadul.

Újra veled leszek.
Szeretlek a végtelenségig és vissza.

A feleséged, Chuck



https://www.youtube.com/watch?v=post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2FZZTop%2Fposts%2F370873831068846&show_text=true&width=500




KERESÉS
Hammerworld no. 355
keresd az újságosoknál!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. DVNE
    Voidkind
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. DAATH
    The Deceivers
  5. MUDFIELD
    Fehér Zászló
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. BORKNAGAR
    Fall
  2. VLTIMAS
    Epic
  3. MADDER MORTEM
    Old Eyes, New Heart
  4. SOVEREIGN
    Altered Realities
  5. JOB FOR A COWBOY
    Moon Healer
331NorbiHP2021
331NorbiHP2021
Uzseka Norbert
munkatárs
  1. MIND’S MIRRORS
    Forever Is Not Nearly Long Enough
  2. AUTOPILOT
    It Might Be Gone Forever
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. MAGMA RISE
    Neither Land Nor Sea
  5. DVNE
    Voidkind
HAJÓGYÁR x hw