Skip to content

W.A.S.P. – Rákkal harcol Chris Holmes, Blackie a legjobbakat kívánja neki

Miután kiderült, hogy a W.A.S.P. klasszikus korszakának hírhedt gitárosánál, Chris Holmesnél torok- és nyaki rákot diagnosztizáltak, a zenekar vezetője, frontembere Blackie Lawless azonnal üzent egykori bandatársának. Blackie Lawless „a legjobbakat” kívánja Chrisnek a rákkal vívott harcában.

A friss diagnózis miatt Chris Holmes lemondta szólófellépését az idei Monsters Of Rock hajóúton, arra azonban továbbra is számít, hogy a korábban bejelentett kanadai turnéját, amely a tervek szerint május 5-én Quebec Cityben startol és május 28-án Vancouverben ér véget, végig tudja majd csinálni.

Néhány órával azt követően, hogy Chris diagnózisa nyilvánosságra került, Lawless nyilatkozatot tett közzé közösségi médiában: „Az egész W.A.S.P. családban mindannyian optimisták vagyunk, hogy Chris diagnózisának pozitív kimenetele lesz. Természetesen a legjobbakat kívánom neki!”

Holmes 1982-ben csatlakozott a W.A.S.P. zenekarhoz, és 1990-ben szállt ki, majd 1996-ban visszatért és 2001-ig maradt a csapat tagja.

A hírt, hogy Chris rákbetegséggel küzd, a felesége és menedzsere, Cathy-Sarah Holmes osztotta meg a nyilvánossággal:

„Ezt a bejegyzést nem könnyű megírni, mert személyes jellegű, de azt szeretnénk, ha inkább közvetlenül tőlünk hallanátok, mielőtt a pletykák elkezdenek keringeni… Nemrég torok- és nyaki rákot diagnosztizáltak Chrisnél, de az orvosi stáb biztosított minket arról, hogy nincs áttét, és ez jó hír. A lehető leghamarabb el kell kezdenie egy hét hetes kezelést.

Tudom, hogy a Monsters of Rock Cruise mennyire fontos Chrisnek és a zenekarnak, de most Chris egészségére kell koncentrálnunk a következő hét hétben, ezért a MORC fellépést átütemezzük egy későbbi időpontra. Nagyon köszönjük Larry Morand kedvességét és megértését ebben az ügyben, nagyra értékelünk téged, a világnak több olyan emberre van szüksége, mint te. Köszönet az egész MORC-csapatnak is, akik csodálatos munkát végeznek, minden egyes zenekar minden egyes lépésére odafigyelve…

A legjobb módja annak, hogy Chris pozitív maradjon, ha továbbra is a közelgő kanadai turnéra, a szeptemberi koncertjeinkre és az októberi brit turnéra koncentrálunk. Ne felejtsétek el, hogy Chris erős és harcos, és erősebben fog visszatérni, mint valaha!…

Csak így tovább, Chris és Catherine Sarah Holmes.”







KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw