Kiadó: PELAGIC / Írta: MILÁN PÉTER / 9
A Zatokrev 2002-ben alakult Bázelben, de a svájciak az eltelt több mint két évtized alatt inkább a minőségre, mint a mennyiségre helyezték a hangsúlyt. Utoljára éppen tíz évvel ezelőtt jelent meg lemez, ez volt a Silk Spiders Underwater… de három évvel később érkezett még egy fontos kiadvány: egy split, melyen az amerikai Minsk gárdájával osztoztak. Amilyen zenét a svájciak játszanak, nem csoda, hogy ilyen ritkán állnak elő új anyaggal. A …Bring Mirrors To The Surface önmagáért beszél…
A Zatokrev zenéje bizonyos értelemben progresszívnek nevezhető, amennyiben próbálnak valami újat kihozni a rengeteg forrás felhasználásával. Igazából totálisan újnak – aminek egyébként nincs is semmi értelme – nem mondható, ami a Zatokrev ötödik albumán hallható, azonban az összkép olyan meggyőző, olyannyira igényes, rétegzett és felemelő, hogy az értő hallgató egészen komoly átélések tapasztalója lehet az egy órásnál is hosszabb anyag végighallgatása során.
Az új lemez olyan sok helyről, stílusból és irányzatból, hangzásvilágból építkezik, hogy nem lenne sok értelme felsorolni valamennyit – tán még a maga a zenekar sem lenne képes erre. Nagy vonalakban azt mondhatjuk, hogy a Neurosis/Cult Of Luna/Isis-féle progresszív sludge/doom lehet egy kiindulópont, de erre rétegek sokasága rakódik, s ez, természetesen, dalonként merőben eltérhet, s el is tér. Az egyik dalban szélsebes tempóval kell felvennünk az iramot, ahol a black metal hatásait véljük hallani a sorok között, másutt sejtelmes, hangulatos női ének fon hálót hangok, érzések szálaiból, majd noise rock-újraértelmezést hallhatunk, esetleg hangszeres kibontakozásokba fúl a hangok áradata.
Ha netán értelmetlen katyvaszra gyanakodna valaki, mivel erre valóban van példa a 21. századi vad fuziónálások közepette, le kell szögezni, hogy a Zatokrev lemezén szó sincs öncélú eklektikáról, stílushalmozásról a stílushalmozás kedvéért, mert bár a hálóját nagy területre vetette ki a zenekar, amit „kifogtak”, azt sikerült mederbe terelni, komplett szerzemények formájában egy koherens egészként, remekül megkomponált albumként összeállítani. Nemcsak metalos értelemben, hanem a zenei mélység vonalán is „súlyos” a Zatokrev visszatérő lemeze; tartalmas gitárzene, amely úgy nyúl a meglévő értékekhez, hogy megelevenednek alkotó kezeik alatt.
Kitűnőek az egyéni hangszeres teljesítmények, de legyen szó akár a gitárokról, akár a dobokról, a remek ritmusjátékról és a díszítményekről, minden elem a nagy egész részeként nyeri el létének értelmét, okát. S épp ez biztosítja, hogy egy mű az adott kor, időszak, színtér és egyéb kondíciók meghaladása után is értékes legyen. A dalról dalra való lemezismertetésnek semmi értelme, én sem teszem, mert ugyan el lehetne sorolni, mi minden hallható a …Bring Mirrors To The Surface egyes dalaiban, ez roppant fárasztó és olcsó megoldás lenne, és a végén semmivel sem jutnánk közelebb ahhoz, hogy milyen is az album.
Mint egy kihívásokkal, kalandokkal, megpróbáltatásokkal teli hegyi út, olyan a Zatokrev 2025-ös teljesítménye, amely minden egyes elágazásnál, sziklánál, kiszögellésnél, tisztásnál tartogat valami váratlan meglepetést. Ha már odaértünk, az érzés ahhoz hasonló, mint amikor valamit már átéltünk, de ez azért van, mert minden egyazon origóban fut össze, s az érzés épp emiatt oly felemelő. A Zatokrev zenéje megerősítheti ezt a diadalmas érzést.
