Kiadó: SOLID STATE RECORDS / Írta: PINTÉR MIKLÓS / 9
A Hammerworld magazin megújulásának egyik legizgalmasabb részeként a Hangpróbán szereplő albumokat egy ideje már nem csupán egy-egy adott újságíró értékeli, hanem pár mondat erejéig a stáb többi tagja is megoszthatja gondolatait az egyes lemezekről. Hiába szeretjük ugyanis nagyjából ugyanazt a zenét, gyorsan kiderült, mennyire döbbenetesen mást hallunk meg és értékelünk egy-egy kiadványban! A pszichológiának és a filozófiának megvan erre a saját kifejezése. Egy 1950-es japán film alapján Rashomon-effektusnak hívják a dolgot: ugyanazt az eseményt különböző emberek teljesen eltérően élhetik meg és mesélhetik el attól függően, hogy milyen a nézőpontjuk, emlékeik, élményeik, szándékaik vagy torzításaik.
Na, mi pontosan így vagyunk a Hammernél az egyes lemezek pontozásával! Itt van például az ohiói, keresztény metalcore-ban utazó Wolves at the Gate új, hatodik albuma, ami szerintem legalább kilenc pontot ér, mert tele van óriási, tökéletesen kidolgozott dalokkal – (The Wasteland) Pain, Parasite, Synthetic Sun, Smoke (False Devils), Edge of Infinity -, úgy szól, hogy leugranak az emeletről a hangfalak, az energiával meg, ami árad belőle, Morpheusék simán kisüthetnék az összes őrszemet a Mátrixban – EMP nélkül is. A kollégák mindeközben úgy látják, hogy a zenekar tagjai újrahasznosított dolgokkal operálnak, átlagosak, messze vannak a műfaj legjobbjaitól és így tovább. Ugyanaz szól, mégis mást hallunk ki belőle? Igen. Mások vagyunk? Nagyon! De ez szerintem kifejezetten előrevisz. Miért ne lehetne igaza a saját nézőpontjából mindannyiunknak?
Én például kifejezetten örülök annak, hogy valaki vállaltan keresztény és ennek megfelelően alkot, hiszen mi, itt Magyarországon alapvetően a keresztény-zsidó kultúra részei vagyunk. Persze, a káosz kalmárai mindig a botrányokat keresik, mert hát ki is kattintana a társadalom jelenlegi, középkori ostobaság szintjén vegzáló szellemi és erkölcsi állapotában arra a hírre, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van? (Persze rohadtul nincs rendben semmi, de ez más kérdés.) Hasonló dilemmák foglalkoztathatták a maga világában Steve Cobucci zenekarvezető, gitáros-énekest is. Amikor Cobucci a dalok szövegein dolgozott rájött, hogy a Wasteland valójában egy olyan gondolkodásmód metaforája, amelyben nem akar élni. „Utálom. Ez az üres ígéretek világa. Egy délibáb. Egy hamisítvány” – teszi hozzá.
Ha valaki a Wasteland dalait nem csak meghallgatta, hanem vette a fáradtságot és megnézte a kapcsolódó, egy történet részeiként megjelenő, 10-15 perc(!) körüli klipeket, láthatta, milyen elképesztően komoly munkát tettek Cobucciék a produkcióba. A dalok közötti betéteken, érdekes közjátékokon és elektronikus nyitányokon (koncepciózusan w-vel, mint Wasteland: wandering, withering, wasting, wanting) túl, nagyszerű hangszerelési megoldások, csodás zongoradallamok, többszólamú vokálok színesítik a 13 számos lemezt, amit az amerikai kvintett New Jersey-ben, San Diegóban és Los Angelesben rögzített a Spiritboxból ismert Josh Gilberttel.
Bízom benne, hogy a Wolves at the Gate és a Wasteland sok-sok emberhez eljut a következő hónapokban, és a dalok mondanivalója sokakkal rezonálni fog majd. Talán az album tényleg arra ösztönzi a hallgatókat, hogy elmélyüljenek az igazság, a hit, és végső soron a remény keresésében.
–
(A lemezkritika eredetileg a 2025. júniusi digitális különszámban jelent meg.)
„Jó lüktetés, sodró, belefeszülős témák: a WATG a slágeres és szinte death metalosan komoly metal határmesgyéjén egyensúlyoz. Én az ilyesmit szívesen hallgatom, megvan benne az erő, de néha megkönnyebbülést hoznak a melodikus refrének.”
– Cselőtei László / 8
„Erős, nagyon erős! Jó dalok, jó sound, jó hangulat. Ellenben egy kicsit több egyedi hang elfért volna, de lehet csak én vagyok kekec kedvemben.”
– Szénégető Richárd / 8
„Ezen az albumon az I Prevail, a Motionless In White vagy éppen a We Came As Romans húzós metalcore témáinak újrahasznosítása történik, igaz, egészen kreatív módon. Bár nulla egyediség jellemzi ezt az amerikai zenekart, mégis hallgathatóak és élvezhetőek a dalaik.”
– Gyuricza Ferenc / 7
„Átlagos metalcore, semmiben nem több, de legalább nem is kevesebb. Világos üzenetű keresztény zene. Ezeknek az a célja, hogy a dalszövegeken keresztül evangelizálják a célközönséget. Furcsa, én nem gondolom, hogy pont ezek a zenék lennének azok, ahol a szövegek túl sötét vagy nihilista témákat dolgoznának fel.”
– Kánya Ferenc / 7
„Nem tagadom, sok-sok hasonszőrű hanghordozót meghallgattam már az elmúlt években, és egy-két kedvencre is sikerült szert tennem. De a Wolves ezen lemeze – egy-két sláger kivételével – annyira nem hoz lázba. A mondanivalóba nem tudok belekötni, de a zenei kereteket – mind a dalszerkezetek, mind a hangzás terén – talán még lehetett volna bővíteni.”
– Zubor Olly / 7
„A modern metalcore-osok megtanulták a leckét, de ha a Polaris vagy a Landmvrks szintjét akarják megközelíteni, még sok a dolguk.”
– Gáti Viktor / 6
„Iszonyat nagy dömping van hasonló muzsikákból. Ez is egy a sok közül.”
– Kiss Gábor / 6
„Bevallom, nem vagyok nyakig elmerülve a metalcore világában, bár néhány zenekart kedvelek ezen irányvonalról. A WATG ellenben – legalábbis ezzel a lemezével – nem fog bekerülni e szűk körbe, nem érzem bennük azt a plusz kis szikrát, ami kiemelné őket a túlzsúfolt mezőnyből.”
– Schmidt Péter / 6
„Amennyire meg tudom ítélni, a metalcore-t ők sem újítják meg, de valahogy jobban hallgathatónak érzem ezt az anyagot, legalábbis kevésbé idegesít, mint sok-sok másik hasonló.”
– Uzseka Norbert / 6
