Skip to content

WISHES – Új EP a budapesti dallamos hardcore csapattól, van egy friss klip is: Love Life

The Brightest címmel egy 4 tételes új EP-vel jelentkezett a melodikus hardcore vonalas budapesti Wishes, a Love Life című dalhoz pedig egy klip is született.

A Wishes még 2017-ben mutatkozott be a Burden című dallal, 2018-ban pedig kihozták az első lemezüket Count Me In címmel. Az új EP-t megtalálod a Spotify-on.






www.facebook.com/wishesbp


Minden tisztelettel, szívesen taglalnánk, hogy kik a zenekar tagjai, milyen zenekarokban játszottunk és hogy milyen zenekarok voltak ránk hatással, viszont mi ezt nem tartjuk fontosnak. Szeretnénk, ha a Wishes-re, mint kollektívára gondolnátok. Elmondhatjuk, hogy ezzel a zenekarral egy olyan egységet értünk el mindannyian, amit eddigi zenei utunk során nem tapasztaltunk és jó érzéssel tölt el minket, ha erre gondolunk.

Mi a Wishes-ben hiszünk abban, hogy ezzel az egységgel átadhatjuk a hallgatóságnak azokat az értékeket és élményeket, amiket mi kaptunk a zene által, legyen az metal, hardcore vagy punk. A Wishes nektek egy zenekar, nekünk a lehetőség, hogy átadjuk a pozitivitást, amit mi kaptunk a színtértől és esetleg akár ha egy pillanatra is átérzitek, amit mi, akkor elértük a célt.


WISHES – Love Life (a 2021-es The Brigthest EP-hez)

WISHES – The Brightest EP(2021)
https://www.youtube.com/watch?v=2pw2YH1F0y741gR9Fp6qzN





nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw