Skip to content

WHITECHAPEL – Hivatalos klippel a második dal az október végi Kin albumról: A Bloodsoaked Symphony

Kin címmel október 29-én jelenik meg a három gitáros felállásáról és persze a kíméletlen brutalitásáról elhíresült Whitechapel nyolcadik albuma. A 2019-es The Valley lemez utódjának második előzetes dala a klippel kísért A Bloodsoaked Symphony.

A Whitechapel történetében a Kin az első lemez, amelynek megközelítése csaknem annyira rockos, mint amennyire metalos.


Alex Wade gitáros: Ez még mindig egy metal album. Nem hiszem, hogy bármelyik dalt hallhatod majd a mainstream rádiókban, de kétségtelen, hogy az albumnak vannak olyan elemei, amelyek inkább rockos és nyitott hangulatúak. Tényleg azt akartuk, hogy ezek a dalok lélegezzenek, hogy életet kapjanak, és erőteljesebben szóljanak, mint bármi, amit eddig csináltunk.





www.facebook.com/whitechapelmetal



A The Valley lemezen az énekes Phil Bozeman a gyermekkori traumáit dolgozta fel. A Kin folytatja ezt a történetet, maga az album címe is a rokonságra utal, ami ezúttal központi téma, de a jelentése ennél mélyebb, ugyanis azzal a a gondolatra épül, hogy az énekes alternatív valósága/személyisége egyben a rokonsága is.

Ez egy nem fiktív történet fiktív ábrázolása. A ‘mi lenne, ha’ nézőpontból indultam ki. Arról szól a lemez, hogy mi lehetett volna belőlem, ha úgy döntök, hogy a sötét utat választom. Az elbeszélés kedvéért természetfeletti elemek is szerepet játszanak…

A Lost Boy című dalban az énekes az „alternatív énjével” találkozik:Megpróbál meggyőzni arról, hogy lépjek be az ő valóságába, ami azonban egy hamis biztonságérzet. Tudja, hogy az életem egy sebezhető pontján vagyok, és hogy ez a tökéletes alkalom arra, hogy magához csalogasson. Én azonban ellenállok, és visszaküldöm a másik énemet oda, ahonnan jött…


WHITECHAPEL – A Bloodsoaked Symphony (a 2021-es Kin albumhoz)

WHITECHAPEL – Lost Boy (a 2021-es Kin albumról)







WHITECHAPEL – Kin
(10/29 – Metal Blade)

01. I Will Find You
02. Lost Boy
03. A Bloodsoaked Symphony
04. Anticure
05. The Ones That Made Us
06. History Is Silent
07. To the Wolves
08. Orphan
09. Without You
10. Without Us
11. Kin

KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw