Skip to content

WHILE SHE SLEEPS – Szöveges videóval a Leave Me Alone

A metalcore-os brit While She Sleeps egy új dalt mutatott be Leave Me Alone címmel. Az eredetileg múlt péntekre meghirdetett Self Hell című album pedig a tervek szerint március 29-én fog megjelenni.

„Az album elnevezése megalapozza azt, ahogyan magunkra és a világra tekintünk – árulta el még tavaly ősszel a zenekar énekes/gitárosa, Sean Long. – Mindenki rendelkezik olyan szubjektív élményekkel, amilyenekkel senki más. Mégis, az örök állandóságot, ami összeköt bennünket, a köztünk lévő különbségek jelentik, illetve az a tény, hogy mindannyian szenvedünk a magunk módján. Ne ítélkezzünk és ne démonizáljunk túl gyorsan, el fog jönni a megváltás vagy a kárhozat ideje. Egy sor rendhagyó művésztől merítettünk inspirációt, akik távol állnak attól, ahová általában a While She Sleeps-t szokták besorolni. Minden egyes tag más-más perspektívát hozott az inspirációból, annyira messze a műfajoktól, ami egy nagyon furcsa és megnyugtató hangzásvilágot eredményezett számunkra. A While She Sleeps továbbra is bizonytalanságban tartja a világot, hogy mit fogunk csinálni legközelebb. Ez nem csak a rajongóinknak szól, hanem ez egy szellemi vállalkozás, amit életben kell tartanunk, mozgásban kell tartanunk, és muszáj folyamatosan változni. Mindezt úgy tesszük, hogy olyan dolgokkal rémítgetjük magunkat, amelyeket nem szabadna tennünk. Minden… egyes… nap…”

WHILE SHE SLEEPS – Self Hell
(03/29 – Spinefarm Records)

1. Peace Of Mind
2. Leave Me Alone
3. Rainbows
4. Self Hell
5. Wildfire
6. No Feelings Is Final (feat. Aether)
7. Dopesick (feat. Fin Power – Stone)
8. Down (feat. Malevolence)
9. To The Flowers
10. Out Of The Blue
11. Enemy Mentality
12. Radical Hatred / Radical Love

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw