Skip to content

WINTERSUN – Szöveges videóval a Silver Leaves

A melodikus metalos finn Wintersun augusztus végén adta ki negyedik stúdióalbumát, a Time II-t, amelyről azóta számtalan elismerő kritika született.

Habár, a türelmetlenebb rajongók már-már elvesztették a hitüket, miközben a lemez megjelenésére vártak, az ősz folyamán ők is megbizonyosodhattak az örök mondás igazságáról, miszerint a jó dolgokra mindig várni kell.

Az album hat számának mindegyikét egy-egy szöveges videóval látták el, így az elmúlt hétvégén a záródal, a Silver Leaves került sorra.

Nagy valószínűséggel ez a legnépszerűbb szám a korongon, ami nem is csoda. Finom ecsetvonásokkal, a cseresznyevirág színeiben egy japán jellegű tájat fest a hallgató elé, miközben – a banda korábbi irányvonalától eltérően – finn nyelvű szöveggel is dolgozik, így megalkotva egy teljesen újszerű Wintersun-dalt.

https://wintersun.bandcamp.com/album/time-ii