Olyan zenét kínál a Yaaroth debütalbuma, amely sokkal inkább rokon a ’70-es évek világával, mint a jelenlegivel. A Yaaroth az amerikai Dan Bell nevéhez fűződik, aki korábban az egyetlen albumot megért Yarrow gitáros/énekes/bőgőse volt (emellett borítókat is illusztrál – Blizaro, Orodruin stb.), s miután az akkori felállás megszűnt, Yaaroth néven megy tovább, a The Man In The Wood nagylemez pedig újfent megjelent.

Mint olvastam, a középpontban Dan Bell folklorisztikus ihletésű költeményei állnak, de legalább ilyen fontos a hangja, a kissé nazális tónus, amelyeket a dalok fölébe helyez. Nagy vonalakban progresszív rocknak nevezném a Yaaroth zenéjét, azonban ezt tágan érdemes kezelni, Bell szeret le-letérni az útról, ha a progresszív rock kapcsán egyáltalán lehet útról beszélni. Például a They Seek Baryba méltán lenne nevezhető doom metalnak – a súlyos riffek, a kapcsolódó gitárdallamok komor színezetet öltenek, ám néhány perc elteltével angol jellegű folkos rész következik Bell népdalszerű énekével, halk billentyűsökkel. Kisvártatva visszatérnek a doom-szerű részek, Bell torkából pedig áradnak a mélabús dallamok.

A The Man In The Wood hangzása teljesen természetesnek hat, emellett kimondottan nyersnek is, valahol ilyen egy organikusan megszólaló felvétel. Minden hangszer a maga medrében szól. A gitár, a basszus, a dobok, és az egyéb, úgymond színesítő hangszerek, billentyűsök, effektek, melyekből egyébként nincs sok. Egyáltalán nem egy túlzsúfolt felvétel ez, inkább szellős, kiegyensúlyozott. Nyersesége ellenére is megvan benne a harmónia. Főleg, amikor – igazi folk rockhoz illó módon – felcsendül a fuvola hangja. A 13 perces záró Cassap Bell lágy énekdallamait hozza el, karöltve hangszeres kísérletekkel, hangszerelési „összetűzésekkel”, epikával, kompozíciós szépségekkel.

Rengeteg felfedeznivalót kínál a Yaaroth albuma, az élvezetes kirándulásnak én is csak az elején tartok.

M. P. 8