WOLFHEART – Gyilkos új dal a márciusi EP-ről: Hereditary

Skull Soldiers címmel egy 4 tételes és 2 új dalt tartalmazó EP-vel jelentkezik március 5-én a melodikus death metalt különlegesen fagyos hangulattal kísérő finn Wolfheart. A címadó dalt, amelyben egy vendégénekes is hallható, Petro az ukrán Wolfanger zenekarból, már korábban bemutattuk, most pedig a Hereditary nótával is lehet ismerkedni.

Tuomas Saukkonen, a Wolfheart frontembere:Zeneileg a Hereditary egész másmilyen, mint a Skull Soldiers. Az az egyik leginkább death metal-orientált nóta, amit valaha írtam, a Hereditary viszont egy jóval dallamosabb, akár heroikusnak is mondható nóta. Itt is a háború sötét, komor tematikája jelenik meg, mégpedig az a tény, hogy egy válságos vagy szorult helyzetben bárkiből lehet gyilkos, az a gyűlölet mindnyájunkban ott szunnyad.

Az új EP két friss dala is a Téli Háborúhoz kapcsolódik, amely a csapat tavalyi Wolves Of Karelia lemezének fő témáját adta. A Skull Soldiers dal arról a finn honvédő egységről szól, amelynek katonái koponyákat és csontvázakat festettek a sisakjaikra.


Azt akartam, hogy az első előzetes olyan súlyos és zúzós legyen, amennyire az csak lehetséges a bandánk keretei között, egyúttal minél precízebben tükrözze a meghatározó tematikát is. A szöveg szorosan kapcsolódik a Skull Soldiers egységhez, az ukrán Wolfanger frontembere, Petro pedig az anyanyelvén hallható a dalban, ezzel is emelve a brutalitás szintjén.





www.facebook.com/WolfheartRealm




WOLFHEART – Hereditary (a 2021-as Skull Soldiers EP-hez)

WOLFHEART – Skull Soldiers (szöveges videó a 2021-as Skull Soldiers EP-hez)








WOLFHEART – Skull Soldiers EP
(03/05 – Napalm)

01. Skull Soldiers (feat. Petro Solovey – Wolfanger)
02. Hereditary
03. Aeon Of Cold (akusztikus)
04. Reaper (live)

KERESÉS
RÓLUNK

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: email
AKTUÁLIS SZÁM
NO. 340 – 2021/12-2022/01
INSTAGRAM
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
NO. 340 – 2021/12-2022/01
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. BULLET FOR MY VALENTINE - Bullet For My Valentine
  2. ASKING ALEXANDRIA - See What's On The Inside
  3. MASTODON - Hushed And Grim
  4. MANIMAL - Armegeddon
  5. WHITECHPEL - Kin
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. EXODUS - Persona Non Grata
  2. MASTODON - Hushed And Grim
  3. KHEMMIS - Deceiver
  4. WOLFTOOTH - Blood & Iron
  5. BONDED - Into Blackness
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. JERRY CANTRELL - Brighten
  2. THE PINEAPPLE THIEF - Nothing But The Truth
  3. THRICE - Horizons/East
  4. COLOURSØUND - Coloursøund II
  5. THE LUCID - The Lucid
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Még tavaly októberben jelent meg a Dream Theater legfrissebb stúdiólemeze, a hét epikus szerzeményt tartalmazó A View From The Top Of The World. A csapat legfrissebb, negyedik videója a Transcending Time dalhoz készült el.
Különleges élő lemezzel jelentkezik március 25-én az Architects. A For Those That Wish To Exist At Abbey Road című élő anyag előzeteseként már itt is van az Impermanence videoklipje.