Skip to content

Z!ENEMi – Új album a miskolci rap-rock crossover csapattól: A Második eljövetel

A Második eljövetel címmel megjelent és végig is hallgatható a miskolci rap/rock/hip-hop/metal csapat, a Z!ENEMi második nagylemeze, a 2019-es Hallod?! lemez utódja.

Fontos látni, hogy mindennek semmi köze a blaszfémiához. Ez csak játék, szatíra, tréfa, a Teremtőnek pedig biztosan van humorérzéke, elég csak megnézni a kacsacsőrű emlőst – hogy Kevin Smith-t idézzük. Persze a blaszfémia vádját nem sikerült elkerülni, tekintve, hogy a Király című dalra készült animációs klip megjelenése után szinte azonnal ugrott is a turbókatolicizmus, és a vasárnap.hu c. portálon helyretettek minket és Jézust is, nem mintha utóbbi tanításai feltétlen igényelnék a helyretételt. Tartunk tőle, hogy a lemez újabb szög lesz a keresztünkben koporsónkban, de meglátjuk. Nekünk minden publicitás jó.

Különösen büszkék vagyunk arra, hogy elfogadta a felkérésünket Epres Attila színművész úr és Jason Statham hangján egy 1902-es Ady-cikk egy részletét mondja el a Te vagy az című dalban. És itt van még a CsopiGari (csoportosan elkövetett garázdaság jogalkalmazói szakzsargon), amiben két vendég MC is feltűnik, Turan Khan az NKS-ből és Feci (Konyak) az Ultimate Chawoke nevű társulatból.





www.facebook.com/z.enemi.miskolc
Ahogy egyik dalunk kezdődik: ‘A miskolci szarszag szült meg’ – ezt a zenekart a tartalom hozta létre, nem a forma. Elsődleges a mondanivaló, a tartalom, azoknak a problémáknak, annak az elégedetlenségnek a megfogalmazása, ami ma nagyon is sokakat feszít itt Miskolcon, itt Borsod megyében, vagy akár az egész országban. Miután ez egy szövegcentrikus történet, logikus, hogy a leginkább szövegcentrikus műfajt, a hip hopot keresztezzük a leghatározottabb műfajokkal, a rockkal és a metallal…

…A zenekarban mindenkinek van előélete. Balogh Szabi, ‘Juró’, az MC, a szövegláda évek óta ismert név az underground rapzenében, Csontos Krisztián az after@all, a Haelo és a GodDAM zenekarokból ismert, Szvoboda László gitáros, a PieOnEarben és a FreshFabrikban játszott, Hudák Attila alapítója a progrock alapvetés Eclipse-nek, ma pedig például a Bíborszélben is játszik.

Ebből a konstellációból született a csapat, és így lett a Z.ENEMI kemény, őszinte, borsodi raprock crossover.


Balogh ‘Juró’ Szabolcs – MC
Csontos Krisztián – gitár
Hudák Attila – basszusgitár
Mezei Geris – dobok
Szvoboda László – gitár.”



Z!ENEMi – A Második eljövetel (a 2021-es album)

Z!ENEMi – A Király (a 2021-es A Második eljövetel albumhoz)




Z!ENEMi – Mennyit ér (a 2021-es A Második eljövetel albumhoz)




nka
KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw