Skip to content

WITHIN DESTRUCTION – Leszerződtek a Sumerian Recordshoz

A Within Destruction nevezetű szlovén nu-metalcore zenekar leszerződött a Sumerian Recordshoz. A kontraktus létrejöttét egy friss videóklip kiadásával ünnepelték meg a felek, amely a Demon Child című szerzeményhez lett leforgatva Tokióban.

„Még mielőtt elkezdtem volna a szöveget írni, meghallgattam párszor a dalt, és azonnal tudtam, hogy a refrén utolsó kifejezése a ’Demon Child’ lesz, ami végül a második kislemezünk címe is lett – mondta az énekes Rok Rupnik. – A dalszöveg elmerül a gyűlölet-szerelem kapcsolatának természetébe, amikor az ember inkább a szenvedélyes zűrzavart vállalja fel a hétköznapi élet helyett.”

„Nagyon jól éreztük magunkat a dal előkészületei során, amely nagyjából az eredetileg elgondolt koncepció alapján jelent meg – tette hozzá a gitáros Howard Fang és a dobos Luka Vezzosi. – Ezúttal egy gyors tempójú dalt választottunk, amely egy fülbemászó, énekelhető refrénre épül, a csúcsán, amolyan hab a tortaként egy ütős breakdownnal. Az egészben az a vicces, hogy a dalnak eredetileg a breakdown nélkül kellett volna elkészülnie, de miközben vettük fel a stúdióban, az utolsó pillanatban találtunk neki helyet, és szerintünk nagyon jól működik.”

https://withindestruction.bandcamp.com

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw