A Killermia február 3-án hivatalosan is betöltötte negyedik életévét, és ezzel izgalmas újdonságokat hozott magával, amelyeket egy videós bejelentkezés során osztottak meg a közönséggel. A legfontosabb változás, hogy a zenekar ettől a naptól kezdve Wisdomslave néven folytatja pályafutását. Az új név eredetéről egyelőre annyit árultak el, hogy közös döntés eredménye, és mind a zenéjükhöz, mind a közönségükhöz közelebb állónak érzik. Ezzel párhuzamosan bejelentették első single-jük megjelenését Wisdomslave-ként, amely a Deathcaster címet viseli.
Ez a dal tekinthető a zenekar átalakulásának hírnökeként is, hiszen ez az első olyan szerzemény, amelyen az összes tag aktívan dolgozott – tekintve, hogy a Killermia eredetileg szólóprojektként indult.
„Biztosak vagyunk benne, hogy mindenki egy meglepetésekkel teli és kifejezetten súlyos metal eposzra lel majd az új dalunkban.”
.
A zenekar az egész megújulást egy hatalmas belvárosi underground bulival ünnepli meg február 15-én, szombaton, ahol a fellépők között szerepel még a Skybeast és a Philosophers Stoned is. Utóbbi nemrégiben jelentette meg első nagylemezét, így az esemény egyben lemezbemutatónak is tekinthető. Az előrejelzések szerint brutális groove-okra és progresszív elszállásokra lehet számítani, így garantált a felejthetetlen hangulat.
Eseménylink: https://fb.me/e/7FhZBHWgy
Elővételes jegyek: https://www.tixa.hu/robot-20250215
![](https://hammerworld.hu/wp-content/uploads/2025/02/476754171_1174633701334329_2869775600491433863_n.jpg)
![nka](https://hammerworld.hu/wp-content/uploads/2022/08/nka-pku-stb-1170x293.png)