Skip to content

ZEAL & ARDOR – Mint egy kis család

A Manuel Gagneux által vezetett Zeal & Ardor augusztus 23-án adja ki új, Greif című nagylemezét. Az album címét a zenész szülővárosának, Baselnek azon hagyománya ihlette, amelynek keretein belül minden évben egy mitikus hibrid lény vonul végig az utcákon a gyerekek előtt, szimbolizálva a város dolgozó népét, amely nemtetszését fejezi ki a túloldali elnyomó elittel szemben.

„A Greif egy oroszlán, egy kígyó és egy madár – mondta Manuel Gagneux. – A felvonulás során hátat fordít az arisztokratáknak, és odaszúr az embereknek. Ez azt tükrözi, hogy hol is tartunk.”

A Greif egyben az első Zeal & Ardor lemez, amelyen a teljes zenekar – Tiziano Volante gitáros, Marc Obrist és Denis Wagner énekesek, Lukas Kurmann basszusgitáros és Marco Von Allmen dobos – együtt dolgozott a stúdióban, szemben azzal, amikor Manuel Gagneux mindent maga vett fel.

„Igazán összetartó csapattá fejlődtünk – tette hozzá Marc Obrist. – A Zeal & Ardor előtt alapvetően idegenek voltunk egymásnak, de most olyanok vagyunk, mint egy kis család. Minden tag hozza a saját egyedi ízét, és mindannyian a magunk módján próbáljuk jobbá tenni Manuel dalait. A legérdekesebb számomra az volt, hogy új megközelítéssel dolgoztunk együtt a stúdióban.”

A nyár végén érkező albumról máris megismerhetjük a to my ilk című kompozíciót.

ZEAL & ARDOR – Greif (08/23)

1. the Bird, the Lion and the Wildkin
2. Fend You Off
3. Kilonova
4. are you the only one now?
5. Go home my friend
6. Clawing out
7. Disease
8. 369
9. Thrill
10. une ville vide
11. Sugarcoat
12. Solace
13. Hide In Shade
14. to my ilk

https://zealandardor.bandcamp.com/track/to-my-ilk

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw