Skip to content

WITHIN TEMPTATION – Látványos koncertet ígérve, vendégekkel érkezik októberben a zenekar

Október 18-án ismét Budapesten játszik a Within Temptation. A holland szimfonikus metal zenekar hosszas felkészülés után mutatja majd be nagyszabású turnéján a Bleed Out című 2023-as nagylemezt. Nem ez lesz az egyetlen újdonság, amivel várják a koncertre látogatókat, hiszen a nyáron egy új koncert DVD-t is kiadtak. A Barba Negrában pedig a már jól ismert Annisokay, és a Blind 8 is fellép majd Sharonék előtt.

A majd’ 30 éve indult Within Temptation a szimfonikus metal színtérről nőtte ki magát, de a Sharon den Adel és Robert Westerholt által vezetett zenekar növekvő népszerűségét és ambícióit jól mutatja, hogy ma már egyszerűen csak rockzenekarként hivatkoznak saját magukra, és zenéjük is inkább a látványos színpadi és klippes megoldásokkal kiegészített, dinamikus, de kevésbé metal hangzású irányba mozdult el, sokakat megmozgató témaválasztással.

Ma már a Within Temptation Hollandia egyik legfontosabb zenei exportcikke, amit az ottani zenészek külföldi térnyerését is támogató Buma Cultuur Alap – számos korábbi kitüntetés után – idén már életműdíjjal tüntetett ki. A zenekar ismertségét nemzetközi koprodukciókkal is emeli: a közelmúltban Sharonék az Evanescence énekesével, Amy Lee-vel is színpadra álltak, hogy közösen énekeljék el a Reckoning című dalt, méghozzá lélegzetelállító színpadi látvánnyal körbevéve.

Sharon tavasszal Kijevbe is elutazott, hogy Alex Yarmak ukrán zenésszel közösen rögzítse az “A Fool’s Parade” című klipet, és a bombák szaggatta épületek tövéből hívja fel a figyelmet a háború borzalmaira. Alex a turnén is részt vesz, vendégelőadóként lép majd fel a zenekarral. Nyáron pedig megjelent a Worlds Collide Tour – Live in Amsterdam DVD, amin egy 2022-es, 30.000 (!) rajongó előtt előadott koncert felvételét láthatjuk.

Az őszi lemezbemutató koncert tehát egész biztosan látványos, különleges zenei élményt kínál majd. A budapesti állomáson ismét láthatjuk a német metalcore csapatot, az Annisokay-t is, akik 1 év után térnek vissza a fővárosba, és a tavalyi Abyss Pt. 1 EP után H.A.T.E. címen adtak ki egy közös dalt az Any Given Day-jel, majd nemrég egy sokkoló klippel megtoldott új kislemezzel is jelentkeztek, Get Your Sh!t Together címen.

Nyitózenekarként az ukrajnai Blind 8 mutatkozik be: az alternatív metalzenekar a teljes turnén elkíséri a hollandokat. Labyrinth című készülő szerzeményükben Sharon is közreműködött, egy korábbi daluk, az AEVUM klipje itt látható.

A koncertre normál állójegyek korlátozott számban még kaphatók; a balkonjegyek már elfogytak, de a zenekari kiegészítő VIP jegyek még elérhetők.

A Concerto Music bemutatja: Bleed Out 2024 Tour – 2024. október 18., péntek – Budapest, Barba Negra
Within Temptation, Annisokay, Blind 8 koncertek

Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu és a www.tixa.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://www.within-temptation.com/
https://www.annisokay.com/
https://linktr.ee/blind8band
https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1032373188109537/

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw