A szimfonikus metalos német Xandria november 22-én a Napalm Records gondozásában adja ki Universal Tales című EP-jét. A hanghordozó 200 Years című dalához készült egy videóklip, amely alább megtekinthető.
„Bízunk benne, hogy mindenkinek tetszeni fog az új dalunk és videónk! A Skócia és gazdag történelme iránti mélységes szeretetünk ihlette. Ezen ország számos története mélyen belesüllyedt a kollektív tudatunkba, és mindannyiunk közös fantáziavilágának gyökereivé vált – olyan epikus történetekkel teli világoké, mint Középfölde és társai. Történetek a szabadságért, a szerelemért és a kultúrájuk fennmaradásáért küzdő emberekről. Ez itt nektek szól. Slàinte mhath! – tették hozzá a szerzeményhez a Xandria tagjai, majd az EP-ről is ejtettek néhány szót. – Ez az EP egy hatalmas ’Köszönet!’ a rajongóinknak, akik tavaly olyan csodálatos és szívmelengető módon fogadtak minket. Az az energia és kapcsolat, amit az élő koncertjeinken éreztünk veletek, arra inspirált bennünket, hogy gyorsan új dalokat írjunk, és már alig vártuk, hogy megoszthassuk veletek. Az új számok mindegyike más-más oldalunkat mutatja be, így rengeteg felfedezni való van ezen az EP-n – és már várjuk, hogy élőben is eljátszhassuk nektek! Találkozunk mindannyiótokkal a novemberi európai és a jövő márciusi észak-amerikai koncertjeinken!”
XANDRIA – No Time To Live Forever EP
(11/22 – Napalm Records)
1. No Time To Live Forever
2. Universal
3. 200 Years (feat. Ally Storch)
4. Live The Tale
5. The Wonders Still Awaiting (Acoustic Film Score Version)
6. No Time To Live Forever (Orchestral Version)
7. Universal (Orchestral Version)
8. 200 Years (Orchestral Version / feat. Ally Storch)
9. Live The Tale (Orchestral Version)