Skip to content

VOYAGER – Dal a Make Them Suffer énekesével

Az ausztrál progresszív metalos Voyager nyolcadik stúdióalbuma, a Fearless In Love július 14-én, azaz most pénteken fog megjelenni. A hanghordozóról előzetes gyanánt bemutatásra került az Ultraviolet című szerzemény, amelyben a Make Them Suffer énekese, Sean Harmanis is közreműködik.

„Az Ultraviolet minden bizonnyal az egyik legsötétebb dal az albumon – mondták a zenekar tagjai. – Miképp a főszereplő megpróbál megbirkózni a modern világ nyomásával és annak őrült követelményeivel, a dalnak olyan üzenete van, amely reményeink szerint sok emberhez fog eljutni. Matt Pitcher rendezővel dolgoztunk együtt, hogy filmes formában mesélhessük el ezt a történetet.”

„Az Ultraviolet egy megromlott kapcsolat történetén keresztül vizsgálja az emberi tapasztalatokat a modern korunkban, a depresszió, a közösségi média/telefonfüggőség, az identitás és az individualizmus témáit vizsgálva – magyarázta a klip rendezője, Matt Pitcher. – Hasonlóan az ultraibolya fény megfoghatatlan, egyben veszélyes természetéhez, ezek a gyakran láthatatlan erők óriási hatalommal bírnak a létünk alakításában.”

„A szám disszonáns jellege miatt úgy döntöttünk, hogy jó barátunkat és ausztrál honfitársunkat, Sean Harmanist, a Make Them Suffer nevezetű metalcore zenekar énekesét hívjuk meg egy vendégvokál erejéig, hogy ő valóban megjelenítse azt a felkavaró érzelmet, amit a számmal érzékeltetni szerettünk volna. Ő pedig totálisan lehengerlő volt” – lelkendeztek az együttes tagjai.

A 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon Ausztráliát képviselő Voyager az ősszel turnézni fog Európában és az Egyesült Királyságban. A Fearless In Love lemezt népszerűsítő koncertsorozatnak magyar állomása is lesz, október 8-án, a Dürer Kertben.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw