Skip to content

WHAT AWAITS US – Ha eljön a végzetes napvihar

Új kislemezzel jelentkezett a melodikus deathcore vonalas finn What Awaits Us. A Hell Above című szerzemény a januárban megjelent The Harbinger dal történetéhez képest egy új fordulatot vett. A vizualizációs videóval kísért kompozíció az ember által ismert világ végének forgatókönyvét mutatja be, amelyet a társadalom mögött álló fiktív mesterséges intelligencia alkotott meg. A Turkui Egyetem Űrkutatási Laboratóriumának vezetésével végzett kutatások alapján a kataklizmatikus napvihar forgatókönyve hátborzongatóan lehetséges (bár valószínűtlen), a történet pedig intenzív tempóval és filmszerű dallamokkal kerül elmesélésre.

„A januárban megjelent The Harbinger pontosan azt a történetet mutatta be, amit el akartunk mondani – tudhattuk meg Aleksi Kiianlehtótól, a zenekar énekesétől. – Vettünk egy fiktív modern társadalmat, amelyet ez a Harbinger nevű mesterséges intelligencia entitás sújt a forgatókönyveivel. Célba veheti az egyént vagy akár a társadalom egészét is. Bármelyikünk megkérheti például a ChatGPT-t, hogy találja ki, mi történhet a modern társadalommal bármely forgatókönyv szerint. A Hell Above egy hátborzongatóan valósághű ábrázolása annak, hogy mi történne, ha az 1859-es napvihar ma következne be – a károk mértéke egészen abszurd lenne. A kutatóintézetek nemcsak világszerte, hanem Finnországban is azon dolgoznak, hogy előre jelezzék ezeket az eseményeket, és felkészüljenek rájuk. A kérdés az, hogy a jövőnk előrejelzését a mesterséges intelligenciára bízzuk-e, vagy próbáljuk meg magunk megismerni, és kideríteni a jövőnket és a sorsunkat az univerzumban? Maga a dal nagyon durva, és a hangok enyhén szólva is kolosszálisak, ahogy a téma nagyságrendje is. Magasabbra akartuk tenni a lécet, és új szintre emelni a dal epikusságát, hogy alátámasszuk a történetet, és valóságos élményt nyújtsunk a hallgatóknak.”

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw