Skip to content

WOLFHEART – A Téli háborúról szól az új album, itt az első dal: Ashes

Wolves Of Karelia címmel április 10-én jelenik meg a melodikus death metalt különlegesen fagyos hangulattal kísérő finn Wolfheart ötödik albuma. A 2018-as Constellation Of The Black Light lemez folytatásáról máris itt az első előzetes dal, a szöveges videóval kísért Ashes.

A Tuomas Saukkonen énekes/gitáros vezette csapat a 2018-as albummal kétszer is játszott nálunk, legutóbb tavaly a Rockmaratonon, az Ashes dallal kapcsolatban pedig Tuomas így fogalmazott:


„Ez a szám zárja az új lemezt, ez egybe a nagy fináléja az album fő témáját szolgáltató Téli háborúnak, más néven a szovjet–finn háborúnak. Ennek végéről szól ez a szám, az első olyan hajnalról, amikor már némák maradtak a puskák és az ágyúk. Számos beszámolót hallottam erről a veteránoktól, és ezek közül az egyik leginkább szívfacsaró egy olyan veterántól származott, aki a legjobb barátját veszítette el. A holtteste csak nemrég került elő, ugyanis máig is kutatnak az elhunyt hősök maradványai után az orosz erdőkben. 80 évet várt arra, hogy kiderüljön, mi is lett a barátja sorsa.”

www.facebook.com/WolfheartRealm/

Tehát az új albumot a Téli háború inspirálta, amely 1939 novembere és 1940 márciusa között zajlott. A hadműveletek a szovjet csapatok hadüzenet nélküli támadásával indultak meg, ennek közvetlen előzményeként november 26-án végrehajtották a mainilai incidens néven elhíresült provokációt. A szovjetek ágyúzni kezdték a saját területükön fekvő, de a finn határtól csupán 800 méterre található Mainila települést, s az akcióért a finneket tették felelőssé.

Hősies helytállással és némi nemzetközi segítséggel (amelyben a Teleki-kormány által szervezett magyar zászlóalj is részt vett) sikerült a finneknek megállítaniuk a szovjet előrenyomulást, de így is elveszítették területük 10 százalékát.



Tuomas: „Egy kis faluban láttam meg a napvilágot az orosz határnál, nagyjából 15 kilométerrel a határzónától. Van ott egy kis domb, ahonnan ágyú irányult a Szovjetunió felé, mindig ott játszottunk a környékbeli srácokkal.

A második világháború egyik jól ismert mesterlövésze, Simo Häyhä, azaz a Fehér Halál, ahogy a szovjetek nevezték, a szomszéd faluból származott… Szóval, mondhatjuk, hogy azon a környéken mindenki megőrizte emlékében ezt a háborút. Mindössze 32 tankunk volt, míg a szovjeteknek 3 ezer, és 114 repülőnk a szovjetek 3800 repülője ellenében.

Millióan támadtak ránk, nekünk pedig 350 ezer katonánk volt, de ma is finnül beszélünk…”

WOLFHEART – Ashes (szöveges videó a 2020-as Wolves Of Karelia albumhoz)







WOLFHEART – Wolves Of Karelia
(04/10 – Napalm)

01. Hail Of Steel
02. Horizon On Fire
03. Reaper
04. The Hammer
05. Eye Of The Storm
06. Born From Fire
07. Arrows Of Chaos
08. Ashes




KERESÉS
Hammer Forever!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw